Mióta készülök, hogy elmondjam neked<br>szerelmem rejtett csillagrendszerét;<br>egy képben csak talán, s csupán a lényeget.<br>De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,<br>és néha meg olyan, oly biztos és örök,<br>mint kőben a megkövesült csigaház.<br>A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött<br>s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.<br>S még mindig nem tudom elmondani neked,<br>mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, <br>óvó tekinteted érzem kezem felett.<br>Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.<br>És holnap az egészet ujra kezdem,<br>mert annyit érek én, amennyit ér a szó<br>versemben s mert ez addig izgat engem, <br>míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.<br>Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -<br>mit mondjak még? a tárgyak összenéznek<br>s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab<br>az asztalon és csöppje hull a méznek<br>s mint színarany golyó ragyog a teritőn,<br>s magától csendül egy üres vizespohár.<br>Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,<br>hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.<br>Az álom hullongó sötétje meg-megérint,<br>elszáll, majd visszatér a homlokodra,<br>álmos szemed búcsúzva még felémint,<br>hajad kibomlik, szétterül lobogva,<br>s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.<br>Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,<br>de benned alszom én is, nem vagy más világ,<br>S idáig hallom én, hogy változik a sok<br>rejtelmes, vékony, bölcs vonal<br> hűs tenyeredben

Látjátok, feleim, szem? tekkel mik vagyunk<br>Por és hamu vagyunk <br>Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. <br>Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... <br>Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat <br>A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat <br>Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak <br>Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt <br>A ? pillangó ?, a ? gyöngy ?, a ? szív ?- már nem az, ami volt <br>Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt <br>És megértették, ahogy a dajkaéneket <br>A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg <br>Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké <br>A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é <br>A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: <br>? A halál gyötrelmei körülvettek engemet ?<br>Az ohioi bányában megbicsaklik kezed <br>A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet <br>A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát <br>Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát <br>Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon <br>A tested is emlékezik, mint távoli rokon <br>Még felkiáltsz: ? Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...?<br>De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat <br>Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. <br>Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár <br>A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét <br>Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - <br>Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby <br>Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? <br>Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? <br>Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? <br>? Az nem lehet, hogy annyi szív ...? Maradj nyugodt. Lehet. <br>Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. <br>Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál <br>Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál <br>Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved <br>A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek <br>Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. <br>Még hallod a hörgő panaszt: ? Testvért testvér elad ...?<br>Egy hang aléltan közbeszól: ? Ne szóljon ajakad ...?<br>S egy másik nyög: ? Nehogy ki távol sír e nemzeten ...?<br>Még egy hörög: ? Megutálni is kénytelen legyen.?<br>Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t? <br>Vagy: ? Rosszabb voltam mint e z e k ? ...? Magyar voltál, ezért.<br>És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. <br>Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. <br>Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet <br>A radioaktív hamu mindent betemet <br><br>Tűrd, hogy ember nem vagy ott, csak osztályidegen!<br>Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten <br>Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég <br>Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség <br>Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet <br>Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet <br>Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat <br>Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad <br>Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény <br>Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt - <br>Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted <br>A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, <br>És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet <br>És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet <br>És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk <br>Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk <br>Íme, por és hamu vagyunk

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE <br>Az üszkös, fagyos Budapestre. <br>Oda, ahol az orosz tankok <br>Között hallgatnak a harangok. <br>Ahol nem csillog a karácsony. <br>Nincsen aranydió a fákon, <br>Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. <br>Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. <br>Szólj hangosan az éjszakából: <br>Angyal, vigyél hírt a csodáról. <br><br>Csattogtasd szaporán a szárnyad, <br>Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. <br>Ne beszélj nekik a világról, <br>Ahol most gyertyafény világol, <br>Meleg házakban terül asztal, <br>A pap ékes szóval vigasztal, <br>Selyempapír zizeg, ajándék, <br>Bölcs szó fontolgat, okos szándék. <br>Csillagszóró villog a fákról: <br>Angyal, te beszélj a csodáról. <br><br>Mondd el, mert ez világ csodája: <br>Egy szegény nép karácsonyfája <br>A Csendes Éjben égni kezdett – <br>És sokan vetnek most keresztet. <br>Földrészek népe nézi, nézi, <br>Egyik érti, másik nem érti. <br>Fejük csóválják, sok ez, soknak. <br>Imádkoznak vagy iszonyodnak, <br>Mert más lóg a fán, nem cukorkák: <br>Népek Krisztusa, Magyarország. <br><br>És elmegy sok ember előtte: <br>A Katona, ki szíven döfte, <br>A Farizeus, ki eladta, <br>Aki háromszor megtagadta. <br>Vele mártott kezet a tálba, <br>Harminc ezüstpénzért kínálta <br>S amíg gyalázta, verte, szidta: <br>Testét ette és vérét itta – <br>Most áll és bámul a sok ember, <br>De szólni Hozzá senki nem mer. <br><br>Mert Ő sem szól már, nem is vádol, <br>Néz, mint Krisztus a keresztfáról. <br>Különös ez a karácsonyfa, <br>Ördög hozta, vagy Angyal hozta – <br>Kik köntösére kockát vetnek, <br>Nem tudják, mit is cselekesznek, <br>Csak orrontják, nyínak, gyanítják <br>Ennek az éjszakának a titkát, <br>Mert ez nagyon furcsa karácsony: <br>A magyar nép lóg most a fákon. <br><br>És a világ beszél csodáról, <br>Papok papolnak bátorságról. <br>Az államférfi parentálja, <br>Megáldja a szentséges pápa. <br>És minden rendű népek, rendek <br>Kérdik, hogy ez mivégre kellett. <br>Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? <br>Mért nem várta csendben a végét? <br>Miért, hogy meghasadt az égbolt, <br>Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” <br><br>Nem érti ezt az a sok ember, <br>Mi áradt itt meg, mint a tenger? <br>Miért remegtek világrendek? <br>Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. <br>De most sokan kérdik: mi történt? <br>Ki tett itt csontból, húsból törvényt? <br>És kérdik, egyre többen kérdik, <br>Hebegve, mert végképp nem értik – <br>Ők, akik örökségbe kapták –: <br>Ilyen nagy dolog a Szabadság? <br><br>Angyal, vidd meg a hírt az égből, <br>Mindig új élet lesz a vérből. <br>Találkoztak ők már néhányszor <br>– A költő, a szamár, s a pásztor – <br>Az alomban, a jászol mellett, <br>Ha az Élet elevent ellett, <br>A Csodát most is ők vigyázzák, <br>Leheletükkel állnak strázsát, <br>Mert Csillag ég, hasad a hajnal, <br>Mondd meg nekik, – <br> mennyből az angyal <br>

Ki hegyre megy, annak<br>Kardok közt kell járni<br>S odafent a csúcson<br>Keresztnek kell állni.<br><br>Az jut csak oda fel,<br>Kit Isten keresztel.<br>De nem babérággal,<br>Tövissel, kereszttel.<br><br>Százezer kard éle<br>Fog szivébe vágni.<br>Mégse engedj, Uram<br>Félúton megállni!

Nem hiszek az Elrendelésben,<br>mert van szívemben akarat,<br>s tán ha kezem másként legyintem,<br>a világ másfelé halad.<br>Mégis érzem, valaki néz rám,<br>visz, őriz ezer baj között,<br>de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,<br>mihelyt gőgömben renyhülök.<br><br>Ez a valaki tán az Isten<br>akitől bujni hasztalan.<br>Nem hiszek az Elrendelésben,<br>de van egy erős, ős uram.<br>Már gyermekül vermébe ejtett<br>s mint bölcs vadász gyenge vadat,<br>elbocsátott, de nem felejtett:<br>szabadon sem vagyok szabad.<br><br>Ily vadra, régi hercegeknek<br>szokásuk volt, mondják, jelet,<br>aranyos nyakörvet verettek,<br>hogy mindég ráismerjenek.<br>Így hordom én is titkos örvét<br>annak aki e rengeteg<br>ölében elfogott, de önként<br>újból elveszni engedett.<br><br>Azóta bolygok a viharban<br>vadmódra - de az ő jele,<br>erejének bélyege rajtam<br>hogy ne nyughassam nélküle<br>s mint szélcibált bogáncs amelyen<br>a szivárvány lába pihen,<br>illattal tellik: úgy betelljen<br>sóvárgással bogáncs-szívem.<br><br>Nem hiszek az Elrendelésben,<br>mert szabad vagyok: oly szabad,<br>mint a bolond bogáncs a szélben<br>vagy vad bozót között a vad.<br>Vezessen Hozzád a szabadság!<br>így kérem olykor aki vár,<br>mert nem annak kell az imádság,<br>ki Istent megtalálta már.