Szép, szép az élet, Eszti! <br>A myrtus-illatokban <br>Ámor s Dióne karján <br>Be édes élni, Eszti! <br>Más félje a szerencsét <br>S a tengerek haragját; <br>Golkonda drága kincsét <br>Rakásra gyüjtse öszve, <br>Villogjon a dicsőség <br>Polcán Napóleonnal; <br>Hirdesse győzedelmét <br>Száz diadalmi paeán: <br>Én véled, édes Esztim, <br>Véled kivánok élni, <br>Elrejtve a világtól, <br>Hol senki nem vigyáz ránk, <br>Hol semmit én ne látnék, <br>Csak édes angyalorcád, <br>Csak téged, édes Eggyem! <br>Hol mást ne hallanék én, <br>Csak szád kegyes sugását <br>S hív szíveink verését. <br><br>[1800-1804 között]

Megvonom szépen büszke vállam <br>És lehull rólam minden, ami volt <br>S feléd sikolt <br>Minden nagy megujhodottságom. <br><br>Minden asszonyom visszahoztad <br>És te vagy a szép, fényes ráadás <br>S az áradás <br>Kicsap a virágos rétekre. <br><br>Kis csillagom, be jól szeretlek, <br>Be megszerettem érted a Jövőt, <br>Nagyra-törőt, <br>Úgy szeretem most már magunkat. <br><br>Úgy szeretem, hogy benned élek <br>S hogy te bennem vagy, úgy szeretem: <br>Óh, szerelem, <br>Be virágos vagy s véghetetlen. <br><br>Óh, szerelem, voltam és multam, <br>Óh, szerelem, óh, jövendő idők, <br>Kényszeritők, <br>Hálát bókol ős ifjuságom.<br>

Gyász pecsétje kedvesemnek! <br>Fejtsd ki végre, mit hozál? <br>Mit jelentesz bús fejemnek? <br>Élet-é ez, vagy halál? <br>Óh egek, <br>Rettegek! <br><br>Rettegek - tán rózsaszálát <br>Gyötri nagy szívbéli kín - <br>Tán keservét - tán halálát <br>Jegyzi e halotti szín - <br>Tán ma már <br>Sírba vár. <br><br>Sírba vár! vagy mást szeretvén, <br>Szíviből engem kivét, <br>S engem így halálra vetvén, <br>Azt jelenti e pecsét. <br>Helyes ok, <br>Meghalok. <br><br>Meg - de míg a sírba szállok, <br>Nyílj meg, óh gyászos levél! <br>Tán csak egy szót is találok, <br>Melyre szívem még megél. <br>Tán halált <br>Nem kiált... <br><br>Nem kiált! Ah, megkövetlek, <br>Szép levél. Csal a pecsét. <br>Már ez egy szó is: szeretlek! <br>Visszaadja a becsét. <br>Már ez, óh, <br>Égi szó! <br><br>Drága szó ez, szép levelke! <br>Már ezért csókollak ám: <br>Mert tevéled Lilla lelke <br>Új napot deríte rám, <br>Szép levél! <br>Szívem él. <br><br>[Szívem él! örökre mondok <br>Bánatimnak adiőt, <br>Jer, Juliskám, félre gondok, <br>Kedvel engem, én is őt. <br>Már enyim <br>Szép Julim!]<br>

Ez világ sem kell már nekem <br>Nálad nélkül, szép szerelmem, <br>Ki állasz most énmellettem, <br>Egészséggel, édes lelkem? <br><br>Én bús szívem vidámsága, <br>Lelkem édes kévánsága, <br>Te vagy minden boldogsága, <br>Véled isten áldomása. <br><br>Én drágalátos palotám, <br>Jóillatú piros rózsám, <br>Gyönyerő szép kis violám, <br>Élj sokáig, szép Júliám! <br><br>Feltámada napom fénye, <br>Szemüldek fekete széne, <br>Két szemem világos fénye, <br>Élj, élj életem reménye! <br><br>Szerelmedben meggyúlt szívem <br>Csak tégedet óhajt telkem, <br>Én szívem, lelkem, szerelmem, <br>Idvez légy, én fejedelmem! <br><br>Júliámra hogy találék, <br>Örömemben így köszönék, <br>Térdet-fejet neki hajték, <br>Kin ő csak elmosolyodék. <br>

Mikor az éjszaka árnya szemedre szürődik <br>s ablakodon csoda-pillangók raja zöng odakünt: <br>kék raja zsong, repes és muzsikál odakünt: <br>megbontod patyolat kicsi ágyadat, isteni gyermek. <br><br>Tarka ruhácskádat ledobálod olyankor, <br>hosszú rózsaszín ingecskébe buvik sima tested, <br>(előbb karjaidat s fejedet fúrod bele, majd <br>zsenge csipődre csúsztatod és combjaidat födöd el) <br><br>s míg a tükörlap fátylas, ferde tavába tekintesz, <br>arcom gyúl ki mögötted, előtted: engem is ott látsz <br>víg mosolyommal, érzed, amint fura versek <br>csurgó mézaranyával töltöm meg szivedet s puha szádat. <br><br>Majd sóhajtva ledőlsz s lehunyod szemedet. <br>Halk nyüzsögés remeg át a szobádon. <br>Tünde driádok tünnek elő s lépkednek olyan finoman, <br>mintha szirom libbenne le halkan a májusi fűre, <br><br>ágyad elé áll, ül valamennyi, úgy virraszt mosolyogva: <br>kardliliommal kergetik azt; ami árt, <br>sással hessegetik tova azt, ami sért, <br>suhogó somfahusánggal űzik el azt, ami fáj, <br><br>hajadra lehellnek s az tele lesz pici kék nefelejccsel, <br>kebledet simogatják dús, puha bodzavirág pamacsával, <br>csillagokat szórnak párnádra, parányi bokádat, <br>térdeidet harmattal s szegfűolajjal permetezik. <br><br>Fitosorru manók jönnek síró, kacagó fuvolákkal, <br>boglyas törpék kókuszhéj-hegedűkkel, rózsavonókkal, <br>nyaldosó muzsikájuk csiklandozva füröszt, <br>mint nyári melegben a bőrödön átlocsogó víz <br><br>s lágyan ring már tested a dunnapihék közt, <br>hóarcod kipirul s nedves szád nyitvafelejtve piheg <br>s akkor már duda vijjog, hull és hull a virág, <br>bimbók zápora verdesi lángragyulladt nyoszolyádat <br><br>s álmod tündérnépei arcraborulnak előtted, <br>hogy meglep a zsibbadt teljesedés... - <br>- S mindez azért van, mert engem szólítasz kedvesedül, <br>költő kedvese vagy te: illet téged e pompa, <br><br>illet ez illat s illet a vers muzsikája <br>s minden fény, láng, kéj, amit élet adott s ezután ad. <br>Gerlebugás ütemén, lobogó cseresznyeszirom-fiatalság <br>ágyán ringatlak, kicsi Szűz. Tele van szerelemmel a szívem.