Óh, rémült kiáltás: jaj jaj jaj, <br>Kivel gyakorta riasztom föl <br>Magam s ördöngös éjeimet, <br>Be Istennek tetsző lehetsz te. <br>Nincs szebb ima a rémületnél <br>S a hörgésből szabadult jajnál <br>S nincs az életben hivóbb szózat, <br>Mint a szörnyedtség vad szózata. <br><br>Csóktól, pestistől, tűztől, víztől <br>Vacognak kis, bomlott álmaim, <br>Szégyenülés, halál és árnyak, <br>Irott mesékbe befonódás, <br>Volt ébrenlét őrült ekhói, <br>Tébolyodott kisértetecskék <br>Szorítják össze a szivemet <br>S riasztanak föl-föl: jaj jaj-jaj. <br><br>Jaj jaj jaj: csakugyan az voltam, <br>Milyen tovább lenni nem merek, <br>Milyen lenni tovább nem tudnék <br>S nincs a Földön osztó igazság, <br>Mely kímélhessen vagy sújthasson <br>S nincs élet, mely több rettenetet, <br>Tehát több bocsátást adhasson, <br>Mint ez a vén, kiáltó Élet. <br><br>Síró kisded s ujjongó párzó, <br>Haldokló és bölcsességes száj, <br>Mind azt sikoltja, hogy jaj jaj-jaj, <br>Mind a jajba küldi csókjait. <br>Mind azt kérdi álomban s ébren, <br>Friss nyoszolyán és rothadt szalmán <br>Az Istennek külömb trónjához: <br>Vajjon ez az Élet öröme?<br>

Jaj, felejtek és görbe szájjal <br>Fanyargok én, aki a szitkot <br>Fohásszá avattam s a titkok <br>Bősz szájú harsonája valék. <br><br>Leveleimet elégettem, <br>Multamat a Multba kavartam, <br>Akaratom mind elakartam <br>S unom a rest, döcögő Jövőt. <br><br>Unom már az emlékezést is <br>S a bánást bűneim fölötte, <br>Sok fogadkozásom: örökre, <br>Sok, pazarolt, régi csókomat. <br><br>Kit látok, másnak-váltnak látok <br>S énemben bámulom a régit, <br>Mint egy öreg mesét: beszélik: <br>Óperencián is túl talán. <br><br>Minden úgy csittul, múlik, szürkül, <br>Mint amit rőt mező védelmez: <br>Ma már a Halál sem félelmes <br>S szégyenlem, ha föl-fölijjedek. <br><br>Tán-holnapi végem mosolygom <br>S én, a szegény, megcsalt borissza, <br>Mint egy Isten, úgy nézek vissza, <br>Által, eldobott életemen. <br><br>Ami mámor volt, nem sajnálom, <br>Ami józanság, az se késett, <br>Se barátot, se. feleséget <br>Utamra nem ráncigáltam én. <br><br>Mosom kezeim, szűz Pilátus, <br>Felejtek, jaj és megbocsátok, <br>Csók,, pénz, hit, bűn nem várok rátok, <br>De nem várok már magamra sem.<br>

Nekropoliszban zene zendült <br>Egy süket, őszi napon. <br>Én már meghaltam akkor régen <br>S feküdtem vörös ravatalon. <br><br>Sírt az ajtóm. Csöndben belépett <br>Valaki és nevetett, <br>Valaki, kiért sokat sírtam <br>S akit halottan is szeretek. <br><br>Megsimogatta sárga arcom <br>És kacagott, kacagott: <br>Fény-emberem, idekerültél? <br>Csúf Budapest a ravatalod? <br><br>Hát nem emlékszel már a fényre, <br>Mely déli sírokra száll? <br>Itt Budapesten csúf az élet <br>S ezerszer csúfabb a halál. <br><br>Gyere innen Átok-városból, <br>Gyere, halottam, velem, <br>Itt nem lehet szépet álmodni, <br>Itt nincsen könnyes, nagy szerelem. <br><br>És kezeim puhán megfogta <br>És kacagott, kacagott <br>S azóta déli temetőbe <br>Készül egy szegény halott, halott.<br>

Szeretni kell a csalfa köd-eget, <br>Szeretni kell száz csillag enyhe képét, <br>Fölnézvén a szív könnyebben feled <br>És föltalálja tán az örök békét. <br><br>Csókolni kell az élet-mart sebet, <br>Csudálni kell a lányszem tiszta kékét, <br>Dalolni kell a bánatok felett <br>S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még. <br><br>Tisztelni kell az öregek kezét, <br>Símogatni az ifjúság fejét <br>És bátor hittel élni, ölni, csalni. <br><br>Halotti torban folyjon drága bor, <br>Nem szabad sírni soha, semmikor <br>S ha halni kell, hát vígan menjünk halni. <br><br>

A lantot, a lantot <br>Szorítsd kebeledhez <br>Ha jő a halál; <br>Ujjod valamíg azt <br>Pengetheti: vígaszt <br>Bús elme talál. <br><br>Bár a szerelem s bor <br>Ereidben nem forr: <br>Ne tedd le azért; <br>Hát nincs örömed, hát <br>Nincs bánat, amit rád <br>Balsors keze mért?... <br><br>Hisz szép ez az élet <br>Fogytig, ha kíméled <br>Azt ami maradt; <br>Csak az ősz fordultán, <br>Leveleid hulltán <br>Ne kivánj nyarat. <br><br>Bár füstbe reményid, - <br>S egeden felényit <br>Sincs már fel a nap: <br>Ami derüs, élvezd, <br>Boruját meg széleszd: <br>Légy te vidorabb. <br><br>S ne hidd, hogy a lantnak <br>Ereje meglankadt: <br>Csak hangköre más; <br>Ezzel ha elégszel, <br>Még várhat elégszer <br>Dalban vidulás. <br><br>Tárgy künn, s temagadban - <br>És érzelem, az van, <br>Míg dobban a szív; <br>S új eszme ha pezsdűl; <br>Ne vonakodj restűl <br>Mikor a lant hív. <br><br>Van hallgatód? nincsen? <br>Te mondd, ahogy isten <br>Adta mondanod, <br>Bár puszta kopáron <br>- Mint tücsöké nyáron - <br>Vész is ki dalod. <br>