Fiatalember, húszesztendős, velem egyidős <br>Szép szeretőjét nagyon szereti <br>Ugy szereti, épp mind medrét a folyó, amelyikben a halak is lebúnak az <br>iszapba, ha elfáradtak <br>Csak símogatja és nagyon szereti <br>Ha virágot kap, mind odaadja, a kenyeret is odaadja, nem szegi meg maga <br>Fölolvassa neki az újságot, megvárja, amíg elalszik, aztán elalszik ő is <br>Tüzet rakni is segít és fütyörészve vágja föl a fát <br>Ha volna szeretőm, én is nagyon szeretném <br>Éppen mint a medrét a folyó.<br>

Szép, ősi szó, mámoros messze illat, <br>Távoli akkord, fájó és örök, <br>Beárnyékozod borús álmainkat: <br>Égi követ liliomok között. <br>A végzet voltál vesztett ifjúságom <br>Szent tavaszában: élet és halál, <br>Bús életem és gyönyörű halálom <br>És elhagyál! <br><br>Emlékezem reád vigíliákon, <br>Könyvek és könnyek és borok között, <br>Ha elkerül a béke és az álom <br>S az elmúlás rút váza rám zörög. <br>Emlékezem és nem fáj már az élet, <br>Emlékezem és nem fáj a halál: <br>Szelíd arkangyal, nyilad erre téved <br>És eltalál!<br>

Töredék <br><br><br>1 <br><br>Mi légyen egy sohajtás s lágy tekintet, <br>Mi egy olvadó szív forró csók hevén, <br>S reád epedvén hogy ha lyányod intett, <br>Ez álom, e merengés, s vágy, s remény? <br>S szelíd keserv és boldog könnyeinket <br>Cythere hív ölében zengem én, <br>Fűzz, ó Camoena, szárnyat énekemnek, <br>Cypris virági nálad is teremnek. <br><br>2 <br><br>Vigan, mint Eos, s mint az estpirúlat, <br>Mosolygó csendben száll olykor dalom, <br>Fellengve majd, miként sas, égben múlat, <br>Ismét borongva jő, mint sírhalom: <br>De szép alakján sem vad láng nem gyúlad, <br>Körítve tőled égi nyúgalom, <br>Sem csüggedésre nem dől, s gyötrelmében <br>Eped, mint égi lyány, keggyel szemében. <br><br>3 <br><br>Ne múzsa, lantod reszkető hurjára <br>Ne jőjön semmi durva, semmi rút, <br>Szennyetlen áll a gráciák oltára, <br>Hol nyitva minden szépnek van az út. <br>A tiszta költő fűzhet csak hajára <br>Örökre hervadatlan koszorút, <br>Melyet remegvén szűz kezek fonának <br>Ékességül pirúló homlokának. <br><br>4 <br><br>Még Chronus élt, s Olympnak boltozatja <br>Víg istenek sorával volt tele, <br>És Heliósnak fénylett arculatja, <br>S bájjal fogadta el Thetis kebele. <br>Oltártok állt, ó Chronus nagy magzatja, <br>S szép keblü Héra, s tisztelt Cybele, <br>S mosolyga még, a szent italt kelyhébe <br>Habozva töltvén, rózsaszájjal Hébe. <br><br>5 <br><br>E szép koron rengett elő Cythére <br>Vén óceánnak kék hullámain, <br>Aranyhaj, melyhez csapkodó hab ére, <br>Sötétesen simúlt el vállain, <br>Epedt szemérem ült tekintetére, <br>Félénk mosolygás lengett ajkain, <br>S lebegve száll a partra kellemében, <br>S öröm tenyész körűlte, mint keblében. <br><br>6 <br><br>Szép, mint pályája kezdetén Auróra, <br>Keggyel teljes, mint Luna jön elő, <br>Nyílt szívvel minden szépre, minden jóra, <br>Az égbe gráciák közt hág fel ő. <br>Minden tekintet száll a lankadóra, <br>Mindent utána vonz egy bájerő, <br>De tisztán áll a Charis istennéje, <br>S csak némán leng a kívánság feléje. <br><br>7 <br><br>Mind boldogok, kik itt az égben vannak. <br>Mond s földre szálla kísérőivel <br>A földlakónak, a boldogtalannak <br>Nyugtot szerezni lágy érzésivel: <br>S itt, kik felé remegnek és rohannak, <br>Oltárán változólag fogja fel, <br>Dereng azokban egy szelíd indúlat, <br>S e vad csoport emésztő lángra gyúlad. <br><br>8 <br><br>Azok felett, mint hajnal csillagzatja, <br>Jelen meg a derűlő szeretet, <br>Ezekre villámként csap lángozatja, <br>És öszvezúz reményt és életet. <br>Ott a jövendőt rózsa közt mutatja, <br>Útadba szór itt csak tövíseket, <br>Mert tiszta hely a gráciának honja, <br>S elvész, kitől segédét félrevonja. <br>

I <br><br>Szemedből mindent megtanultam. <br>Előttem nincs többé titok. <br>Higyjétek, hogy megbolondultam: <br>Azt mondom, én mindent tudok. <br><br>Öröklét, elmulás, istenség <br>Rejtélyeit mind ismerem. <br>Mind, mind együtt van, semmi kétség. <br>Egyetlen szóban: szerelem. <br><br>Halljátok hát, jegyezzétek meg: <br>Az öröklét egy pillanat, <br>Az, melyet egy pár szép szemfénynek <br>Üdvözitő kegyelme ad. <br><br>Örök időknek minden üdve <br>E pillanatban benne van. <br>És hogy ez így van fönn eldöntve, <br>Bölcsen van az, jóságosan. <br><br>Hosszú, unalmas halhatlanság, <br>Minek viselnők terhedet? <br>Ha ez az egy perc, oh boldogság! <br>Egyszerre mindent kifizet? <br><br>Az elmulás, halál? - Csalódás. <br>Ki szeretett, szeretve volt, <br>Megőrzi létét egy mosolygás, <br>Mint csillagot az égi bolt. <br><br>E nagy világ egy, de kicsinyben <br>Külön, mérhetlen millió. <br>A szerelem, az itt a minden, <br>A többi csak hozzávaló. <br><br>A méret itten nem határoz. <br>Nap, leányszem, kisebb, nagyobb; <br>Ott, honnan szerelem sugároz, <br>Maga a mindenség ragyog. <br><br>Oh, én világom üdvössége! <br>Hát ugy-e ez mind szép dolog; <br>De tudod-e, hogy mit sem ér e, <br>Csak ha te is helyben hagyod? <br><br>Ha, kinek végtelen hatalmad, <br>Én szép felségem, édesem, <br>Kizárólagos szabadalmat <br>E találmányra adsz nekem? <br><br>II <br><br>Tudom, hogy el vagyok kárhozva, <br>Mert már az égben nem hiszek; <br>És ami hitem elrabolta, <br>A föld, a föld is elveszett. <br><br>Mert már nekem a bibliából <br>Akárki mit mond, hiteget, <br>Azt olvasom két szemsugárból: <br>Nincs más menyország, nem lehet! <br><br>Most már tudom, együtt van itten <br>Mind, ami édes, ami jó. <br>Az öröklétből szemeidben <br>A rekapituláció. <br><br>Hogy is lehetne hát menyország <br>Az, ami pláne végtelen! <br>Nincs e világon több valóság, <br>Csupán csak egy, a szerelem. <br><br>- Oh, mennyei gyönyörüségem, <br>S ha ezt nekem te nem hiszed, <br>Nem igaz-e, hogy üdvösségem <br>Az égen-földön elveszett?!

"Szép tavasz időd <br>időm időnk midőn <br>bőven terem a szerelem <br>szép szerelem vivát" <br><br>(vigadozó kis madarak <br>csaponganak a lebegnek a <br>jókedvűen énekelnek a <br>szállnak a virulásban) <br><br>jönnek-mennek a párok <br>keringenek merengenek <br>de valamennyi kettő <br>egyedül van lelket se lát <br><br>(ilyen égboltot s napot <br>sose láttam és sose láttál <br>sosem suttogott ennyi ajk <br>ugyanannyiféle igent) <br><br>fa nem számolja levelét <br>csak a zöld levél önmagát <br>de ezrével csillogva is <br>jelentésük csodásan egy <br><br>(titkon félénken szeretve <br>apró röpke lenge szálló <br>virulásban vigadó <br>boldog lényükről dalolnak) <br><br>"szép tavasz időd <br>időm időnk midőn <br>bőven terem a szerelem <br>szép szerelem vivát"<br>