Psyche bíbor kebeléből <br>Repülj le felém, <br>Eged fényes aetheréből <br>Csöpögtesd belém, <br>Óh, Szerelem! malasztaid <br>Mennyből eredt balzsamait. <br><br>Hol van lelkem rokonfele? <br>Jer, jelentsd ki már! <br>Repülj kebelembe vele, <br>Szívem alig vár; <br>Repdez, mint Noé galambja, <br>De enyhelyét nem láthatja. <br><br>Bennem mélyen metszve lelem <br>Szép ideálját, <br>Pygmalionként ölelem <br>Kedves bálványát, <br>De meg nem lelkesíthetem, <br>Csak tűnő képét kergetem. <br><br>Hozd el, hozd Zephyr-szárnyakon <br>Már valahára, <br>Ki ágyamhoz mécset gyújtson <br>Psyche módjára; <br>S ha majd a szent forrást issza, <br>Ismét add ölembe vissza. <br>

Te harmatnál és dérnél kevesebb, <br>mit nap emészt, holtabb, mint a halott, <br>ki egykor élt. Nem hagytál soha ott, <br>mert nem jöttél, el sem vesztettelek, <br>mert nem bírtalak; nem hirdetheted, <br>hogy egész vagy, nem őrzi hát tagod <br>a föld, hol lábad nyomot nem hagyott, <br>mert hol test nincs, ott lélek sem lehet. <br>Délibáb vagy benső pusztám fölött, <br>bolyongtál csak, míg meg nem alkotott <br>hősége elmém hullámainak. <br>Mert ha hiányod búsít, rájövök, <br>hagy csak magamból egy részt gyászolok, <br>ki nulla lettem mínuszod miatt.<br>

Drága kincsem, galambocskám, <br>Csikóbőrös kulacsocskám! <br>Érted halok, érted élek, <br>Száz leányért nem cseréllek. <br><br>Megvídító orcácskádat, <br>Csókra termett kerek szádat <br>Ha a számhoz szoríthatom, <br>Zsuzsiét nem csókolgatom. <br><br>Óh, hogy kótog a kebeled, <br>Melyben szívemet viseled! <br>Óh, milyen szép az ajakad <br>S arany láncra méltó nyakad! <br><br>Karcsú derekadon a váll <br>Halhéj nélkűl is szépen áll; <br>Nem úgy ám, mint a Mancié, <br>Vagy a majd megmondám kié. <br><br>Szép a hajad szép szála is, <br>Ha kis csikó hordozta is, <br>Nem akasztott ember haja, <br>Mint a Trézi rőt vuklija. <br><br>Édes a te danolásod, <br>Jérce-forma kotyogásod: <br>Kittykottyod innepi ének <br>Bús szívemnek, szegénykének. <br><br>Ha bánatim közlöm véled, <br>Egy szódra lelkem megéled; <br>Ha jókedvem csucsorodik, <br>Általad megszaporodik. <br><br>Mikor hideg szelek vagynak, <br>Elveszed mérgét a fagynak; <br>És mikor a hév nyár lankaszt, <br>Nékem te megfrissíted azt. <br><br>Óh, ha téged nem láthatlak, <br>Be óhajtlak, be siratlak! <br>S ha képed kezembe akad, <br>Szememből örömkönny fakad. <br><br>Téged hordozlak útamban, <br>Téged ölellek ágyamban; <br>És valahányszor felkelek, <br>Szerelmedről énekelek. <br><br>Együtt be sokszor feküdtünk, <br>Bár soha meg nem esküdtünk! <br>Az éjjel is, csak megintsem, <br>Együtt hálunk úgye, kincsem? <br><br>Óh, ha szívünk szerelmének <br>Kis zálogi születnének <br>S ott űlnének hosszú sorral <br>A kuckóban, tele borral! <br><br>Bárcsak a feleségemmel <br>Téged cserélhetnélek fel, <br>Hogy fiakat, leányokat <br>Szűlnél, apró kulacsokat: <br><br>Zsanám meg kulaccsá válna, <br>Borral mindég színig állna. <br>Az ő bőre úgyis csikó, <br>Beléférne négy-öt akó. <br><br>De jaj, engem ide-tova <br>Elvisz a Szent Mihály lova, <br>Szerelmed megemészt végre, <br>És te maradsz özvegységre. <br><br>Keserves sors! adjatok bort! <br>Lakjuk el előre a tort; <br>Ami menne más kutyába, <br>Jobb, megy a magunk torkába. <br><br>Akadtam még egy bankóra, <br>Kit szántam szemborítóra: <br>De vakságtól ki már nem fél, <br>Minek annak a szemfedél? <br><br>Kincsem, violám, rubintom! <br>Itt az utólsó forintom: <br>Érted adom ezt is, tubám! <br>Csak szádhoz érhessen a szám. <br><br>Óh, csókollak, óh, ölellek! <br>Míg moccanok, míg lehellek: <br>Tested tegyék hólttestemhez <br>És ezt az írást fejemhez: <br><br>"Útas, köszönj rám egy pint bort: <br>Itt látsz nyúgodni egy jámbort, <br>Kedves élete-párjával, <br>Csikóbőrös kulaccsával!"<br>

Be nagyra-nőttél, <br>Be szépre-nőttél bennem, <br>Én kidacolt, drága szerelmem. <br><br>Elfojtanálak, <br>Ha enyhe volna multam, <br>De bűnöztem, de nem tanultam. <br><br>Sorsom fokára <br>Szerelmes ibisz-pelyhek <br>Most már fészket-kérőn cipelnek. <br><br>Be jó dacolni, <br>Be jó a cifra bánat, <br>Be jó bolondulni utánad.

Azért szeretlek Anna, mert nagy emlék, <br>A tünde múlt örök hárfája vagy, <br>Mert fölzokog egy szép, bús végtelenség, <br>Ha visszazendül távozó szavad. <br><br>Azért szeretlek Anna, mert veled kerestem <br>A májuséj kárpitján csillagot, <br>Mely őszök őszén és dermedt telekben <br>Fiatal lánggal ott tovább ragyog. <br><br>És tündököl egy messzi szerelemre, <br>Mely győztesen zeng sors és sír felett <br>S elmúlt kezek búcsúzásán merengve <br>A szűz magasban fénye megremeg!<br>