Megpendítem hónapok multával <br>Még egyszer szerelmi lantomat; <br>Még ez egyszer, egyszer és utószor, <br>Mert ezentúl hangot ő nem ad. <br><br>Nem pazarlom én többé leányra <br>Dalaimat, érzeményimet. <br>Érzéketlen bábak a leányok, <br>Szívet és dalt nem érdemlenek. <br><br>Nem beszél vak indulat belőlem; <br>Csendes elmém, higgadt szózata. <br>Megszűnt már a vész, mely nem viszonzott <br>Szerelmem kínjából támada. <br><br>Tiszta szemmel nézek a jövőbe, <br>Nem lebeg rajt szenvedély köde. <br>Mely előlem annyi szép virányt, de <br>Annyi puszta tájt is elföde. <br><br>Tiszta szemmel nézek a jövőbe, <br>Jaj de mit lát, mit lát ott szemem? <br>Azt, hogy nincs már semmi szépet látnom... <br>Nincs barátság, nincs ott szerelem! <br><br>Egyedűl, e roppant nagy világtól <br>Elhagyatva, szeretetlenűl, <br>Máriusként, aki számüzötten <br>Egy országnak omladékin űl! <br><br>Nem lehet, hogy én még nem szeressek, <br>És hogy engem ne szeressenek! <br>Bármily hideg a világ: szívem még <br>Nem fagyott meg, szívem még meleg. <br><br>Lesz leány még, kell leánynak lenni, <br>Aki éreztesse majd velem, <br>Hogy áldás az átkos élet, melyben <br>Van egy percnyi boldog szerelem! <br>

Ez már aztán az élet! <br>Az egész éven át <br>Föl és alá kószálom <br>A két magyar hazát. <br><br>Vándorlok Magyarország <br>Dicső térségein <br>S testvére, a szép Erdély <br>Regényes bércein. <br><br>Rónákról nézek távol <br>Hegyek tetőire, <br>És hegytetőkről nézek <br>Távol rónákra le. <br><br>Füvetlen fátlan puszta <br>S vad erdős rengeteg <br>Szép panorámaképen <br>Előttem ellebeg. <br><br>Ott városok harangja, <br>Itt mezei kolomp, <br>Amaz drámákat és ez <br>Tündérregéket mond. <br><br>Itt egy sötét nagy kastély <br>Taszít magátul el, <br>Ott egy fejér kis kunyhó <br>Barátként üdvezel. <br><br>Előre, csak előre, <br>Nagy messze még a cél; <br>Tovább, tovább mindegyre, <br>Gyorsan miként a szél. <br><br>Mi kéj, így kóborolni <br>Hegyen és völgyön túl, <br>Mi kéj! mint dagad keblem! <br>S erszényem mint lapúl! <br>

Kürtét vadász zendíti meg, <br>Fellázad minden út; <br>Reng bérc és völgy és rengeteg, <br>Az őz riadva fut. <br>Én védtelent nem üldöznék; <br>Szelíd vagyok, s ha számban ég <br>Kék füsttel a pipa, <br>Tőlem, kis őz, pihensz mindég <br>Ernyőd sátoriba. <br><br>Mért lángol a busúlt vitéz? <br>Harcot nem szeretek. <br>Ott vér miatt pirúl a kéz, <br>Dúlván mint fergeteg. <br>Düh gyúljon ádáz lelkeken; <br>De nékem égjen csöndesen <br>Kék füsttel a pipa; <br>Mást hordhat véres telkeken <br>Tajtékzó paripa. <br><br>Viraszt a bölcs, gondol sokat, <br>S itt, s ott, s mindenfelé, <br>Eget, földet míg hányogat, <br>Csak a hibát lelé. <br>Jámbor, miért epedsz mindég? <br>Jőj, gyújts reá; ha vígan ég <br>Kék füsttel a pipa, <br>Derűl előtted föld és ég, <br>S nem lesz sehol hiba. <br><br>S te kit gyötör vad szerelem, <br>Szenvedsz igád alatt, <br>S gyötrelmeden kél gyötrelem, <br>Forrván baloldalad, <br>Vidúlj! örök bú nem tenyész; <br>Im így tanít s enyhítni kész <br>Kék füsttel a pipa. <br>Kín s kény, miként füst kél s enyész, <br>Más lép nyomaiba. <br><br>Sovárg, eped, szaguld, csapong <br>Az ember untalan, <br>Bár kedv és szándék, tett és gond <br>Lesűlyed nyomtalan. <br>Sok jót, dicsőt föld gyomra zár; <br>Leomla sok királyi vár, <br>S kék füsttel a pipa <br>Bolyongó vándor ajkán már <br>Ott ég romaiba. <br><br>Pest, 1826. november<br>

Savanyun, csonkán, nagy mezők fölött, <br>Talán tizedszer ílyképp, megrabolt, <br>Balog utasként ballag át a Hold. <br><br>Arcán vén kópék fáradt mosolya <br>S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző <br>Kínjaival mered föl a mező. <br><br>Forradásos mező, fukar, kopár, <br>Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg <br>Fényével a Hold öntözgeti meg. <br><br>S fagyos fényben e nagy hulla terül, <br>De messze szélén félénk vándorul <br>Egy lyány csókos férfiára borul. <br><br>Mintha sohse járt volna itt Halál, <br>Az Élet, ez az eltörött derék, <br>Kígyós örömmel üti föl fejét. <br><br>S mert Földre nézni csókért küldetett, <br>A Hold ujjongva, bízón kiragyog <br>S száz halál-bűnért küld bocsánatot.<br>

Bizony, ha élek, <br>Talán én is lantot cserélek, <br>Hiszen még máma <br>Abroncsozza lelkem a fáma. <br><br>És hogyha holnap tetszenék, <br>Jönnének más húrú zenék, <br>Új hírek és új aggodalmak. <br>De befűtött az Úr a dalnak, <br>Ha ilyen könnyen lebben el <br>A hit, a máj és a tüdő <br>S mint költők hívják: a kebel. <br><br>Bizony, ha élnék, <br>Életemet halálnak vélnék, <br>Mert élnék ócskán <br>Túl minden ringy-rongy földi jócskán. <br><br>És hogyha holnap tetszenék, <br>Van élet és halál elég. <br>Van össz-vére e szép kettőnek: <br>Szülő-ágynak és temetőnek. <br>A bölcs ember sírva mulat, <br>De végül minden egyszerű: <br>Egy úri, hősi mozdulat. <br><br>Bizony, ha holnap <br>Hír-abroncsaim szétbomolnak, <br>Szabad-szebben <br>Lélek nem hullt szét lelkesebben<br>