Az én földem aludni akar, <br>Itt most szent, néma árnyak ingnak. <br>Engem ideűztek a hegyek, <br>Ez az én földem. Itt ütök <br>Téli tábort az álmaimnak. <br><br>Kék hegyek ködje omlik ide, <br>Hóharmatos a tarka avar, <br>Az én földem aludni akar: <br>Pedig én ide ünnepre jövök, <br>Fura lányokkal jövök ide: <br>Rózsa-lugas kell, nászágy kell nekünk, <br>Hahó, vén alvó, itt megpihenünk. <br>Meddő álmok e sápadt némberek, <br>Menyasszony mind, az egész sereg, <br>Elmúlt a nyár s ez mind nászágyra vár: <br>Ködharangok búgnak, zene szól, <br>Jön a vőlegény a hegyek alól. <br><br>Hideg ez a sík, fátyolos arcú. <br>Átgázolom a ködtakarót. Csönd. <br>Dobogok lábammal a földön, <br>Hiába költöm, hiába költöm: <br>Az én földem aludni akar. <br>Károgó varjak csapata száll, <br>De néma, de csöndes az avar. <br><br>Megjöttem. Hallod? Én vagyok itthon, <br>Aki rég elment, az a fiad. <br>Bomlik a fátyol, reszket a sóhaj, <br>A hullafoltos, vén Alvó riad. <br>Honnan jössz? A városból jövök, <br>Hozzád jövök, már rég hazavágyom. <br>És mit akar itt e cifra sereg? <br>E cifra sereg? Hát látod te is? <br>Ez mind csak álom, néhány nyári álom. <br>Forrók, buják, meddők szegények, <br>Együtt bolyongtunk, velük élek, <br>Nem tudta megáldani sehogy <br>Szomjas méhüket a városi nyár, <br>Erődért jöttünk a nagy pillanathoz, <br>Ez a meddő sereg csodádra vár. <br><br>A köd kavargott, rám ült, befedett, <br>Átokzsivaj zúgott az avaron: <br>Legyetek meddők, így akarom. <br>Bomló, beteg vágy nászt itt nem terem, <br>Az én síkomon nyílt a szerelem. <br>Itt a Jövő az úr a csók felett, <br>Itt nyáron szeret, aki szeret. <br>Űző vágynak itt nem üt csókos óra, <br>Pusztulj innen város beteg lakója, <br>Itt szűz világ van, álomnak szaka <br>S nem villámfényes nap az éjszaka, <br>Betelő a vágy, testes az álom, <br>Az élet mindig győz a halálon, <br>Itt álom és csók tiszta és egész, <br>Utánuk nem láz jő: szent pihenés. <br>Itt kínzó láz nem pusztít a sziven: <br>A sík ölel, terem és megpihen. <br>Az én sík-lelkem benned a lélek, <br>Neked nem kellett a sík-élet: <br>Szólít a város, várnak a hegyek, <br>Én idegennek ágyat nem vetek. <br>Bús álmaiddal vándorolj tovább, <br>Oda, hol egymás öldöső fele <br>A Csóknak és Termésnek istene, <br>Oda, hol célja, rendje nincs a csóknak <br>S becsük van a magtalan álmodóknak, <br>Hol betelő vágy nincs s örök a láz: <br>Itt nincs már csók, megérett a kalász. <br><br>Kalásztalan, bús lelkem indult, <br>Elhalt a ködharangok hangja s a zene <br>S én szálltam az álom-lányok csapatával <br>A város fele. <br>A szárnyam súlyos, szörnyű nesztelen, <br>Nézem a várost és nincsen szemem, <br>Sírnék: nincs könnyem, szólnék: nincs szavam, <br>Csak szállok búsan, némán, magasan: <br>Elűzött a földem.<br>

Pharao, Élet, örök Nagyúr! <br>Egy rabszolgád fohászkodik hozzád - <br>Bocsáss, ha szava átokba fúl. <br><br>Örök piramis-bábelt rakunk, <br>Csókokkal tapasztjuk, aggyal vakoljuk, <br>S italod vérünk, mámorunk. <br><br>Jaj, érte csak én káromollak, <br>Bús proletárod, - ó nyomorult Élet! <br>Mások vígan vasárnapoznak. <br><br>De nem bánom, víg vígan fusson, <br>Én erős karral kicsikarom tőled <br>Csakazértis az ősi jussom. <br><br>Élet, Élet nyögve kivánlak <br>És öblös mellel hymnusodat zengem, <br>Futottam már, de most kivárlak. <br><br>Jöttem hozzád - most még bilinccsel: <br>Ó, hogyha néha riadok is tőled - <br>Nagyuram, Élet ne taszíts el! <br>

Megpendítem hónapok multával <br>Még egyszer szerelmi lantomat; <br>Még ez egyszer, egyszer és utószor, <br>Mert ezentúl hangot ő nem ad. <br><br>Nem pazarlom én többé leányra <br>Dalaimat, érzeményimet. <br>Érzéketlen bábak a leányok, <br>Szívet és dalt nem érdemlenek. <br><br>Nem beszél vak indulat belőlem; <br>Csendes elmém, higgadt szózata. <br>Megszűnt már a vész, mely nem viszonzott <br>Szerelmem kínjából támada. <br><br>Tiszta szemmel nézek a jövőbe, <br>Nem lebeg rajt szenvedély köde. <br>Mely előlem annyi szép virányt, de <br>Annyi puszta tájt is elföde. <br><br>Tiszta szemmel nézek a jövőbe, <br>Jaj de mit lát, mit lát ott szemem? <br>Azt, hogy nincs már semmi szépet látnom... <br>Nincs barátság, nincs ott szerelem! <br><br>Egyedűl, e roppant nagy világtól <br>Elhagyatva, szeretetlenűl, <br>Máriusként, aki számüzötten <br>Egy országnak omladékin űl! <br><br>Nem lehet, hogy én még nem szeressek, <br>És hogy engem ne szeressenek! <br>Bármily hideg a világ: szívem még <br>Nem fagyott meg, szívem még meleg. <br><br>Lesz leány még, kell leánynak lenni, <br>Aki éreztesse majd velem, <br>Hogy áldás az átkos élet, melyben <br>Van egy percnyi boldog szerelem! <br>

Ez már aztán az élet! <br>Az egész éven át <br>Föl és alá kószálom <br>A két magyar hazát. <br><br>Vándorlok Magyarország <br>Dicső térségein <br>S testvére, a szép Erdély <br>Regényes bércein. <br><br>Rónákról nézek távol <br>Hegyek tetőire, <br>És hegytetőkről nézek <br>Távol rónákra le. <br><br>Füvetlen fátlan puszta <br>S vad erdős rengeteg <br>Szép panorámaképen <br>Előttem ellebeg. <br><br>Ott városok harangja, <br>Itt mezei kolomp, <br>Amaz drámákat és ez <br>Tündérregéket mond. <br><br>Itt egy sötét nagy kastély <br>Taszít magátul el, <br>Ott egy fejér kis kunyhó <br>Barátként üdvezel. <br><br>Előre, csak előre, <br>Nagy messze még a cél; <br>Tovább, tovább mindegyre, <br>Gyorsan miként a szél. <br><br>Mi kéj, így kóborolni <br>Hegyen és völgyön túl, <br>Mi kéj! mint dagad keblem! <br>S erszényem mint lapúl! <br>

Kürtét vadász zendíti meg, <br>Fellázad minden út; <br>Reng bérc és völgy és rengeteg, <br>Az őz riadva fut. <br>Én védtelent nem üldöznék; <br>Szelíd vagyok, s ha számban ég <br>Kék füsttel a pipa, <br>Tőlem, kis őz, pihensz mindég <br>Ernyőd sátoriba. <br><br>Mért lángol a busúlt vitéz? <br>Harcot nem szeretek. <br>Ott vér miatt pirúl a kéz, <br>Dúlván mint fergeteg. <br>Düh gyúljon ádáz lelkeken; <br>De nékem égjen csöndesen <br>Kék füsttel a pipa; <br>Mást hordhat véres telkeken <br>Tajtékzó paripa. <br><br>Viraszt a bölcs, gondol sokat, <br>S itt, s ott, s mindenfelé, <br>Eget, földet míg hányogat, <br>Csak a hibát lelé. <br>Jámbor, miért epedsz mindég? <br>Jőj, gyújts reá; ha vígan ég <br>Kék füsttel a pipa, <br>Derűl előtted föld és ég, <br>S nem lesz sehol hiba. <br><br>S te kit gyötör vad szerelem, <br>Szenvedsz igád alatt, <br>S gyötrelmeden kél gyötrelem, <br>Forrván baloldalad, <br>Vidúlj! örök bú nem tenyész; <br>Im így tanít s enyhítni kész <br>Kék füsttel a pipa. <br>Kín s kény, miként füst kél s enyész, <br>Más lép nyomaiba. <br><br>Sovárg, eped, szaguld, csapong <br>Az ember untalan, <br>Bár kedv és szándék, tett és gond <br>Lesűlyed nyomtalan. <br>Sok jót, dicsőt föld gyomra zár; <br>Leomla sok királyi vár, <br>S kék füsttel a pipa <br>Bolyongó vándor ajkán már <br>Ott ég romaiba. <br><br>Pest, 1826. november<br>