Csak annyi, hogy a mozgás, ez a meleg olyan, <br>mint egy asszony mozgása és melege. <br><br>Nem mintha bármi kép volna a levegőben, <br>nincs formának se kezdete se vége: <br><br>üres. De bennünket egy asszony síma aranyban <br>ruhája súrolásaival éget <br><br>és a létezés szétbomlott bőségével, <br>mely határozottabb önmagánál- <br><br>mert az, amit ő, testtelen, <br>a nyári mezők illatait viselve <br><br>bevallja a szótlan, közönyös, a rejtve <br>világos, egyetlen szerelmet.<br>

A hatalmas szerelemnek <br>Megemésztő tüze bánt. <br>Te lehetsz írja sebemnek, <br>Gyönyörű kis tulipánt! <br><br>Szemeid szép ragyogása <br>Eleven hajnali tűz, <br>Ajakid harmatozása <br>Sok ezer gondot elűz. <br><br>Teljesítsd angyali szókkal, <br>Szeretőd amire kért: <br>Ezer ambrózia csókkal <br>Fizetek válaszodért.

Én úgy szeretlek. <br>A cigarettához <br>és a szalonkabáthoz te vagy a hit. <br>Az én szemem most már sohase álmos - <br>és hallgatom a szíved zajait. <br>Fölrezzenek még minden kocsi-neszre, <br>mely tőled jő, vagy hozzád zakatol. <br>Párnák között, arcodhoz epedezve, <br>te vagy az éjjel asztalán a bor. <br>Ó, én tudom, hogy minden rózsa festett, <br>és nem igazat tesz, aki örül, <br>de szöges-örvül, vezeklő-övül <br>magam köré kötöm keserü tested. <br>Te légy nekem a diadalmi ének, <br>hogy dárda és csók a sziven talált. <br>Akarlak, mint egy hősi-hősi véget, <br>s akarlak, mint az élet a halált. <br>Hisz szívem túlvilági jeleket les, <br>a lehetetlent és halált szeretné, <br>s szemem, mint bandzsal középkori szenté, <br>ki őrült és az Istenbe szerelmes.<br>

Egész nap hegyet másztam magam <br>a tavaszhó vakító sivatagán, <br>lejöttem Napszállat határán, <br>a legfelső legelőre - zöld <br>a vízesés hideg ködében, <br>a vízpókhálóhoz, amely <br>szőve a vadírisz számtalan <br>csilla virágaival; <br>s messziről láttam tüzünk füstjét, <br>mint száll föl a szirtfal közéből: <br>emberi jel az Űr-hegyekben. <br>Ott álltam a szirten <br>örvényvizek közepett, <br>örvénylő íriszillat szédületében <br>látomásként láttalak <br>valósabban mint a való: <br>hajad mély csigáiban: tűz; <br>tangóra örvénylett a csípőd, <br>ringva a ködtömjénezte fényben; <br>orcád hópír, citerák csöngnek, <br>az egész síkunyhó népe <br>táncol, dalol; karod fehéren <br>villan a barna őszi vízben, <br>átúszva a halott lombokon, <br>áradó pókhálóját szőve <br>a szikamorfákon a fénynek; <br>combod feszes íve, a finom fátyol <br>átsiklik kezemen, s izgalmad már <br>a ledérség határán; <br>melled érintése, szaga, <br>a szex édes titokillata. <br>Az örökös rádgondolás <br>és az írisz ragyogása, <br>a gyűrött írisz-szirom, <br>a hímporpúderes aranyhaj <br>és a szövevényes víz ködös <br>éneke és az égő, <br>szenvtelen hócsúcsok <br>itt mind összebogozódtak. <br>E tény és látomás e pillanata <br>érinti a halhatatlanságot <br>s a hely szellemévé lesz. <br>És a valósult szerelem és látott szépség <br>felelőssége ég <br>az égő angyalban <br>virágon s kövön túli valóként.<br>

Énekeljünk Cipriának, <br>Drága kincs! <br>Mert ez élet-asszonyának <br>Párja nincs. <br>Rózsa nyíl ennek nyomában, <br>Bársony ennek birtokában <br>A bilincs. <br><br>Énekeljünk Cipriának <br>Egyaránt; <br>Engem is nyájas fiának <br>Tegze bánt, <br>Amiolta szép szemeddel, <br>Rózsaszín tekinteteddel <br>Tőrbe hányt. <br><br>Énekeljük felsegítő <br>Karjait <br>S a szerelmek lelkesítő <br>Lángjait. <br>Vígadozzunk, és magunknak <br>Osszuk édes ajjakunknak <br>Csókjait. <br><br>Óh de kincsem! a te szíved <br>Ég-e még? <br>Úgy, miként ez a te híved <br>Szíve ég? <br>Látom ellobbant szemedről, <br>Lángoló tekintetedről... <br>Már elég. <br><br>Hátha engem sírom árka <br>Nyelne bé: <br>Boldog élted, szép madárka, <br>Lenne-é? <br>Ah, ha én elvesztenélek, <br>Mit csinálnék, drága lélek! <br>Óh - óh - jé? <br><br>Angyalocskám! csak te bírod <br>Szívemet, <br>Míg ölemből puszta sírod <br>Eltemet. <br>Addig is, míg csak lehellek, <br>Tégedet forrón ölellek, <br>Hívemet. <br><br>Csak te is hívedre nézzél, <br>Kedvesem. <br>Csókra új csókot tetézzél <br>Szívesen. <br>Így lehet hűségbe lennünk, <br>Karjainkon megpihennünk <br>Csendesen. <br><br>Hű galambom! kőlcsönözzünk <br>Szíveket, <br>Szíveinkre úgy kötözzünk <br>Lépeket. <br>Csókjaink közt egybefolyjunk, <br>Új szerelmünkről danoljunk <br>Verseket. <br><br>Szádra szám egy gerjedelmes <br>Csókot ád, <br>Mint igaz szívem szerelmes <br>Zálogát. <br>Jól tudom, hogy míg csak élek, <br>Hív leszel te 's, drága lélek; <br>Csócsi hát!<br>