Hol a mohos szirt öbléből <br>Ezüst forrás ömledez, <br>S a patakok csörgésétől <br>A setét völgy zengedez; <br><br>Hol meredek tar kősziklák <br>Az egekkel mérkőznek, <br>S a százados roppant tölgyfák <br>A felhőkbe verődnek; <br><br>Hol a vadonnak csudái <br>Pompájokat mutatják, <br>S a természet nagy szcénái <br>Az érzőt felborzasztják; <br><br>Hol a váromladékokon <br>Az őszült kor lelke leng, <br>S a bészakadt sírboltokon <br>Bús halotti ének zeng: <br><br>Itt lakik a képzelődés, <br>Képekben elmerülve, <br>Itt a forró lelkesedés. <br>Plutarch karjára dűlve. <br><br>Itt emeli fel fátyolát <br>A Visszaemlékezés, <br>Itt rakja le zöld sátorát <br>A bölcs Magábatérés. <br><br>Itt tévelygek a világi <br>Lármától különválva, <br>Képzeletim forrósági <br>Között magamba szállva. <br><br>Amott egy magas szirt fokán <br>Egy puszta vár dőledez, <br>Melynek szomorú homlokán <br>Bús régiség epedez. <br><br>Hajdan ez a dicsőségnek <br>Volt fényes palotája, <br>S a legerősebb vitézségnek <br>Győzhetetlen hazája; <br><br>Hajdan felséges tornyai <br>A felhők közt ragyogtak, <br>S ime, most kevély ormai <br>Rakásra omladoztak! <br><br>Ott az eldőlt sírköveknél, <br>Hol most lelkek támadnak, <br>S a mélycsendű éjfeleknél <br>Bús nyögések hallatnak: <br><br>Ott nyugosznak a bajnokok <br>Mélyen a föld gyomrában, <br>A töredezett oszlopok <br>Között, örök homályban. <br><br>Ama kormos ablakoknál, <br>Hol most repkény szövődik, <br>S a mohosúlt kőláboknál <br>Iszolag tekerődik: <br><br>Ott búcsúzott szívszakadva <br>Az ékes hölgy férjétől, <br>Mikor a kürtök riadva <br>Elszakaszták keblétől. <br><br>Ott nézett le borzadozva <br>Bajvívó kedvesére, <br>Ott dűlt ismét lankadozva <br>A győzőnek keblére. <br><br>Amaz ijesztő boltoknál, <br>Hol most baglyok huhognak, <br>S a rémítő nyílásoknál <br>Száraz kórók suhognak: <br><br>Ott hörpölték egymás vérét <br>A párducos magyarok, <br>Ott nyerték el a harc bérét <br>A győzhetetlen karok. <br><br>Ama bércfalakon álltak <br>A vár pártás szűzei, <br>Mikor ellenségbe vágtak <br>A haza erősei. <br><br>Ama vár roppant kapuján <br>Zengtek a tárogatók, <br>Mikor a véres harc után <br>Visszatértek a hódítók. <br><br>S ott, hol a győzödelmesek <br>Toborzón vigadoztak, <br>S az érzékeny szerelmesek <br>Szívekben olvadoztak, <br><br>Most a gyászos romladékon <br>Bús éjszakák borongnak, <br>És a borzasztó tájékon <br>Bágyadt szellők zokognak. - <br><br>Így múlik el a világnak <br>Minden gyönyörűsége! <br>Így minden tündér nagyságnak <br>Veszendő dicsősége! <br><br>Hősek márvány sarampóit <br>Az idő eltemeti, <br>S a fél világ hódítóit <br>Feledékeny por fedi. <br><br>A bölcs, ki ma nagy lélekkel <br>A naphoz emelkedik, <br>Holnap gyáva gyermekekkel <br>Egy sírba ereszkedik! <br><br>[Végleges formája 1801 után]<br>

Mit látok, óh szent Istenek! álom-é? <br>Gyengén emelgesd kis csalogány begyed, <br>Lassan lebegjetek, virágok, <br>Álmomat el ne legyezd, zefirkém! <br><br>Óh, göndör árnyék! hogyne irigyleném <br>Sorsod, mikor még a nap is üldözi <br>Könnyű habocskádat, királyném <br>Gyöngykebelén s ajakán. Te félhólt! <br><br>Ki megcsömörlél rossz falatid miatt <br>Bús életedtől, tartsd meg ölő kezed <br>S reményed omladéki közzül <br>Vesd ide mord szemed e csudára. <br><br>S nem halsz meg úgy-é? Véd idejű, szilas <br>Gyengébb korodban, bárha Dianna tán <br>Vagy Venus is hevert alattad, <br>Mégse hevert, tudom, ily dicsőség. <br><br>Álnok legyecskék! Szemtelen állatok! <br>Ne merjetek rá szállani. Óh te kis <br>Szív-bájoló mozgás! Rezegj csak <br>Szép ajakán s szemein. Talán én <br><br>Szökdécselő... <br>

Óh, rémült kiáltás: jaj jaj jaj, <br>Kivel gyakorta riasztom föl <br>Magam s ördöngös éjeimet, <br>Be Istennek tetsző lehetsz te. <br>Nincs szebb ima a rémületnél <br>S a hörgésből szabadult jajnál <br>S nincs az életben hivóbb szózat, <br>Mint a szörnyedtség vad szózata. <br><br>Csóktól, pestistől, tűztől, víztől <br>Vacognak kis, bomlott álmaim, <br>Szégyenülés, halál és árnyak, <br>Irott mesékbe befonódás, <br>Volt ébrenlét őrült ekhói, <br>Tébolyodott kisértetecskék <br>Szorítják össze a szivemet <br>S riasztanak föl-föl: jaj jaj-jaj. <br><br>Jaj jaj jaj: csakugyan az voltam, <br>Milyen tovább lenni nem merek, <br>Milyen lenni tovább nem tudnék <br>S nincs a Földön osztó igazság, <br>Mely kímélhessen vagy sújthasson <br>S nincs élet, mely több rettenetet, <br>Tehát több bocsátást adhasson, <br>Mint ez a vén, kiáltó Élet. <br><br>Síró kisded s ujjongó párzó, <br>Haldokló és bölcsességes száj, <br>Mind azt sikoltja, hogy jaj jaj-jaj, <br>Mind a jajba küldi csókjait. <br>Mind azt kérdi álomban s ébren, <br>Friss nyoszolyán és rothadt szalmán <br>Az Istennek külömb trónjához: <br>Vajjon ez az Élet öröme?<br>

Jaj, felejtek és görbe szájjal <br>Fanyargok én, aki a szitkot <br>Fohásszá avattam s a titkok <br>Bősz szájú harsonája valék. <br><br>Leveleimet elégettem, <br>Multamat a Multba kavartam, <br>Akaratom mind elakartam <br>S unom a rest, döcögő Jövőt. <br><br>Unom már az emlékezést is <br>S a bánást bűneim fölötte, <br>Sok fogadkozásom: örökre, <br>Sok, pazarolt, régi csókomat. <br><br>Kit látok, másnak-váltnak látok <br>S énemben bámulom a régit, <br>Mint egy öreg mesét: beszélik: <br>Óperencián is túl talán. <br><br>Minden úgy csittul, múlik, szürkül, <br>Mint amit rőt mező védelmez: <br>Ma már a Halál sem félelmes <br>S szégyenlem, ha föl-fölijjedek. <br><br>Tán-holnapi végem mosolygom <br>S én, a szegény, megcsalt borissza, <br>Mint egy Isten, úgy nézek vissza, <br>Által, eldobott életemen. <br><br>Ami mámor volt, nem sajnálom, <br>Ami józanság, az se késett, <br>Se barátot, se. feleséget <br>Utamra nem ráncigáltam én. <br><br>Mosom kezeim, szűz Pilátus, <br>Felejtek, jaj és megbocsátok, <br>Csók,, pénz, hit, bűn nem várok rátok, <br>De nem várok már magamra sem.<br>

Nekropoliszban zene zendült <br>Egy süket, őszi napon. <br>Én már meghaltam akkor régen <br>S feküdtem vörös ravatalon. <br><br>Sírt az ajtóm. Csöndben belépett <br>Valaki és nevetett, <br>Valaki, kiért sokat sírtam <br>S akit halottan is szeretek. <br><br>Megsimogatta sárga arcom <br>És kacagott, kacagott: <br>Fény-emberem, idekerültél? <br>Csúf Budapest a ravatalod? <br><br>Hát nem emlékszel már a fényre, <br>Mely déli sírokra száll? <br>Itt Budapesten csúf az élet <br>S ezerszer csúfabb a halál. <br><br>Gyere innen Átok-városból, <br>Gyere, halottam, velem, <br>Itt nem lehet szépet álmodni, <br>Itt nincsen könnyes, nagy szerelem. <br><br>És kezeim puhán megfogta <br>És kacagott, kacagott <br>S azóta déli temetőbe <br>Készül egy szegény halott, halott.<br>