Mily rövid az élet!... <br>Mint hullócsillag futása, <br>Mely földünk körébe jutva, <br>Lángra gyúl, és tűz-barázdát <br>Írva elszalad, gyorsabban, <br>Mint egyet pillantanál. <br>Útja honnan jött? hová visz?... <br>Míg sötét volt, s ujra az lesz, <br>A világ-ür végtelenjén <br>Hol bolyongott? és hová fog?... <br>Ki tudná megmondani! <br>Míg tündöklött, addig élt. <br><br>S honnan jössz te, lélek... <br>Mely csak e föld gőz-körében <br>Vetve lángot, addig fénylel, <br>Amig éppen áthaladsz; <br>Bölcsőd és sirod homály. <br>Akkor lobbanál-e föl csak <br>Az állatban, s véle múlsz el?... <br>Vagy jövél a végtelenből <br>Ismeretlen, hosszu pályán, <br>S visszatérsz azon megint?... <br>Oh, ha nem volt, és ha nincs <br>E parányi csillogáson <br>Innen és túl folytatás: <br>Mily rövid az élet! - <br><br>Megfelelsz te, lélek. <br>Volt idő, mikor tagadták <br>A futamló csillagot: <br>Semmi az, csak földi pára, <br>Lobban, és fut, és el-ég. <br>Most a szellemet tagadják: <br>Semmi az, csupán anyag, <br>Agyvelő, vér és ideg <br>Összhatása, mely azonnal <br>Véget ér, ha szétbomol <br>Agyvelő, vér és ideg. <br>Az anyag a halhatatlan: <br>Fűben-fában újra éled, <br>Összetársul, meg elszéled <br>Mindörökké, szakadatlan; <br>Hanem e feltámadást <br>A szellem nem éri meg: <br>Ez üres hang, nincs sehol, <br>Puszta réme ferde agynak, <br>Mílyet századok ránk hagynak - <br>S csak zavarja a tudást. <br><br>Oh, ti, akik jobb felemnek <br>Már e földön mély sírt ástok: <br>Oly bizonyos hát tudástok, <br>Hogy helye sincs védelemnek? <br>Nem mond ellen az a szellem; <br>Mely kutat, hogy támaszt leljen <br>Megtagadni önmagát? <br>S nem rettegné, ha meglelte <br>- Mit tudása így teremte - <br>Azt az örök éjszakát?... <br>Ah, jobb volna kissé várni, <br>Nehogy úgy találjon járni <br>Az a híres tudomány, <br>Mint ama gyors fénnyel jára, <br>Mit csillagnak vélt a golyhó, <br>Ő azt mondá: csak gyúlt pára: <br>S ím, ma áll, hogy égi bolygó - <br>Mi lehet még ezután? <br><br>Ami annyi szívbe oltva <br>Élt világ kezdete olta; <br>Mit remélt a hindu, párz; <br>Amért lángolt annyi oltár, <br>Zengett Szíonon a zsoltár: <br>Hogy nem addig tart az élet <br>Míg alant a testbe' jársz; <br>Hanem egykor újra éled, <br>S költözzék bár fűbe, fába <br>Vagy keresztül állaton: <br>Lesz idő, hogy visszatérhet <br>Régi nemes alakjába, <br>Megtisztúlva, szabadon; <br>Vagy a "boldogok szigetjén", <br>Mint hivé a boldog hellén, <br>Vagy az üdvezűltek helyén, <br>Mint reméli keresztyény, <br>Lesz dicsőbb folytatása: <br>Én ezt meg nem tagadom. - <br><br>Mit hisz a tudós? ő lássa, <br>Földi pályám' ami nézi: <br>Annak immár vége lesz, <br>Vissza senki nem idézi; - <br>S rövid foglalatja ez: <br><br>Mély homályban, éjfél tájban, <br>Kis fény is ha nagynak tetszik, <br>Hogy a föld körén bolyongtam: <br>Egy barázdát én is vontam. <br>Az emberek ráveték <br>Pillantásukat egy percig, - <br>S egy tudós tán megfigyelt <br>És lapjára, sok száz jelhez <br>- Ahogy csillagfutást felvesz - <br>Könnyed, vékony karcolással <br>Rólam is tőn némi jelt, <br>Mire reggel ő sem ismer; <br>S összevéti annyi mással <br>A jövendő nemzedék, <br>Mely se kérdi tán, se tudja, <br>Nem is igen lesz rá gondja: <br>Hogy itt éltem, s a tömegben <br>Én is lantot pengeték. <br>

E durva ágyon végvonaglásomban <br>Még szánakozó könnyeket lelek, <br>Mert a dicsőség és lángész illatja <br>Árasztja el e fájdalom-helyet. <br>Itt énekelt ő, itt imádkozott és <br>Halt meg, reményeinek özvegye, <br>S én ismétlem, számlálva szenvedésim: <br>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! <br><br>"Bátorság, költő!" így beszéltek hozzám, <br>"Gondunk leszen lantodra és reád." <br>Tennap mondák, s ma a vészben nekem csak <br>Az irgalom nyitá meg ajtaját. <br>Reszkess, gonoszság! végdalom megpendül, <br>S ha meghalok, rajtad lesz bélyege... <br>Ah, kiesik az írótoll kezembül: <br>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! <br><br>Ha hosszú sóhajtásaim után egy <br>Vigasztaló szó hangzanék nekem, <br>Ha volna itten egy baráti kéz, mely <br>Megmelegítné reszkető kezem! <br>De a barátok nem hallják keservem, <br>Estéjök lakomában foly ma le, <br>S nem veszik észre társok távollétét... <br>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! <br><br>Megátkozám én születésem napját; <br>De a természet olyan gyönyörű, <br>De minden este erdők illatával <br>Lebeg a szellő ablakom körűl. <br>Sétálni párosan virágos fűben, <br>Bent a fák közt merengve űlni le: <br>Oh mily boldogság, milyen szép az élet!... <br>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede!<br>

Ő, a kedves drága kisleány, <br>Ő s az élet lakták szívemet; <br>Mint repkény a fákat, a remény <br>Átszövé e tündérteremet. <br><br>Kisleánykám elment... elvivék... <br>Most alant a mély házban lakik, <br>Melynek egyszer elzárt ajtaja <br>Meg nem nyíl az ítéletnapig. <br><br>S a leánnyal elment életem... <br>Kikisérte... odakinn maradt, <br>S elfoglalni régi lakhelyét <br>Nincsen benne semmi akarat. <br><br>Igy lett szívem csöndes és üres, <br>Egy lepusztult ház, bús, laktalan; <br>Rajt az árva repkény, a remény, <br>Leng sohajtásim fuvalmiban; <br><br>S mert a földön ápolója nincs, <br>Feltörekszik, fel az ég felé... <br>Oh, csak a rontó kételkedés <br>Sarját mindig el nem metszené! - <br><br>S ki lesz új lakó szivemben, mely <br>Nemsokára végkép romban áll? <br>Legfölebb is egy vén remete, <br>És ez a remete a halál. <br>

Húzd rá cigány, megittad az árát, <br>Ne lógasd a lábadat hiába; <br>Mit ér a gond kenyéren és vizen, <br>Tölts hozzá bort a rideg kupába. <br>Mindig igy volt e világi élet, <br>Egyszer fázott, másszor lánggal égett; <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Véred forrjon mint az örvény árja, <br>Rendüljön meg a velő agyadban, <br>Szemed égjen mint az üstökös láng, <br>Húrod zengjen vésznél szilajabban, <br>És keményen mint a jég verése, <br>Odalett az emberek vetése. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Tanulj dalt a zengő zivatartól, <br>Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl, <br>Fákat tép ki és hajókat tördel, <br>Életet fojt, vadat és embert öl; <br>Háború van most a nagy világban, <br>Isten sírja reszket a szent honban. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Kié volt ez elfojtott sohajtás, <br>Mi üvölt, sír e vad rohanatban, <br>Ki dörömböl az ég boltozatján, <br>Mi zokog mint malom a pokolban, <br>Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, <br>Vert hadak vagy vakmerő remények? <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Mintha ujra hallanók a pusztán <br>A lázadt ember vad keserveit, <br>Gyilkos testvér botja zuhanását, <br>S az első árvák sirbeszédeit, <br>A keselynek szárnya csattogását, <br>Prometheusz halhatatlan kínját. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>A vak csillag, ez a nyomoru föld <br>Hadd forogjon keserű levében, <br>S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől <br>Tisztuljon meg a vihar hevében, <br>És hadd jöjjön el Noé bárkája, <br>Mely egy uj világot zár magába. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, <br>Lesz még egyszer ünnep a világon, <br>Majd ha elfárad a vész haragja, <br>S a viszály elvérzik a csatákon, <br>Akkor húzd meg ujra lelkesedve, <br>Isteneknek teljék benne kedve. <br>Akkor vedd fel ujra a vonót, <br>És derüljön zordon homlokod, <br>Szűd teljék meg az öröm borával, <br>Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. <br>

Kincses ládáimat <br>zuhanó pöröllyel szétzúzom <br>Váraim tornyát dörgő ágyúval <br>szétlövetem <br>A romokra ülök <br>gondolkodni az életemről: <br>Milyen furcsa volt! <br>Két nagy lila szem volt, <br>melyre ráeresztem <br>pilláimat. <br>Méh volt: <br>méze volt, fulánkja volt. <br>Rózsa volt: <br>illata volt, tövise volt. <br>Gyertya volt: <br>fénye volt, füstje volt, <br>Milyen furcsa volt! <br><br>1927-1928<br>