Nyomodban egy furcsa idegen<br>Követ mint néma árnyék<br>Kacagva, ólmos hidegen<br>Kisér a komor idegen.<br><br>Nyár volt még mikor eléd jött<br>Nyár, színes szép tarka nyár,<br>A fákon friss gyümölcs ért<br>Színes volt, víg, vidám táj.<br><br>Pár napja mindig nyomodba jár<br>A furcsa kusza sárga ember,<br>Pár napja már, hogy mult a nyár<br>Hogy jött az ősz, a bús halál.<br><br>Kisér, egy nap majd átölel<br>Hervasztó karja elsárgít<br>Csókja arcodra ráncot hint<br>Elhervaszt majd a sápadt ősz.

Ha látom, hogy sarjad zölden a fű<br>Ha látom, hogy minden vidám bohó<br>Ha látom a buja, pazar tavaszt<br>Rád gondolok én asszonyom.<br><br>Ha látom, hogy minden bágyadt, hervadt<br>Ha látom a csüggedt ifjú arcát<br>Ha látom barázdás homlokát<br>Magamra gondolok én asszonyom.

Felhő szeretnék lenni az égen<br>Mosolyogni, vígan, szépen, kéken<br>Lassan halkan tovaúszó felhő<br>Nézni fentről, amint a virág nő.<br><br>Felhő szeretnék lenni az égen<br>Élni szeretnék kacagva szépen<br>Járni lassan, mint felhő az égen<br>Az ezer veszélyt átélni épen.<br><br>Felhő szeretnék lenni az égen<br>Mosolyogni minden sötétségen<br>Élni világosságba, fénybe, színbe<br>Belelátni egy apró női szívbe.

Ma Bécs, holnap Páris<br>Ma én, holnap más is<br>Csókolja válladat<br>Bíboros szájadat.<br><br>Ma Bécs, holnap Páris<br>Ma én, holnap más is . . .<br>Robog a vad vonat<br>Felejted csókomat.<br><br>Felejted a mámort<br>Kacagsz. Oh be kár volt.<br>Ma Bécs, holnap Páris<br>Ma én, holnap más is.

Szeretem pompázó, könnyű, karcsú tested,<br>Szeretem az ajkad, ha pirosra fested,<br>Szeretem a bolond, kacagó színeket<br>Az ifjú, könnyelmű szíveket.<br>Szeretem asszonyom bágyadt, bús szemét,<br>Szeretem a tavasznak száguldó szelét,<br>Szeretem, ha tobzódva vígan élünk,<br>Ha teljesül minden szenvedélyünk.<br>Szeretem a mámoros, mákonyos italt,<br>Szív mélyéből feltörő pajzán víg dalt.<br>Szeretem a magas égnek nagy kékségét,<br>Embert ki megöli minden kétségét.