Az Ősz prédikátora: <br><br>Nincs szebb az Ősz kiszimatánál, <br>Őszi éneknél nincs szebb ének, <br>Altató nótája a vérnek <br>S az Istennek nincs jobb dalosa, <br>Mint az ifjú és őszi féreg, <br>Mely szól: hihu, megyünk, megyünk. <br><br>Már öltözik valahol a tél <br>S fagyos, roppant lábával topog, <br>Még Ősz sincs s az ifjú dalnokok, <br>Estenden ha mélázik a szél, <br>Zengik az Ősz szent, nagy himnuszát. <br><br>Őszi férgek kara: <br><br>Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak, <br>Hihu, megyünk, megyünk, <br>Ezer ásók sírokat ásnak, <br>De víg az énekünk. <br>Hihu, hihu, <br>Az Élet oly hiú <br>S oly szép, mint őszi alkony <br>S oly szép, hogy elmegyünk <br>S oly szép az Élet-balkon <br>Virágos párkányán át <br>Bizton bukni a mélybe. <br>Hihu, hihu, megyünk <br>Danolva és nem félve, <br>A mi szent muzsikánkra <br>Ép lábu lesz a sánta, <br>Nyár-életü az Ősz, <br>Jámbor a nyári bősz, <br>Minden kitárt, higgadt lesz <br>És minden rendszeres. <br>Oltsd el a nagy lángokat: <br>Szeress, szeress, szeress, <br>Utólszor és kitártan, <br>Nagy, ölelő könny-árban. <br>Hihu, megyünk, megyünk. <br><br>Az Ősz csókja: <br><br>Jöjjetek, kik a karolásnak <br>Fáradtjai vagytok, ám váltig <br>Csókolni tudnátok a halálig, <br>Kiknek a fogaik elvástak <br>S ajkakat marni szeretnétek, <br>Jöjjön minden szerelmi inség, <br>Csalódás, bánat, éhség, vétek, <br>Aki csak vágyakban maradt <br>S én csókotokba csókolom majd <br>Az őszi Napot, magamat. <br>S csodálatos, nagy csókolódzás <br>Lesz az édes, őszi estéken, <br>Mely nem fáraszt úgy, mint a nyári, <br>De telt lesz, mint tavaszkor, régen <br>S fiatal csókok tébolyával <br>Lép majd szívetekre a Tél, <br>Miként a Tavasz ibolyával: <br>Még csókol ajkatok s nem él. <br><br>Őszi férgek kara: <br><br>Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak, <br>Hihu, megyünk, megyünk, <br>Oltsátok el a nagy lángokat, <br>Szeressetek még egy utolsót, <br>Még szól a mi víg énekünk: <br>Hihu, hihu, <br>Az Élet oly hiú, <br>Megyünk, megyünk, megyünk.

Már a gyenge kökörcs fel-felemelgeti <br>A nyálkás avarok leple alól fejét <br>És pelyhes koszorúját <br>Lassanként nyitogatja ki. <br><br>Jer, lágy szél, jer! öleld és nyalogasd körűl <br>A felkölt gyereket, jer, nehogy a fogas <br>Fény megverje szemével <br>Vonj enyhébb levegőt reá. <br><br>Már sok kis madarak messze kerűlgetik <br>A füstös levegőt, melyben az emberek <br>Szomszédsága miatt nem <br>Legbátrabb telelés vala. <br><br>A kedves szabadért megvetik a gyanús <br>Kézzel szórt eledelt, melynek alá fogó <br>Lépet rejte az álnok <br>Embernek ravaszabb fia.

Óh, meddig kell még a nyers szél <br>Dérdúrságát szenvednünk! <br>Engedd már óh makrancos tél, <br>Zúzos lárvád elvetnünk! <br>Vidd el rólunk vad honjába <br>A mord éjszak tunya seregét: <br>Hadd láthassuk pompájába <br>A vidító kikelet egét! <br><br>A gémbergő természetnek <br>Engedj egy kis tágúlást; <br>A sok béburkolt életnek <br>Lágy szellőtől újúlást. <br>A madár hadd csimpalykódzon <br>A bimbózó csere tetején; <br>Egy kis fűszál hadd nyújtódzon, <br>S egy szem harmat legyen a helyén <br><br>Akkor mink is megfrissűlvén <br>A tavasz jóvoltából, <br>S új lélekkel felperdűlvén <br>A sut rekkent zugjából, <br>A zsendűlő természetbe <br>Víg énekkel ki-kiszaladunk: <br>S egy-két verset tiszteletbe, <br>Csak halj meg tél, neked is adunk.

Halkkal ingó lanyha pára! <br>Szálldogáló harmatok! <br>Kis furuglyám lágy szavára <br>Tiszta hangot adjatok; <br>Lengd be véle gyenge szellet <br>Sík mezőnk határait, <br>A juhász a nyájja mellett <br>Hadd fülelje sorjait. <br><br>Míg az estve bíborozza <br>A lement nap hajnalát, <br>Míg az éjj becsillagozza <br>Szétterítve fátyolát: <br>Addig a menny főldre hinti <br>Balzsamának harmatit, <br>S új erővel áldva inti <br>Új örömre állatit. <br><br>A mocsáros nép kuruttyol, <br>Prüccsög a sok kis bogár, <br>Réce hápog, fürj palattyol, <br>Hangicsál egy kis madár. <br>Jó napunkat felcserélő <br>Édes esti hajnalom! <br>Téged áld e tenger élő, <br>Téged áld e kis dalom. <br><br>Harmatoddal részegűlve <br>A virággal tarka rét, <br>Hímje nővel egyesűlve <br>Néked ontja fűszerét. <br>A nap éles fénnye súllyán <br>Minthogy úntig szenvedett <br>A kaszás, a szűre ujján <br>Alva tisztel tégedet. <br><br>Óh, palolj rá, csendes este, <br>Nyugtató lehelletet, <br>Hogy törődött vére, teste <br>Újra nyerjen életet. <br>Szállj le rám is sátorozva, <br>Szenderítő nyúgalom; <br>Közbe-közbe szunnyadozva <br>Csendesedj le, kis dalom.

Nézd, a napnak derülő sugára <br>Mint ébreszti a természetet, <br>Mint önt új bájt a virág fodrára, <br>S mint zendíti a zöld ligetet. <br><br>Nézd, új öröm s újult életerő <br>Száll hegyekre, száll most völgyekre, <br>Csak az örök homályban heverő <br>Bagoly siet bús rejtekekre. <br><br>Nem mosolyog néki a szép reggel, <br>Sem az élet harmóniája: <br>Kedvesb néki a szomorú éjjel, <br>Mint az egek dicső pompája. <br><br>Igy van minden! változhatlan renddel <br>Ki van szabva éltünk pályája; <br>Egyik rokon a félistenekkel: <br>A másiknak por a hazája. <br><br>A rablelkek örök setétségben <br>Bolyongnak a denevérekkel: <br>Nem nézhetnek a dicső napfénybe <br>Örök éjhez szokott szemekkel. <br><br>A nagy lélek önként az aetherben <br>Héjáztatja szabad szárnyait, <br>Nem tartja itt fojtva porkötélben <br>Az égi tűz nemes lángjait. <br><br>Nem tébolyog gót épületeken <br>Az éjjeli vak madarakkal: <br>Feljebb evez a nagy Álpeseken <br>A nap felé uszó sasokkal.