Zsibbadt sokáig olvasatlanul <br>(Inni, vadászni sokkal könnyebb <br>Magyar kastélyban), s végül kidobták <br>Bűnöknek bűnösét: a könyvet. <br><br>Jó könyv volt: elmés, szép Voltaire-kötet, <br>Nagy rombolások szent harctevője. <br>(Egykoron volt még a magyar úrnak <br>Tisztessége és agyvelője). <br><br>Ma már a kastély unja a betűt, <br>Retteg a könyvtől, s hunn trágyadombok <br>Várják Voltaire-től egészen máig, <br>Aki könyvekben nagyot mondott. <br><br>S a trágyadombnál elment valaki, <br>Egy szennyes zubbony, egy éhes elme, <br>S isten bárányát, Voltaire ó könyvét <br>A trágyadombról fölemelte. <br><br>Belenézett, és megdördült az ég, <br>Dühtől gyúltak föl bús, izzadt orcák. <br>Hajh, fázni fog még e könyvtől, tűztől, <br>A papos, úri Magyarország. <br>

Tekints meg, óh, Uram, mert gyötrelemben vagyok, az <br>én belső részeim elepedtek, elfordult az én szívem én <br>bennem: mert ellened rugódoztam: ott kinn fegyver pusztít, <br>otthon halál vagyon." <br>Jeremiás siralmai I. 20. <br><br>Ott kinn a fegyver pusztít s dúlva dúl, <br>Süketült szívvel meglesem, <br>Hova szaladjak szemet behunyva, <br>Halálról más halálra borulva <br>Gonoszul és fegyveresen: <br>Ott kinn a fegyver pusztít s dúlva dúl. <br><br>Tátongó puszták strucc-madaraként <br>Rosszalkodok, futok, csalok: <br>Elfordult az én szivem énbennem <br>S úgy kell magammal is verekednem, <br>Miként egy följáró halott, <br>Tátongó puszták strucc-madaraként. <br><br>Magam utálván mást is gyilkolok <br>S mások lándzsáját keresem, <br>Ki elvesztette magát és utját, <br>Szememet vér-patakok befutják <br>S én rohanok fegyveresen: <br>Magam utálván mást is gyilkolok. <br><br>Fölöttem az Ég oly igézetes, <br>Oly változatlan a világ, <br>Mint fegyvernek s halálnak előtte, <br>Mint mikor még nem hulltak belsőmbe <br>Epesztő dög-matériák: <br>Fölöttem az Ég oly igézetes. <br><br>Tekints meg engem, tekints meg, Uram, <br>Ejtesd el bolond fegyverem <br>S ha mindenek ellen vad düh kínoz, <br>Fektess le szépen halottaimhoz, <br>S arcomat hozzád emelem, <br>Tekints meg engem, tekints meg, Uram.<br>

Mikor elhagytak, <br>Mikor a lelkem roskadozva vittem, <br>Csöndesen és váratlanul <br>Átölelt az Isten. <br><br>Nem harsonával, <br>Hanem jött néma, igaz öleléssel, <br>Nem jött szép, tüzes nappalon <br>De háborus éjjel. <br><br>És megvakultak <br>Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, <br>De őt, a fényest, nagyszerűt, <br>Mindörökre látom. <br>

Istenem, Istenem, ó, <br>Istenem, Istenem, ó, <br>legaranylóbb hajad Neked van, semmi kétség! <br><br>Mekkora tág szem, <br>mekkora tág szem, <br>mosolyogva, kitárva mekkora kékség! <br><br>Érzem, szeretlek, <br>nagyon szeretlek, <br>látom, elefántcsont-ujjad csókokat int már, <br><br>Istenem, Istenem, ó, <br>Istenem, Istenem, ó, <br>az erdőn oly egyedül vagyok immár, <br><br>az erdőn, a világon, <br>az egész világon <br>nincs közelemben senki se, nézd, <br><br>bátran lejöhetsz most, <br>hozzám lejöhetsz most, <br>ó, milyen ujjongó szerelem vad vágya emészt! <br><br>Lihegve kivánom, <br>csókolni kivánom <br>csillagfogú szád forró pirosát, <br><br>ölelni kivánom, <br>szorítni kivánom <br>láthatatlan tested drága husát. <br><br>Soha még szerelem, <br>senkit még szerelem <br>nem szállt meg úgy, ahogy engem elővett, <br><br>levetem ruhámat, <br>valamennyi ruhámat, <br>meztelenül táncolni, tetszeni vágyom előtted, <br><br>Istenem, Istenem, ó, <br>Istenem, Istenem, ó, <br>arcomat homokkal s könnyel mosom - <br><br>Ugye öledbe veszel? <br>Ugye enyém leszel? <br>Isten, én gyönyörűm, én aranyosom!

Hajnali harmatban, <br>Selyemfüves réten, <br>Ezer virág friss illatát <br>Kalapomba mértem. <br><br>Rozmaringos hintón <br>Repültem idáig, <br>Kék nefelejcs, tuipános, <br>Takaros házig. <br>Van ennek a háznak <br>Olyan virágszála, <br>Kinek harmat rózsavíztől <br>Kivirul orcája.<br>