Elfolyt a méz a köpűből, <br>A köpű is romba: <br>Beléesett egy vén medve <br>Világfájdalomba; <br>Dirmeg idébb, dörmög odább, <br>Hangja szép goromba: <br>Hej! nem így volt, más világ volt <br>Fiatal koromba! <br><br>Nem őrizte akkor a méh <br>Szuronnyal a mézet, <br>A szamóca és a málna <br>Bővebben tenyészett; <br>Nem volt ilyen hosszu a tél - <br>Alighogy a talpam <br>Fölfelé is, lefelé is <br>Egyszer végignyaltam. <br><br>Csöve nem volt a vadásznak, <br>Az oláhnak botja - <br>Sem pedig így megviselve <br>Bundám állapotja. <br>Zöld erdőben, zöld mezőben <br>Barangolva bátran, <br>Kiskirályi méltósággal <br>Tetszésemre jártam. <br><br>Akkor minden tüskebokron <br>Nem volt ennyi fészek: <br>Mély odúból huhogtak az <br>Udvari zenészek; <br>Tele szájjal énekeltek; <br>Szélesen és hosszant; <br>Ez az apró sok csicsergés <br>Engemet csak bosszant. <br><br>No de 'iszen, bár nehezen, <br>Tűröm, amig tűröm, <br>Bölcseségem a világnak <br>Fogaim közt szűröm; <br>S ha nem akarja bevenni <br>A jó tanulságot: <br>Felfalom egy ásítással <br>Az egész világot.

Nem a terhes szekér <br>Alföld fertőiben, <br>Nem a vitorlátlan <br>Hajó a tengeren, <br>Nem e jő lassan, nem e jő; <br>Te jössz lassan, te vén idő. <br><br>Ah, hogy megvénülél! <br>Alig birod magad. <br>El is töréd azon- <br>Fölül még lábadat. <br>Mint béna koldús, csúsz elé, <br>Ki mankóját elveszité. <br><br>Öledben ásitó <br>Fiaid, a napok; <br>Ásítni általuk <br>Én is kedvet kapok, <br>Ásítok olyan nagyokat, <br>Hogy majd elnyelem magamat. <br><br>Förtelmes vén idő, <br>Roszlelkü hatalom, <br>Mint fogsz te futni majd, <br>Ha én nem akarom. <br>Mint fogsz te futni majd, midőn <br>Velem lesz édes szeretőm. <br><br>Akkor megifjodol, <br>Vén bőröd leveted, <br>S öltesz sas-szárnyakat <br>Köszvényes láb helyett, <br>És messze, gyorsan szállasz el <br>Az élet örömeivel. <br><br>Mostan röpűlj, idő, <br>Míg távol kedvesem; <br>Midőn együtt leszünk, <br>Midőn őt ölelem: <br>Nem bánom én, ha mindenik <br>Órád eltart egy századig!

A szálló évekkel <br>Sok minden megy el, <br>De a szív, a koldus, <br>Tovább énekel. <br><br>Mi remény volt régen, <br>Emlék ma csupán, <br>De legalább sírhatsz <br>Tűnt szépek után! <br><br>Ami emlék, szebb is, <br>Mint az, ami él, <br>Romok is ragyognak <br>Hűs hold fényinél!

Még alig volt reggel, már megint este van. <br>Még alig volt tavasz, már megint itt a tél. <br>Még alig, Juliskám, hogy megösmerkedtünk, <br>S már feleségem vagy, már rég azzá lettél. <br><br>Még alig, hogy játszánk apáink térdén, s már <br>Maholnap ott alszunk nagyapáink mellett... <br>Csak annyi az élet, mint futó felhőnek <br>Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet.

Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel, <br>egyszer fölébredsz és aztán sokáig <br>nem bírsz aludni. Nézed a szobádat <br>ott a sötétben. Lassan eltünődöl <br>ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel, <br>mint majd a sírban. Ez a forduló az, <br>mikor az életed új útra tér. <br>Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt <br>éltél. Eszedbe jut egy semmiség is. <br>Babrálsz vele. Megúnod és elejted. <br>Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán. <br>Minden zajról tudod, hogy mit jelent. <br>Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes. <br>Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz. <br>A fal felé fordulsz. Megint elalszol.