Miért tekintesz be szobámba? <br>Kiváncsi hold! <br>Nem úgy foly már itt a világ, mint <br>Hajdanta folyt. <br><br>Egykor ha pillantásod hozzám <br>Betévedett: <br>Látád a szívben meg nem férő <br>Lángéletet. <br><br>Bú, kedv között élet-halálra <br>Látál csatát, <br>De győzedelmeskedni a bút <br>Nem láthatád. <br><br>Ez akkor volt, - ha megtekinted <br>Most arcomat, <br>Azt vélheted: tükörben látod <br>Tenmagadat. <br><br>Hideg vagyok és szótalan, mint <br>- Ahonnan jő <br>E hidegségem, szótlanságom, - <br>A temető. <br>

Szolgáltam én Mars uramnál <br>És Thalia kisasszonynál, <br>Mégpedig nagy tiszteletben... <br>Ott elcsaptak, itt elszöktem. <br><br>Gyalogoltam kutyamódon, <br>S jártam négylovas hintókon. <br>Tisztitottam más csizmáját, <br>S tisztitá az enyimet más. <br><br>Kujtorogtam szomjan-éhen, <br>Egy helyen száraz kenyéren <br>Rágicsáltam, más helyen meg <br>Tejbe-vajba fürösztöttek. <br><br>Volt már ágyam a mezetlen <br>Föld, kietlen rengetegben; <br>Háltam ismét cifra ágyon, <br>Finom patyolat-párnákon. <br><br>Megemeltem a sipkámat <br>Szolgabíró hajdujának, <br>S én előttem hajtogatták <br>Magokat a szolgabírák. <br><br>Szobalyány is szégyelt volna <br>Velem jőni karonfogva, <br>Máskor ismét úri hölgyek <br>Pillantásomért epedtek. <br><br>Drága, ékes uj ruhám volt, <br>S volt ruhámon folt hátán folt, <br>Zöldre raktam sárgát, kéket... <br>Szent atyám, be tarka élet! <br>

Vállat-vető minden vállal, <br>Kis halállal, nagy halállal, <br>Sok igazzal és sok állal, -: <br>Szürke Sorsom mindig vállal. <br><br>Mindig vállal: egyszer élek, <br>Sohasem leszek cseléded, <br>Nem-kért Élet, bolond Élet <br>És nem leszek ellenzésed. <br><br>Szép az Élet, ha sugárzik, <br>Szép az Élet, hogyha másik, <br>Szép az Élet, ha hibázik <br>S szép a Halál, ha sírt ás itt. <br><br>Szép, hogyha vén, léha kedvem <br>Elfut szerte-növekednem <br>S hogyha utánam már belengem <br>S hogyha már nem látnak engem. <br>

Mint a bolond csillag, futok. <br>Föld alá, vagy mennybe jutok? <br>Mi lesz holnap, nem kérdem én: <br>megállok a föld peremén. <br><br>Ott állok meg, ahol a vég, <br>ahol a futásból elég, <br>hol jégbe fagy a fürge szán, <br>a regény végső oldalán. <br><br>Éljen a bor! Éljen a fény! <br>Búcsuzik egy korhely legény, <br>búcsuzik és kacag, kacag <br>tanitványai alszanak, <br><br>mint Krisztuséi Golgotán <br>(hisz ő is Krisztus volna tán, <br>sokan követték és szerették, <br>mégis keresztre feszítették.) <br><br>Életem, már mi közöm véled!? <br>Milyen is lesz a másik élet? <br>Akit kérdeznek, megfelel. <br>A Sorsunkat vállalni kell. <br><br>Előttem lángaranyba forr <br>a régi szín, a régi bor. <br>...Az élet konkoly és ocsu... <br>Hurrá, ez is legénybúcsú!!! <br><br>1927. július 29.<br>

I <br><br>Éltem, de magamat önkényt eltemettem, <br>Lágy álmot fúva rám létemnek angyala, <br>Szép volt a sír, melyben halva szenderegtem, <br>Most királyi nők is díszt kapnak általa. <br>Az óra jött s íme kívánt hajnalánál <br>Feltörtem a zárt, hogy nyerjek más életet, <br>Arany szerelem várt boltom ajtajánál, <br>S mosolygván, hajh, újabb halálra vezetett! <br><br>II <br><br>Gyámkar ápolgatta szűlőm gyöngeségét, <br>Mégis lángzó erőt szívtam hű kebelén, <br>Erőszak dúlta fel szép formám épségét, <br>S kínoztatás után tömlöcre szálltam én. <br>Habzó bánatim közt míg erőtlenb voltam, <br>Küzdöttem feltörni méltatlan záromat: <br>Erőm virágában nyugvásra hajoltam, <br>S kedvre hozom, akik szerzék rabságomat. <br>Mégis megemlítvén sorsom durvaságát, <br>Gyakran bút árasztok a vigyázatlanon, <br>S bár felgyújtom olykor az észnek világát, <br>Tüzem többszer reá vad sötétséget von. <br>De sok száz okozott károk ellenére, <br>Becsem e világon nem talál végzetet, <br>S az aggkor, mely már most megvettetést ére, <br>Nekem készít nagyobb s nagyobb tiszteletet. <br><br>III <br><br>Én sebes, én lassú, most tiszta, meg újra borongó, <br>Más jár, foly, röpül, áll, nem teszem egyiket is. <br>Nyúgottól keletig, s dél s észak messze határin <br>Útazom én, mégis rejtve szem és fül elől. <br>Nincs formám, mégis sok ezer rajzol le naponként <br>Nincs terhem, mégis fontra vetett sok ezer. <br>Tömlöcben s rabság kötelén bár létem adassék, <br>Mégis örökre szabad nem tudom én mi az úr <br><br>IV <br><br>Egykoron egy leplet szöttem, szép, csínos, alatta <br>Bár mi nagyot gondolj, kis dolog ami hever. <br>Szűk lepel és könnyű, mégis, bármekkora légyen, <br>Nem lebbentheti fel testi erő sohasem. <br>Egy éles nézést ha tehetsz, elfoszlik azonnal, <br>Kétes homályt vet rád, gyönge szemed ha vagyon. <br><br>V <br><br>Erőm s tanácsom nincs, ezrekkel <br>Mégis vezérként hordanak, <br>Fennküzdell szárnyam a szelekkel, <br>Lábamhoz hősek hullanak. <br>Esküdte nékem szent hűségét <br>Az ifjúság délceg sora, <br>Kíséri pályám messzeségét <br>A gráciák könnyzápora. <br>Szerencse s hír nyomban követnek, <br>Vesztőre vesztem mocskot hoz, <br>S a nyertes hűv emlékezetnek <br>Szentelve nyújt oltárihoz. <br><br>VI <br><br>Egy volt, csak egy, akit szerettem, <br>Nem volt fiú, nem volt leány, <br>Miatta létem elvesztettem, <br>Mert engem balszerencse hány. <br>Röpűltem őt forrón ölelnem, <br>A régvárt óra volt jelen, <br>De forróbb volt ő mint szerelmem, <br>S halálra égtem hirtelen. <br><br>VII <br><br>Tükör vagyok, de nem szobád falán, <br>Forrás vagyok, de nem zöld fák alatt, <br>Ablak vagyok, de nem látsz rajtam által, <br>Csillag vagyok, de nincsen kék egem. <br>Mint barna felhőn múló vész után <br>Boltos szivárvány nyúgoszik fölettem. <br>Nincs ajkam, és mégis mosolygok én, <br>Nincsen szavam, mégis kérlelni tudlak, <br>Esőzöm, égek, bíztatok, fenyítek. <br><br>VIII <br><br>Van egy, ki nincs; s az én vagyok. Nekem <br>Nincs kezdetem, nincs végem is soha, <br>Nem láthat engem ember, sem nem hallhat, <br>Nem is tapinthat test és forma nélkül, <br>Lélektelen, megfosztva mindenektől, <br>Im így vagyok, szegény, rideg s üres, <br>S mégsem szegény, nem is rideg s üres, <br>Mert név s dolog nem is lehet sajátom. <br>Kinek belőlem áll csak gazdasága, <br>Megvettetett bujkál az a világon, <br>S ki nem tud mást csak engem, elméjében <br>Örök sötétség vette trónusát. <br>Én nem vagyok sehol, szükség reám <br>Nincsen, nem is volt és nem is leszen, <br>Mégsem lehet nélkűlem nyelv s beszéd, <br>Ámbár jelentéssel nem bír nevem. <br>Találd mi légyek, és ha feltalálsz, <br>Vedd azt jutalmul, ami én vagyok. <br><br>IX <br><br>Ég nem vagyok, de csillagim ragyognak; <br>Kert nem vagyok, s virúl a rózsa rajtam; <br>Tűz nem vagyok, s lángolhatok, hevítek. <br>Örök havat látsz halmaim felett, <br>S nem olvad az, bár forrjon is hevem. <br>Gyöngéd alakra képez a természet, <br>Fegyvert sem ád, mégis szivet lövellek, <br>S vérző sebekkel tépem kebledet. <br>De gyakran, ah, ha győztem, győzetem, <br>Rabom valál s raboddá kelle lennem, <br>S az életet veled futom keresztűl. <br>Te karjaidban ápolsz engemet, <br>Hiában, én majd lassan hervadok, <br>S újabb virág kél nyomdokim felett, <br>És benne képed hű mását leled. <br><br>X <br><br>Néma vagyok, siket is, s izenet hordásra szorított <br>Mégis az emberi faj. Nemde fonák viselet? <br>Nincs karom és ajkam, mégis kell vinni sok ízben <br>Mondd ki minő módon? csókokat és ölelést. <br>Csókol hűv szeretőd engem, s keblére szorongat, <br>S légy bár féltékeny, nincs harag érte reám. <br>Egy hiba van bennem, félénk vagyok és kis erőszak <br>Megrendíti keblem, s titkaidat kinyitom. <br><br>XI <br><br>Fegyvert s oltalmat nekem is bár rendele sorsom, <br>Gyászos ajándékát nékie nem köszönöm. <br>Fegyverem a harcon szükség elvetni magamtól, <br>S nem vehetem többé vissza, s keservem elöl. <br><br>XII <br><br>Kettőből leszen egy, kettőből vedd el az egyet <br>Nem leszen egy többé, mondd ki minő csuda ez? <br><br>XIII <br><br>Lesz, ha vagyon; ha leend, megszűnik lenni: ha volna, <br>Úgy nem lenne, mesém nem, de találni való. <br><br><br><br><br>1821 <br><br>* A Talányok megfejtése: <br><br><br>I. A selyemhernyó. <br>II. A bor. <br>III. A gondolat. <br>IV. A feledés. <br>V. A zászló (a hírnév). <br>VI. A lepke és a láng. <br>VII. A szem. <br>VIII. A semmi. <br>IX. Leány, nő, anya. <br>X. Levél. <br>XI. A méh. <br>XII. Egy pár (?). <br>XIII. A megfejtés.<br>