Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok, <br>Hol asszonykéz hiányán magasra nőtt a dudva, <br>A fojtó keserűség, de szűzi illatot <br>Ont közte sok dus szépség, virág, elrejtve, dugva. <br>Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok. <br><br>Egy rongyos, béna koldus hever a kerti zugba, <br>Életvágyam hullája, kit a könyörtelen <br>Pogány népség hagyott, hogy pusztuljon éhen hullva. <br>Most véres-rőt avart szór vad-lombos szerelem: <br>Egy rongyos, béna koldus hever a kerti zugba. <br><br>Templom szivem, de senki nem törődik velem, <br>Aranybálványt tömjénez, Igazságként, eretnek, <br>Fáradt harangozója pedig a kötelen <br>Feszűl, riadt agyam, ha Szabadságot temetnek. <br>Templom szivem, de senki nem törődik velem. <br><br>Csak néhány régi hívem, ki kalapot emel meg, <br>Ha fehér papja, lelkem, igét mormol maga <br>S köré poklos, rongyos, de szűz vágyak seregelnek <br>S álom-imájuk lebben s harsan zsoltár szava. <br>Csak néhány régi hívem, ki kalapot emel meg. <br><br>A zsoltár, hullaszag s a virágok illata <br>Az Igazság felé száll (Nem holdaz ragyogósdit: <br>Komor szentélyt hiában az Úr nem állata) <br>A végtelenbe száll és nagy egybe csókolódik <br>A zsoltár, hullaszag s a virágok illata. <br>

Az aranynapban zöld rácsok mögött <br>Az apró halmokon százszín virágok, <br>Élt három évet, egy napot, ötöt, <br>Ezt hirdetik a bádog fölirások. <br><br>Itt csupa apró szentek alszanak, <br>E csöndes és virágos óvodában, <br>E liliomok és rózsák alatt <br>A fiatal és mosolygó halál van. <br><br>A dombokra galambok szállanak, <br>A rácsok hívogatón intenek <br>És egy öreg szomorúfűz alatt <br>Vidám bújócskát játszik két gyerek. <br>

Vas-öltönyben előttem áll <br>A szomorú, néma halál. <br>Hideg csókja <br>Nem izgatja <br>Sóhajtó kebelem. <br><br>Dörrenés s nem él az élet, <br>Futó ábránd, a multé lett. <br>Nem marasztja, <br>Már eladta <br>Hevítő szerelem. <br><br>Előttem áll s torkon ragad! <br>- Életmentő hát nem akad? - <br>Tovább nem vár, <br>S én? - megyek már <br>Siratva életem. <br>

Megy a juhász szamáron, <br>Földig ér a lába; <br>Nagy a legény, de nagyobb <br>Boldogtalansága. <br><br>Gyepes hanton furulyált, <br>Legelészett nyája. <br>Egyszercsak azt hallja, hogy <br>Haldoklik babája. <br><br>Fölpattan a szamárra, <br>Hazafelé vágtat; <br>De már későn érkezett, <br>Csak holttestet láthat. <br><br>Elkeseredésében <br>Mi telhetett tőle? <br>Nagyot ütött botjával <br>A szamár fejére. <br>

A tengerbe most hanyatlik a Nap, <br>Most fut leggyorsabban a vonatunk, <br>Most jön a legtöbb, nagy emlékezés: <br>Megáldalak. <br><br>Áldjon meg az Isten <br>Minden jóságodért, <br>Sok hallgatásodért <br>És gonoszságodért. <br>Sok rossz, bántó szódért <br>Áldassál melegen, <br>Sok hidegségedért <br>Hevülj a szívemen, <br>Úgy is vége most már, <br>Úgy is ezer bajom, <br>Oktalanság árán <br>Kész a ravatalom. <br>Hát én megáldalak, <br>De amíg áldalak, <br>Csókolj, de ne nagyon. <br>Áldva, csöndben, békén, <br>Emlékkel és csókkal <br>Akarlak elhagyni, <br>Meleg után fagyni, <br>Egyedül maradni, <br>Egyedül érezni, <br>Egyedül meghalni, <br>Áldjon meg az Isten. <br><br>A tengerbe most hanyatlik a Nap, <br>Most fut leggyorsabban a vonatunk, <br>Most jön a legtöbb, nagy emlékezés: <br>Megáldalak.