Halljátok csak, mik nem történtenek velem! <br>Mulattató lesz tán; mert tárgya szerelem. <br><br>Hétköznap-életem fásító gondjait <br>Lerázni, a minap kedves sétálni vitt. <br>Bolygék a főváros lármás utcáiban, <br>(Mert csak tolongás, zaj között vagyok vigan. <br>A természet nyugodt magányos rejtekén <br>Magamba szállok, és elkomorodom én. <br>De utcákon, holott, mint a champagnei bor <br>Az élet, a sürgő világ pezsegve forr; <br>Utcákon a lélek percenként újat lát, <br>S nem fonja komolyan az eszmék fonalát. <br>Itt enyelegve lejt virágos kocsiján <br>A víg szórakozás, a szép könnyelmü lyány.) <br><br>Jártam föl és alá. A tiszta égi bolt <br>Magasról küldte le a napsugár-mosolyt; <br>De a forróságon koronként enyhite <br>Szelid, lágy fúvalom nyájas lehelete. <br>Tarkán hullámozott mindenfelé a nép, <br>Gyönyörködött szemem száz- meg százfélekép. <br>Előttem itt pompás úrhintó roboga, <br>Amott nyikorgott rosz napszámos-talyiga. <br>............................................... <br>

<br>Világoskék a csillagos éjszaka, <br>Tárva-nyitva szobámnak az ablaka, <br>Az ablakból tekintetem az égen, <br>Lelkem pedig angyalomnak ölében. <br><br>A csillagos ég és az én angyalom <br>Mindennél szebb, ami csak szép, mondhatom. <br>Én legalább a világot bejártam, <br>De ezeknél szebbet sehol nem láttam. <br><br>Fogytán van a hold, úgy ballag lefelé <br>A megé a messze kéklő hegy megé. <br>A fogyó hold talán az én bánatom, <br>Oly halvány, hogy már csak alig láthatom. <br><br>Magasan áll a Fiastyúk az égen, <br>Szólanak a kakasok a vidéken, <br>Hajnalodik, hüvös csipős szél támad, <br>Hüvös szárnya legyintgeti orcámat. <br><br>Itt hagynám már ablakom, hogy elmenjek <br>Lefekünni és álmodni; de minek? <br>Álmodni ugysem tudnék én oly szépet, <br>Mint amily szép most előttem az élet. <br>

Téged keresnek szemeim, <br>Csak tégedet, szerelmem! <br>S mindenkit látnak szemeim, <br>Épen csak tégedet nem! <br>Ne látnám többé a napot, eget, <br>Csak láthatnálak, lelkem, tégedet! <br><br>Oh istenem, te nélküled <br>Milyen rideg az élet! <br>Inkább lennék fáradt madár, <br>Mely sivatagba téved, <br>Hol nincs számára hűs lomb, hűs patak, <br>Csak forró föveny, forró sugarak.<br>

Éjjel, <br>Mikor a fáradt harcosok őrt állnak az épülő kapu előtt, <br>A leggyötörtebb tompán a földre puffan, <br>Szive kifuttatja a vágányokat <br>S a fények szédítő pályaudvaráról <br>Kirobog a mennyei páncélvonat. <br><br>A páncélvonat megdördül haraggal, <br>De csak a pávák hallják s kitárják rá farkukat kénytelen <br>S a fiatalok vérébe zuhog <br>Ütegeiből a szerelem. <br><br>Mert küzdeni kell a halálban is: <br>A fáradt élet nem bír minden harcokat - <br>Mikor még friss eleven voltam, <br>Mért nem akkor zúdultál szivemből <br>Jobbharcú, mennyei páncélvonat! <br>

Izzik a tűzhely, ajtaja hajtva, <br>szökkenve sziszegnek a szikraszilánkok <br>álmokat űzve nézek a tűzbe: élnek a lángok <br>sírnak a lángok. <br><br>Élni ha fáj és sírni ha fáj <br>(van kivülök még, ó, ami fájna!) <br>vigaszt eregetve, szemünkbe meredve <br>itt van a kályha, <br>ízzik a kályha. <br><br>Fáj neki égni, s kínja be régi! <br>méla varázsban ég a parázsa, <br>de mégsem akarja, hogy betakarja <br>lassu hunyása, <br>hamvadása. <br><br>Döbben a lelkünk tűz kihunyásán, <br>jégölü sír, amit ágynak a tél vet - <br>- Hintve virággal, szent olajággal <br>ha nincs is az élet, <br>kincs ez az élet. <br><br>Szikraszilánkként szökni szeretnék, <br>láng-szeretettel életet áldok, <br>s jövőt kibetűzve nézek a tűzbe: <br>élnek a lángok, <br>sírnak a lángok. - <br><br>Szatmár 1925. december<br>