Holdnak, mint minden jó vitéz, <br>Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak, <br>Mögöttem ott-hagyott, vén, <br>Unott és lusta éveim gyalogolnak. <br><br>Rabolón s vidáman viszem <br>Utólért mámoros Jövőm bizodalmát, <br>A minden percre szebb perc <br>S minden kérdésre felelet szent hatalmát. <br><br>Arany-haja s gyöngy-szeme van, <br>Pihegő, simuló Csoda az én lelkem, <br>Azért viszem oly büszkén, <br>Istent és Időt megcsalón, érdemelten. <br><br>A Hold váró és biztató <br>S mi ketten sokkal több vagyunk, mint az Élet, <br>Sokkal hivőbb a lelkünk, <br>Sokkal kacagóbb, remegőbb, sokkal mélyebb. <br><br>És félnek a kisértetek <br>S hogy egyre jobban vágtatunk, elmaradnak <br>S mi csodákként csodákba <br>S a szabadságból rohanunk föl szabadnak. <br><br>Holdnak, mint minden jó vitéz, <br>Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak, <br>Mögöttem ott-hagyott, vén, <br>Unott és lusta éveim gyalogolnak.

Emeld fel bíbor képedet, <br>Csendes Esthajnal! <br>Enyhítsd meg a természetet <br>Harmatillattal. <br><br>Hozd alá a fáradt szemnek <br>Kívánt álmait, <br>Fedezd bé a szerelemnek <br>Édes titkait. <br><br>Titkon nyílnak az életnek <br>Legszebb rózsái, <br>Mély titokban csörgedeznek <br>Legszebb órái. <br><br>Ah, nékem is van egy titkom <br>Szívembe rejtve! <br>Nem szabad azt kimondanom: <br>El van temetve. <br><br>Nem szabad kijelentenem, <br>Mely boldog vagyok; <br>S hogy ki az én egyetlenem, <br>Kiért hervadok. <br><br>Csak a néma hold mosolyog <br>Rám szemérmesen, <br>Mikor az örömcsepp ragyog <br>Forró szememen. <br><br>[1797-1799 között]

A boldogságot nem lehet ajándéka kapni, <br>Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. <br>Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet <br>És sok-sok önzetlen szeretetet.<br>

Szeretlek én téged, pipám! <br>És a dohányt, mely benned ég; <br>Hogy is ne? füstöd fellege, <br>Miként galambom szeme, kék. <br><br>Szeretem én galambomat, <br>Miként szeretem a dohányt; <br>Hogy is ne? pipa és leány <br>Érettem égnek egyaránt. <br><br>S miként a lyányszem s mint a füst, <br>Nem kék-e a menny födele? <br>S miként ezek, a mennyfödél <br>- Csillagtűzben - nem lángol-e? <br><br>Hasonmásául alkotá <br>Az ég e kettőt énnekem, <br>Hogy látva őket lássam azt, <br>Kitől boldogságom nyerem.

Ez az én vérem, ó vegyétek, <br>Vegyétek tűnő életem. <br>A tűnő élet örökélet, <br>Ha vérét és szavát veszem. <br><br>Nem a mulandó, tarka szókat, <br>Mik zengnek utcán és teren, <br>De a magányba elbúvókat, <br>Miket láz és örvény terem. <br>A csodálatos, tiszta szókat, <br>Mik fél zene, fél rejtelem <br>S mik mélyebbek, mint végső sóhaj <br>Az elröppenő életen.