Már új utálatok se jönnek, <br>Nagy csapások meg nem csufolnak, <br>Kopott, silány, hivatlan vendég <br>Penészes portámon: a Holnap <br>S roskadott vállamon: az Élet. <br>Csodálkozom, mikor beszélek, <br>Vagy mást merek unt szóra hozni <br>És hogy még tudok csodálkozni. <br>Néha, ütötten, mintha várnék <br>S táncol előttem halvány-halkan <br>Futós időkből néhány táncos, <br>Zárt szemű és hűlt lábú árnyék. <br>Ezekkel is már leszámoltam, <br>Csak voltak ők és én is voltam <br>Táncok korában, hős időben. <br>Csak olykor-olykor ébredeznek <br>Egy-egy versfaló, messzi nőben, <br>Kiktől bókokat hoz a posta, <br>Kik unalomból kalandozva <br>Verik meg a vén kapus várat. <br>Egy szemrehányás, késett zokszó, <br>Elhalt hangu baráti kérdés <br>Jön-jön még s több váltó-lejárat. <br>És siratás, keserű száj-íz, <br>És a ťmi lesz?-re vállat vonva <br>És nézvén látni nem akarni, <br>Kergült a szív és az agy lomha. <br>Böngészem a hirlapok sorját, <br>Semmit se bánok, őrzök, értek. <br>Ürülnek a boros edények <br>Íz, szomjuság és mámor nélkül, <br>Se nem dühödik, se nem békül <br>Közömbös, borult, szegény lelkem. <br>Küldött az Élet: megfogadtam, <br>Parancsokat rótt: teljesítvék, <br>Kérdezett és íme: feleltem.<br>

Az életnek hasznát csak azok aratják, <br>Kik magokat ebben mélyen nem avatják. <br>Aki e világon nem él e világnak, <br>Boldogtalanságát tartsa boldogságnak. <br>Nem célom az Isten kezeit gúnyolni, <br>Nemes alkotmányát rútúl ócsárolni, <br>Momussal nem kötök gáncsot munkájába, <br>Isteni hatalma tágas piacába; <br>De hogy a bűn már ezt Babylonná tette, <br>Illő s nagy okosság elfutni mellette. <br>Ezt becsűljük-é hát, ki nem becsűl minket, <br>Lábával tapodja minden érdemünket? <br>Ki az indúlatok rejtekit kinézi, <br>S adományját ahhoz szabja és intézi, <br>Akinek a szívét izzasztja és rázza <br>A nagyravágyásnak szerelme s hagymázza? <br>Az égig nőtt arany hegyekre vezeti, <br>És onnan adózó bányákra űlteti. <br>Minden bujaságra ingerlő dolgokkal <br>Bíztat, mint megannyi gyújtó kanócokkal. <br>Mit ád a szerencse, a világ kockája, <br>Annak is, akinek messze ér pálcája? <br>A férgek rágják ki a selymet s tafotát, <br>Egy sárház váltja fel a gazdag palotát. <br>Lássad e világnak csalárd mesterségét, <br>Hogy titkolja minden dolog kicsinységét. <br>Ennek oly múlandó minden ajándéka, <br>Mint a nappal látszó testeknek árnyéka. <br>Csak név a méltóság, nem valóságos rang, <br>Hogy szembe uralják az embert, csupa hang. <br>A bujaságot is jobbnak nem találom, <br>Ez is csak egy halált hozó, rövid álom. <br>A főldet tapodod, felnéz ábrázatod, <br>Az ég a te hazád, azzal azt mutatod. <br>Csak azért lettünk-é, hogy szenvedjünk, tűrjünk, <br>Itt légyünk és járjunk, ételt, italt szűrjünk? <br>Hát itt van a határ, többet nem reménylünk, <br>Az oktalan barmok sorsa közös vélünk? <br>De hisszük, lelkünket más, jobb élet várja, <br>Bár testünket a sír kebelébe zárja. <br>Vesszen hát magának e világi élet, <br>Noha ezt megvetni nem kevés ítélet. <br>De senki a szívét ehhez ne ragassza, <br>A halált vagy a más életet válassza. <br>Itt a példa; ez az, akinek holt teste <br>Magának nyugvásúl ez helyet kereste. <br>Ez az, akit hívok tanúbizonyságnak, <br>Ki e világon élt, nem élt e világnak: <br>És mint a vízben is látszanak csillagok, <br>Holott az ég bóltján függenek ők magok: <br>Úgy is látszott itt, de oda felhágott, <br>Hol az Úr készített néki boldogságot. <br>Életét csak annak szentelte és adta, <br>Aki a keresztért fiának fogadta. <br>Ez az igaz atya, e' hágy örökséget <br>Fiainak. amely soha nem ér véget. <br>- - - - - - - - atyja, mely nevezet <br>Még ma is sokakba kedves emlékezet! <br>- - - - - - - - fogadta méhében, <br>E' nevelte híven erőtlenségében. <br>Ennek gondja alatt jutott az időre, <br>Melyben alkalmatos volt a jegygyűrűre. <br>Szóllana, az áldás függ mintegy a nyelvén, <br>De nem szólhat, az Úr szele érdekelvén. <br>Végső tekintete, végső sóhajtása <br>Kedves magzatinak egy summás áldása. <br>- - - - - - - - - - - - - hív párja <br>- - - - - - - - asszony is megvárja. <br>Várja, hogy atyai áldásod vehesse, <br>Utólsó csókodnak lehessen részesse. <br>Néked elég áldás nagyérdemű férjed, <br>Ezt Isten különös gondjának esmérjed. <br>Ez a szent ház egyik megmaradt Atlássa, <br>Oskolánk oszlopa, oktató Pallása; <br>Ez a Palladium, ezzel áll fel Trója, <br>Míg ezáltal Isten javunkat megója. <br>Ezért sóhajtásink párázati mennek <br>Királyi székihez az erős Istennek, <br>Hogy a nyavalyákat tiltsa tőle messze, <br>És drága életét sokáig terjessze. <br>Utolsó áldását adja - - - - - - <br>- - - - - - - - - - - - - társának. <br>Leányi hűségét néki is esmérte, <br>Kivánja, az egek hogy áldják meg érte. <br>Légyen az Úr gondja éltetek védelme, <br>Hogy a történettől ne légyen sérelme; <br>Végre pályátokat midőn elfutjátok, <br>Oda juthassatok, ahol van atyátok. <br>Már ti eltörődött tagok, nyúgodjatok. <br>Ti pedig, szomorú felek, vígadjatok, <br>Hogy jó atyátoknak teste mikor meghűlt: <br>Lelke a boldogok hazájába repűlt.<br>

Én is éltem... vagy nem élet <br>Születésen kezdeni, <br>És egynehány tized évet <br>Jól-rosszul leküzdeni? <br>Én is éltem... az a sajka <br>Engem is hányt, ringatott, <br>Melyen kiteszi a dajka <br>A csecsemő magzatot. <br><br>Első nap is oly borultan <br>Hajola reám az ég! <br>S hogy nevetni megtanultam, <br>Sírni immár jól tudék; <br>Sohase birám teljébe' <br>Örömeim poharát; <br>Az ifjuság szép kertébe <br>Vas korláton néztem át. <br><br>Félve nyúltam egyszer-máskor <br>Egy rózsát szakasztani: <br>Késő volt - a rázkodáskor <br>Mind lehulltak szirmai. <br>Keresém a boldogságot, <br>Egy nem ismert idegent: <br>Jártam érte a világot - <br>S kerülém ha megjelent. <br><br>Vágytam a függetlenségre, <br>Mégis hordám láncomat, <br>Nehogy a küzdés elvégre <br>Súlyosbitsa sorsomat: <br>Mint a vadnak, mely hálóit <br>El ugyan nem tépheti, <br>De magát, míg hánykolódik, <br>Jobban behömpölygeti. <br><br>Álmaim is voltak, voltak... <br>Óh, én ifju álmaim! <br>Rég eltüntek, szétfoszoltak, <br>Mint köd a szél szárnyain. <br>Az az ábránd - elenyészett; <br>Az a légvár - füstgomoly; <br>Az a remény, az az érzet, <br>Az a világ - nincs sehol! - <br><br>Nem valék erős meghalni, <br>Mikor halnom lehetett: <br>Nem vagyok erős hurcolni <br>E rámszakadt életet. <br>Ki veszi le vállaimról... <br>De megálljunk, ne, - ne még! <br>Súlyos a teher, de imhol <br>Egy sugár előttem ég. <br><br>Szende fényü szép szövetnek, - <br>Mely egyetlen-egy vigasz, - <br>Szerelemnek, szeretetnek <br>Holdvilága! te vagy az. <br>Elkisérsz-e? oh, kisérj el - <br>Nincs az messze - síromig; <br>S fátyolozd be derüs éjjel <br>Aki majd ott álmodik! <br>

Halljátok csak, mik nem történtenek velem! <br>Mulattató lesz tán; mert tárgya szerelem. <br><br>Hétköznap-életem fásító gondjait <br>Lerázni, a minap kedves sétálni vitt. <br>Bolygék a főváros lármás utcáiban, <br>(Mert csak tolongás, zaj között vagyok vigan. <br>A természet nyugodt magányos rejtekén <br>Magamba szállok, és elkomorodom én. <br>De utcákon, holott, mint a champagnei bor <br>Az élet, a sürgő világ pezsegve forr; <br>Utcákon a lélek percenként újat lát, <br>S nem fonja komolyan az eszmék fonalát. <br>Itt enyelegve lejt virágos kocsiján <br>A víg szórakozás, a szép könnyelmü lyány.) <br><br>Jártam föl és alá. A tiszta égi bolt <br>Magasról küldte le a napsugár-mosolyt; <br>De a forróságon koronként enyhite <br>Szelid, lágy fúvalom nyájas lehelete. <br>Tarkán hullámozott mindenfelé a nép, <br>Gyönyörködött szemem száz- meg százfélekép. <br>Előttem itt pompás úrhintó roboga, <br>Amott nyikorgott rosz napszámos-talyiga. <br>............................................... <br>

<br>Világoskék a csillagos éjszaka, <br>Tárva-nyitva szobámnak az ablaka, <br>Az ablakból tekintetem az égen, <br>Lelkem pedig angyalomnak ölében. <br><br>A csillagos ég és az én angyalom <br>Mindennél szebb, ami csak szép, mondhatom. <br>Én legalább a világot bejártam, <br>De ezeknél szebbet sehol nem láttam. <br><br>Fogytán van a hold, úgy ballag lefelé <br>A megé a messze kéklő hegy megé. <br>A fogyó hold talán az én bánatom, <br>Oly halvány, hogy már csak alig láthatom. <br><br>Magasan áll a Fiastyúk az égen, <br>Szólanak a kakasok a vidéken, <br>Hajnalodik, hüvös csipős szél támad, <br>Hüvös szárnya legyintgeti orcámat. <br><br>Itt hagynám már ablakom, hogy elmenjek <br>Lefekünni és álmodni; de minek? <br>Álmodni ugysem tudnék én oly szépet, <br>Mint amily szép most előttem az élet. <br>