Szép napkeletnek <br>Viránya lelkem, <br>Örök tavasznap mosolyog le rá; <br>Mit csak a földre <br>Ejtett az isten, <br>Megterem rajta minden szép virág. <br><br>Csak egy hiányzott, <br>A hit virága, <br>A sírontúli életnek hite, <br>S ez is kikelt már, <br>Ez is virít már, <br>És ezt szerelmed ülteté ide. <br><br>Miről a büszke, <br>Az elbizott ész <br>Egy hangot sem bírt mondani nekem: <br>Megmagyarázta, <br>S mi könnyedén, azt <br>Édes szerelmed, kedves hitvesem! <br><br>Nem sötét a sír: <br>Szemünk vakul el, <br>Ha rátekintünk, fényességitől, <br>Mely oly szokatlan <br>Varázsözönnel <br>A másvilágból arcainkra dől. <br><br>Nem az enyészet <br>Rideg tanyája <br>A koporsó; de vidám sajka ez, <br>Amely velünk e <br>Szép életből egy <br>Még szebb élet partjára átevez. <br><br>Csak azt az egyet <br>Szeretném tudni: <br>Hol, merre terjed ez a másvilág? <br>És mily alakban <br>Jutunk majd innen <br>Ez ismeretlen másvilágba át? <br><br>Mint ágrul ágra <br>A csalogánypár, <br>Csillagrul csillagra szállunk, te s én? <br>Vagy mint két hattyu <br>Ringunk szelíden <br>Az örökkévalóság tengerén? <br>

Hova lett a tarka szivárvány az égről? <br>Hova lett a tarka virág a mezőkről? <br>Hol van a patakzaj, hol van a madárdal, <br>S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak? <br>Odavan mind! csak az emlékezet által <br>Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak. <br>Egyebet nem látni hónál és fellegnél; <br>Koldussá lett a föld, kirabolta a tél. <br><br>Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban, <br>Vállain fejér, de foltos takaró van, <br>Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még, <br>Sok helyen kilátszik mezítelen teste, <br>Ugy áll a hidegben s didereg... az inség <br>Vastagon van bágyadt alakjára festve. <br>Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban? <br>Mostan ott benn szép az élet a szobában. <br><br>Áldja istenét, kit istene megáldott, <br>Adván néki meleg hajlékot s családot. <br>Milyen boldogság most a jó meleg szoba, <br>S meleg szobában a barátságos család! <br>Most minden kis kunyhó egy tündérpalota, <br>Ha van honnan rakni a kandallóra fát, <br>S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe <br>Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe. <br><br>Legkivált az esték ilyenkor mi szépek! <br>El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek. <br>A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál <br>Bizalmas beszédben szomszéddal s komával, <br>Szájokban a pipa, előttök palack áll <br>Megtelve a pince legrégibb borával; <br>A palack fenekét nem lelik, akárhogy <br>Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy. <br><br>Kinálgatja őket a jó háziasszony, <br>Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon, <br>Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell, <br>A kötelességét ő jól megtanulta, <br>Nem bánik könnyen a ház becsületével, <br>Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta. <br>Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan: <br>"Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!" <br><br>Azok megköszönik, s egyet hörpentenek, <br>S ha kiég pipájok, újra rátöltenek, <br>És mint a pipafüst csavarog a légben, <br>Akkép csavarognak szanaszét elméik, <br>És ami már régen elmult, nagyon régen, <br>Összeszedegetik, sorra elregélik. <br>Akitől nincs messze az élet határa, <br>Nem előre szeret nézni, hanem hátra. <br><br>A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka, <br>Fiatal pár, nem is a mult időt hányja. <br>Mit is törődnének a multtal? az élet <br>Előttök vagyon még, nem a hátok megett; <br>Lelkök a jövendő látkörébe tévedt, <br>Merengve nézik a rózsafelhős eget. <br>Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak, <br>Tudja a jóisten mégis jól mulatnak. <br><br>Amott hátul pedig a kemence körűl <br>Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl, <br>Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek <br>Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol... <br>Űzi pillangóit a boldog jelennek, <br>Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. - <br>Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen: <br>Itt van egy szobában mult, jövő és jelen! <br><br>Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a <br>Szolgáló s dalolgat, behallik nótája. <br>Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron, <br>Lovait itatj' a kocsis éjszakára. <br>Húzzák a cigányok valami víg toron, <br>Távolról hangzik a bőgő mormogása. <br>S e különféle zaj ott benn a szobába' <br>Összefoly egy csendes lágy harmóniába. <br><br>Esik a hó, mégis fekete az útca, <br>Nagy vastag sötétség egészen behúzta. <br>Járó-kelő ember nem is igen akad, <br>Egy-egy látogató megy csak hazafelé, <br>Lámpája megvillan az ablakok alatt, <br>S fényét a sötétség hirtelen elnyelé, <br>Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig <br>Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt? <br>

Adom tudtára mindazoknak, <br>Kiket tán sorsom érdekel, <br>Hogy tiszta látkörét jövőmnek <br>Sötét, nehéz köd lepte el. <br>Eddig Thalia papja voltam, <br>Most szerkesztő-segéd leszek. <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>Szép élet a szinészi élet, <br>Ki megpróbálta, tudja jól, <br>Bár ellene a balitélet <br>Vak órjásának nyelve szól. <br>Hogy én lelépek a színpadról, <br>Szívem nagyon, nagyon beteg - <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>Igaz, hogy ottan a rózsának <br>Sokkal nagyobb tövise van, <br>De oly rózsákat, mint ott nőnek, <br>Máshol keresni hasztalan. <br>Mindezt szivemben igazolják <br>Két évi emlékezetek. <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>Mert nem lesz már nekem kalandom; <br>Pedig e nélkül a világ <br>Előttem úntató, kietlen, <br>Egyalakú, nagy pusztaság. <br>Ki egy országon átfuték, most <br>Egy kis szobában űlhetek - <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br><br>De sorsom egykor még ezt mondja, <br>Ha majd rám megbékülve néz: <br>"Eredj, ahonnan számüzélek, <br>Légy ami voltál, légy szinész!" <br>Hát addig is, mig újra, elzárt <br>Mennyországomba léphetek: <br>Isten veled, regényes élet! <br>Kalandok, isten veletek! <br>

Az élet a zsibárusok világa, <br>Egy hangos vásár, melynek vége nincs. <br>Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, <br>Megvehető akármi ritka kincs. <br>Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak <br>Kufár lélekkel hasznot, üzletet; <br>Itt alkusznak, amott már áll a vásár, <br>A jelszó mindig: eladok, veszek!... <br><br>Raktárra hordják mindenik portékát, <br>Eladó minden, hogyha van vevő: <br>Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, <br>Rajongás, hit, eszmény és szerető. <br>Aki bolond, holmiját olcsón adja, <br>Az okos mindig többet nyer vele, <br>A jelszó: egymást túl kell licitálni, <br>Ádáz versennyel egymást verve le! <br><br>A szív az üzlet leghitványabb tárgya <br>S eladják mégis minden szent hevét. <br>Akad vevő rá, egymást licitálja, <br>Hogy a holmit atomként szedje szét. <br>Folyik a vásár harsogó zsivajban, <br>Az egyik kinál, másik meg veszen, <br>Csak néhol egy-egy végképen kiárult, <br>Kifosztott lélek zokog csendesen. <br><br>Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben, <br>Bolondok bizton, balgák szerfelett, <br>Eddig az ő példájukat követtem, <br>Ezután én is másképpen teszek, <br>Lelkem, szívem kitárom a piacra, <br>Túladok én is minden kincsemen... <br>...De nincs erőm ily nyomorulttá válni, <br>Óh, nincs erőm, én édes Istenem!... <br>

Sötét folyó, <br>honnan fakadsz? <br>Sötét folyó, <br>meddig szaladsz? <br>Sötét folyó, <br>hová szakadsz? <br><br>Sötét falú, <br>vízparti kép. <br>Senki se szól, <br>semmi se lép, <br>alvó falú, <br>alszik a nép. <br><br>Sötét falú, <br>felejts, aludj, <br>te csak aludj! <br>Virraszt a víz, <br>aludj, aludj. <br><br>Ó, életem, <br>honnan fakadsz? <br>Ó, életem <br>meddig szaladsz? <br>Jaj, életünk, <br>hova szaladsz? <br><br>Nagy hallgatás, <br>mély, mint a sír. <br>Halk csobogás, <br>bús, mint a sír. <br>Most messziről <br>Valaki sir. <br><br>Valaki sír, <br>ágyán forog. <br>Mindenki sir <br>és hánytorog. <br>Mindenki sir, <br>Zokog, zokog. <br><br>Sötét sirás <br>honnan fakadsz? <br>Nehéz sirás <br>miért fakadsz? <br>Szakadó könny <br>meddig szakadsz? <br><br>1932<br>