Szeretni kell a csalfa köd-eget, <br>Szeretni kell száz csillag enyhe képét, <br>Fölnézvén a szív könnyebben feled <br>És föltalálja tán az örök békét. <br><br>Csókolni kell az élet-mart sebet, <br>Csudálni kell a lányszem tiszta kékét, <br>Dalolni kell a bánatok felett <br>S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még. <br><br>Tisztelni kell az öregek kezét, <br>Símogatni az ifjúság fejét <br>És bátor hittel élni, ölni, csalni. <br><br>Halotti torban folyjon drága bor, <br>Nem szabad sírni soha, semmikor <br>S ha halni kell, hát vígan menjünk halni. <br><br>

A lantot, a lantot <br>Szorítsd kebeledhez <br>Ha jő a halál; <br>Ujjod valamíg azt <br>Pengetheti: vígaszt <br>Bús elme talál. <br><br>Bár a szerelem s bor <br>Ereidben nem forr: <br>Ne tedd le azért; <br>Hát nincs örömed, hát <br>Nincs bánat, amit rád <br>Balsors keze mért?... <br><br>Hisz szép ez az élet <br>Fogytig, ha kíméled <br>Azt ami maradt; <br>Csak az ősz fordultán, <br>Leveleid hulltán <br>Ne kivánj nyarat. <br><br>Bár füstbe reményid, - <br>S egeden felényit <br>Sincs már fel a nap: <br>Ami derüs, élvezd, <br>Boruját meg széleszd: <br>Légy te vidorabb. <br><br>S ne hidd, hogy a lantnak <br>Ereje meglankadt: <br>Csak hangköre más; <br>Ezzel ha elégszel, <br>Még várhat elégszer <br>Dalban vidulás. <br><br>Tárgy künn, s temagadban - <br>És érzelem, az van, <br>Míg dobban a szív; <br>S új eszme ha pezsdűl; <br>Ne vonakodj restűl <br>Mikor a lant hív. <br><br>Van hallgatód? nincsen? <br>Te mondd, ahogy isten <br>Adta mondanod, <br>Bár puszta kopáron <br>- Mint tücsöké nyáron - <br>Vész is ki dalod. <br>

Szép napkeletnek <br>Viránya lelkem, <br>Örök tavasznap mosolyog le rá; <br>Mit csak a földre <br>Ejtett az isten, <br>Megterem rajta minden szép virág. <br><br>Csak egy hiányzott, <br>A hit virága, <br>A sírontúli életnek hite, <br>S ez is kikelt már, <br>Ez is virít már, <br>És ezt szerelmed ülteté ide. <br><br>Miről a büszke, <br>Az elbizott ész <br>Egy hangot sem bírt mondani nekem: <br>Megmagyarázta, <br>S mi könnyedén, azt <br>Édes szerelmed, kedves hitvesem! <br><br>Nem sötét a sír: <br>Szemünk vakul el, <br>Ha rátekintünk, fényességitől, <br>Mely oly szokatlan <br>Varázsözönnel <br>A másvilágból arcainkra dől. <br><br>Nem az enyészet <br>Rideg tanyája <br>A koporsó; de vidám sajka ez, <br>Amely velünk e <br>Szép életből egy <br>Még szebb élet partjára átevez. <br><br>Csak azt az egyet <br>Szeretném tudni: <br>Hol, merre terjed ez a másvilág? <br>És mily alakban <br>Jutunk majd innen <br>Ez ismeretlen másvilágba át? <br><br>Mint ágrul ágra <br>A csalogánypár, <br>Csillagrul csillagra szállunk, te s én? <br>Vagy mint két hattyu <br>Ringunk szelíden <br>Az örökkévalóság tengerén? <br>

Hova lett a tarka szivárvány az égről? <br>Hova lett a tarka virág a mezőkről? <br>Hol van a patakzaj, hol van a madárdal, <br>S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak? <br>Odavan mind! csak az emlékezet által <br>Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak. <br>Egyebet nem látni hónál és fellegnél; <br>Koldussá lett a föld, kirabolta a tél. <br><br>Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban, <br>Vállain fejér, de foltos takaró van, <br>Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még, <br>Sok helyen kilátszik mezítelen teste, <br>Ugy áll a hidegben s didereg... az inség <br>Vastagon van bágyadt alakjára festve. <br>Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban? <br>Mostan ott benn szép az élet a szobában. <br><br>Áldja istenét, kit istene megáldott, <br>Adván néki meleg hajlékot s családot. <br>Milyen boldogság most a jó meleg szoba, <br>S meleg szobában a barátságos család! <br>Most minden kis kunyhó egy tündérpalota, <br>Ha van honnan rakni a kandallóra fát, <br>S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe <br>Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe. <br><br>Legkivált az esték ilyenkor mi szépek! <br>El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek. <br>A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál <br>Bizalmas beszédben szomszéddal s komával, <br>Szájokban a pipa, előttök palack áll <br>Megtelve a pince legrégibb borával; <br>A palack fenekét nem lelik, akárhogy <br>Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy. <br><br>Kinálgatja őket a jó háziasszony, <br>Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon, <br>Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell, <br>A kötelességét ő jól megtanulta, <br>Nem bánik könnyen a ház becsületével, <br>Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta. <br>Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan: <br>"Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!" <br><br>Azok megköszönik, s egyet hörpentenek, <br>S ha kiég pipájok, újra rátöltenek, <br>És mint a pipafüst csavarog a légben, <br>Akkép csavarognak szanaszét elméik, <br>És ami már régen elmult, nagyon régen, <br>Összeszedegetik, sorra elregélik. <br>Akitől nincs messze az élet határa, <br>Nem előre szeret nézni, hanem hátra. <br><br>A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka, <br>Fiatal pár, nem is a mult időt hányja. <br>Mit is törődnének a multtal? az élet <br>Előttök vagyon még, nem a hátok megett; <br>Lelkök a jövendő látkörébe tévedt, <br>Merengve nézik a rózsafelhős eget. <br>Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak, <br>Tudja a jóisten mégis jól mulatnak. <br><br>Amott hátul pedig a kemence körűl <br>Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl, <br>Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek <br>Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol... <br>Űzi pillangóit a boldog jelennek, <br>Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. - <br>Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen: <br>Itt van egy szobában mult, jövő és jelen! <br><br>Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a <br>Szolgáló s dalolgat, behallik nótája. <br>Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron, <br>Lovait itatj' a kocsis éjszakára. <br>Húzzák a cigányok valami víg toron, <br>Távolról hangzik a bőgő mormogása. <br>S e különféle zaj ott benn a szobába' <br>Összefoly egy csendes lágy harmóniába. <br><br>Esik a hó, mégis fekete az útca, <br>Nagy vastag sötétség egészen behúzta. <br>Járó-kelő ember nem is igen akad, <br>Egy-egy látogató megy csak hazafelé, <br>Lámpája megvillan az ablakok alatt, <br>S fényét a sötétség hirtelen elnyelé, <br>Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig <br>Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt? <br>

Adom tudtára mindazoknak, <br>Kiket tán sorsom érdekel, <br>Hogy tiszta látkörét jövőmnek <br>Sötét, nehéz köd lepte el. <br>Eddig Thalia papja voltam, <br>Most szerkesztő-segéd leszek. <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>Szép élet a szinészi élet, <br>Ki megpróbálta, tudja jól, <br>Bár ellene a balitélet <br>Vak órjásának nyelve szól. <br>Hogy én lelépek a színpadról, <br>Szívem nagyon, nagyon beteg - <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>Igaz, hogy ottan a rózsának <br>Sokkal nagyobb tövise van, <br>De oly rózsákat, mint ott nőnek, <br>Máshol keresni hasztalan. <br>Mindezt szivemben igazolják <br>Két évi emlékezetek. <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>Mert nem lesz már nekem kalandom; <br>Pedig e nélkül a világ <br>Előttem úntató, kietlen, <br>Egyalakú, nagy pusztaság. <br>Ki egy országon átfuték, most <br>Egy kis szobában űlhetek - <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>De sorsom egykor még ezt mondja, <br>Ha majd rám megbékülve néz: <br>"Eredj, ahonnan számüzélek, <br>Légy ami voltál, légy szinész!" <br>Hát addig is, mig újra, elzárt <br>Mennyországomba léphetek: <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br>