Őseimnek véres kardja <br>Fogason függ, rozsda marja, <br>Rozsda marja, nem ragyog. <br>Én magyar nemes vagyok! <br><br>Munkátlanság csak az élet. <br>Van életem, mert henyélek. <br>A paraszté a dolog. <br>Én magyar nemes vagyok! <br><br>Jól készítsd, paraszt, az útat, <br>Mert hisz a te lovad vontat. <br>Csak nem járhatok gyalog. <br>Én magyar nemes vagyok! <br><br>Tán a tudománynak éljek? <br>A tudósok mind szegények. <br>Nem irok, nem olvasok. <br>Én magyar nemes vagyok! <br><br>Van, igaz, egy tudományom, <br>Ebben párom ritkán látom: <br>Enni, inni jól tudok. <br>Én magyar nemes vagyok! <br><br>Milyen jó, hogy nem adózok. <br>Gazdaságom van, de nem sok, <br>S van adósságom, de sok. <br>Én magyar nemes vagyok! <br><br>Mit törődöm a hazával? <br>A hazának száz bajával? <br>Majd elmulnak a bajok. <br>Én magyar nemes vagyok! <br><br>Ősi joggal, ősi házban <br>Éltemet ha elpipáztam: <br>Mennybe visznek angyalok. <br>Én magyar nemes vagyok! <br>

Napjaim: koldus, Télbe-hulló, <br>Csöndes, elszánt betegek, <br>De vidáman zúgnak körültök <br>Tavaszi csergetegek <br>S futó hó alól zöld kacsint: <br><br>Meggondolom, hiszen a láz: láz <br>S én mégiscsak roncs vagyok <br>S kezdődő Télben várt Tavasszal <br>Mindhiában baktatok <br>S aligha érek már Tavaszt. <br><br>De csergő, friss álmaim vannak <br>S tépik Tél-est biborát <br>S rohannak utánam kölykökként <br>A nyilandó ibolyák: <br>Hát hogyha együtt érkezünk?<br>

Nézek, nézek kifelé az <br>Ablakon, <br>Ott merengnek szemeim a <br>Silbakon, <br>Jár a faköpönyeg mellett <br>Föl s alá, <br>Méltósággal, mint valami <br>Kiskirály. <br><br>Sétifikáltam igy én is <br>Valaha, <br>Merthogy voltam, voltam én is <br>Katona, <br>Fekete-sárgára festett <br>Fák előtt <br>Villogtattam a hatalmas <br>Gyíklesőt. <br><br>Izzadtam a dicső borju- <br>Bőr alatt, <br>Bájos bakancs ékesíté <br>Lábamat, <br>Szájam szörnyü halberdókat <br>Kiabált, <br>És söpörtem a kaszárnya <br>Udvarát. <br><br>Hősi pálya, hősi pálya, <br>Gyöngy élet, <br>Szégyen rám, hogy számot veték <br>Tevéled, <br>Hogy letettem cserkoszorúd <br>Fejemről, <br>Elhajíték puskát, seprőt <br>Kezemből. <br><br>Hej, de meg is vert az isten <br>Engemet, <br>Hogy elhagytam a vitézi <br>Életet, <br>Poéta lett belőlem, csak <br>Poéta... <br>Ott talán már káplár volnék <br>Azóta. <br>

Tinti, miért vagy szórakozott? Fecsegő szavaimra <br>úgy sem ügyelsz, ahogy én nem ügyeltem a tegnapelőtt egy <br>pajtásomra, ki csöndes kávéházi helyünkön <br>mérföld-hosszu novellákat duruzsolt a fülembe, <br>mig odakünt, odakünt, a csiszolt üvegablakokon túl <br>meggypiros-ajku, riszáló-termetü, karcsu-bokáju <br>nők libbentek el és habkönnyü ruhájukat íves <br>combjukhoz feszitette a babráló, buja szellő <br>s bent a szivem már nyugtalanul készült muzsikáló <br>versfoszlányok, tündér titkok után iramodni. <br>Macska lopódzik az útfélen, hunyorogva figyel ránk. <br>Orrod már szimatol, bordád remeg és füled izgul, <br>Tinti barátom. Jól tudom én, hogy erős a kisértés <br>s hasztalanul kérném, ne rohanj ki azért a világból <br>s mondj le miattam ezúttal a hajsza pogány gyönyöréről. <br>Jobb, ha veled futok én is. A tétova séta elég volt, <br>únom az álmos bandukolást! Gyere, Tintike, fussunk!... <br>Megkezdődik a verseny!... Az izmom erős, a tüdőmbe <br>zúgva zihálom a friss levegőt. Fiatal vagyok, ifju <br>lábam nyilsebes, ifju szivemben az üstökösök vad <br>ujjongása nyilallik, az édes öröm lihegése. <br>Senki sem oly fiatal ma, bolond és isteni, mint én. <br>Senki sem oly fiatal s olyan ostoba, mint te, kutyuskám. <br>Szép dolog átszökkenni az életen, átkarikázni, <br>átviharozni az ifju mezőkön, az ösztönök útján, <br>így szabadon, felelőtlenül. Itt van az árok, előre, <br>mélybe le, dombon fel s ujujuj, fel a hegyre, a hegyre <br>s túl a hegyen gyémántporral teleszórt levegőben <br>rajta, gyerünk, alakunk megnőtt a sötét horizonton, <br>fénylik az arcunk, szép kutya-homlokodat ragyogó láng <br>íveli körbe, zuhogva sugárzik a mennyei kékfény, <br>felkacagó fuvolák, mély kürtök, aranyhegedük víg <br>hangjai mellett porzunk át a mezőn, a vakító <br>angyali őrség kettős sorfala közt, csak előre... <br>szállva, repesve, kifúlva, kigyúlva rohanni előre, <br>mígnem a Márvány-Trónus elé dobbanva jelentjük: <br>- "Ifjan tértünk színed elé, örök isteni Felség. <br>Átnyargaltuk az életet. És megfogtuk a macskát!"<br>

A Szajna partján él a Másik, <br>Az is én vagyok, én vagyok, <br>Két életet él két alakban <br>Egy halott. <br><br>A Duna partján <br>Démonok űznek csúfot velem, <br>A Szajna partján álmokba von be <br>Százféle, szűz szerelem. <br><br>Rákacag Páris <br>S a boldog Másik visszakacag, <br>Itt röhejes mámorba kerget <br>Vijjogó, éji csapat. <br><br>Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb, <br>Sejtelem-csók minden dalom, <br>Szent Cecilia hajol lelkemre <br>Álmatagon. <br><br>A Duna partján <br>Céda lányhoz hajt durva öröm, <br>A bor ad álmot <br>S a poharamat összetöröm. <br><br>Ott: ring lelkem muzsikás alkony <br>Szent zsivaján <br>S úgy csókolom meg az életet, <br>Mint orkideát a Léda haján.<br>