A gót s latin betűk sivatagában, <br>Fáradt diák, virágot keresek. <br>Oly szürke vagyok multban és a mában <br>S szeretnék élni én is keveset! <br>Tavasz van, rajtam bágyadt barnaság van, <br>Az utakon vidám szerelmesek <br>S amíg viaskodom a Bánat-ölyvvel, <br>Az út, a fák, a rét - és minden zöldel. <br><br>Az ó betűkre friss könnyűket ejtek, <br>Nem hat reám vitéz lovagkora <br>És jaj nekem, hogy mindent elfelejtek, <br>Ha nevet alabástrom fogsora, <br>Mert bennem is lassan, szépen megerjedt <br>S kiforrt a szerelem részeg bora; <br>De ajkaimra gyöngyei se jutnak <br>S én nem lehetek társa mámoruknak. <br><br>Igy lassan vérzem el a tűnt igéken <br>És nem csókolhatom meg a kezét. <br>Fejem sokszor töröm sok semmiségen <br>S áhítom közben léptei neszét. <br>És úgy szeretem, mint szerettek régen: <br>Hektor szerette így Andromachét. <br>Erősszivű volt Andromache férje, <br>És gyönge szívem párját hát ne kérje. <br><br>Szeretném bátran becsukni egyszer <br>A kopott könyvek ócska födelét <br>És csókolózni illatozó esttel, <br>Mikor reám vár és reá a rét. <br>De jaj, vigyáz rám sok szigorú mester, <br>Csak vágyam kóborolhat szerteszét, <br>Míg én magam süket betűkben élek, <br>Mint Cháron hídjáról leszédült lélek.

Valami nagy, mély szerelem hiányzik, <br>Valami sírás, valami öröm, <br>Valami harc, valami csönd, <br>Valami nagy, mély szerelem hiányzik! <br><br>És így marad ez mindig, mindhalálig? <br>Mindig bús, csipkerózsa szívvel <br>A várás várában sejtem a sorsot <br>És így marad ez mindig, mindhalálig? <br><br>Szőke csodák, barna csodák, <br>Meddig csodálkozom csak rajtatok? <br>Ó, adjatok valami szépet, <br>Valami életet, halált, <br>Szőke csodák, barna csodák!

Láthattál álmaidban gyakran: <br>oltár elé veled haladtam, <br>te asszony voltál, én urad, <br>míg én ébredve, őrizetlen <br>órákon szádról gyűjtögettem <br>a számlálatlan csókokat. <br><br>A tiszta öröm hordozója, <br>mit átéltünk, pár gazdag óra, <br>tűnő gyönyörként száll tova. <br>Mit ér az élvezet, ha szádon <br>a legforróbb csók is csak álom, <br>s minden öröm a csók maga?

Feleségek felesége, <br>Lelkemadta kicsikéje! <br>Jer ide már az ölembe, <br>Mulassak veled kedvemre. <br><br>Szerettelek lyánykorodban, <br>Szeretlek most százszor jobban, <br>Nem százszor, de ezerszerte, <br>Ha meg nem haragszol érte. <br><br>Nem is tudja a nőtelen, <br>Mi az igazi szerelem; <br>Hogy tudná az istenadta? <br>Mégcsak akkor tanulgatja. <br><br>Nőtelen ember szerelme <br>Csak virág a kalap mellett; <br>S most a szerelem énnékem <br>Lélekzetem, szivverésem. <br><br>De boldogok is vagyunk ám, <br>Ugye, lelkem kis Juliskám? <br>Meg se' várjuk a halálunk, <br>Elevenen égbe szállunk!

Nem tudom, mi lelt ma engem? <br>Jókedvemben nincs határ; <br>Danolhatnék, fütyölhetnék, <br>Egyikhez sem értek bár. <br><br>Összeverem a bokámat, <br>Noha nem szól muzsika; <br>A szobám világos, ámbár <br>Nap nem süt belé soha. <br><br>Még a füst is rózsaszínű, <br>Melyet rosz cserép pipám <br>Legroszabb kapadohányból <br>Küld keresztül a szobán. <br><br>A szivem ver, mintha benne <br>Háborogna szerelem; <br>Pedig egy leány sem váltott <br>Csak egy jó szót is velem. <br><br>S annál megfoghatlanabb ez, <br>Mert zsebemnek zord egén <br>Pénzfogyatkozásnak éje <br>Űl sötéten, feketén. <br><br>Szóval: a világ előttem <br>Egy szép tulipánbokor... <br>Kár, hogy addig lesz csak az, mig <br>Kimegy fejemből a bor!