Másnap még mindenki bedagadt
szemekkel ébred,
Tudja, hogy mekkora űrt hagy,
Hogy elvesztett téged,

Másnap másnapján lüktet a fej,
Alig aludtak valamennyIt,
Még gyakran sírnak fel,

Harmadik másnap, már aludtak kicsit
Munkába mennek,
mert kell sör,
és venni kell cigit,

Negyedik másnap, kicsit halvány a kép,
Nem tudják, hogy mozogtál,
Melyik szemed volt barna, és melyik a kék

Ötödik másnap!
Most kiről van szó?

Hót ziher, vágyok rád, Barbara!
Annyira, hogy lóg kutyám farka!
Mily’ élet, nélküled,
Kutyám is vágy téged!
Együtt éltünk, leléptél… Hova?
*
Ne búslakodj édesem, Ádi!
Nem tűntem el, csak lett egy nyári
Kaland a zenével,
De jöttem a széllel.
Mert tudtam, vár a párom Ádi!
*
Irtón hiányzol, hogy furulyázz
Te zenészlány, fújjad, de kottázd.
Jó dallamod kéne,
Zenéd élet része!
Három furulyán is tudsz… kottázd!
*
Furulyám sír, ha nem vagy velem,
A dalt hangjegyek közt kergetem.
Te vagy a dallamom,
Szívverésed, dobom.
Hangjegy a csókod- azt keresem!
*
Hívlak-csallak vissza Barbara…
Jöjj, rád is éhezek, Barbara!
Hozd a furulyáid,
Halljam a zenéid…
Együtt éltünk, léptél… rohanva!
*
Ne félj, itt vagyok már, Ádika!
Nyelvem emlékszik a ritmusra.
Szívem a kezedben,
Furulyád kezemben,
S dúdolunk, mint régen... Ádika!

Vecsés, 2025. április 15. – Siófok, 2025. április 16. -Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat Rom. LIMERIK csokorban. A párosakat meg, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.

Oh, emberi elégtelenség,
mely sokat kíván,
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet csodás varázsát?
Mit ártott hát Ő neked,
hogy te mégis így kínzod!
Bőrét mocskolod,
húsába vasat szúrsz.
Vérét is te átkozod,
oh, emberi elégtelenség.
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet teremtő gyönyörét?

Ő az ki életet biztosíd neked,
ő is az ki ezáltal gondviselőd lett.
S te, oh emberi telhetetlenség,
te mégis így bántod Őt?
Bár éltetőd,
s temetőd is Ő lesz majdan.
Neked rosszat nem kívánt soha,
Vérével is Ő mosdat,
s bűneid miatt neki soha,
Soha egy rossz szava nem volt,
mi ártott volna számodra.
Miért? Mond, miért bántod Őt?
Őt, ki még most is éltetőd.

Ez a ballagás gyermekkorból az utolsó…

(3 soros leoninusban)
Búcsúéneket hangosan énekelnek, mi tetszik a vendégségnek.
Ölelik a tanárokat, a volt társakat, az eljött rokonokat.
Mindenki öle tele van virággal, méregetik egymást barátsággal.

(septolet)
Már ez ballagás…
Sírás, nevetés…

Fiú és lány végleg elballag,
Készülnek: sápatag!
Kijelölt út?
Életút…
*

Indul felnőttlét,
Lehet még más ballagás…
Ez élet sora!

Vecsés, 2025. április 11. – Kustra Ferenc József – írtam: ballagásra!

(3 soros-zárttükrös)
Ha szép a búcsú, az maga a dal…
Szép búcsú olyan, mint egy örök dal…
Ha szép a búcsú, az maga a dal.
*
(leoninus)
Sokatoknak tizennyolc évesen, ez első nagy búcsú lényegében!
Itt már elmúlsz fiatalkorúnak lenni, felnőtt korra kell még várni…
Az huszonnégy évesen jön el, addigra már egyetemet végzed el.

Ez a ballagás, ahol most énekelsz, nem egy művész karc, de kezdődő, hosszú kultúrharc.
Az egyetem, ahová elballagsz, maga a szentély és megy veled barátod Elemér.
Tán’ nem látsz az öledben lévő virágoktól, énekelve búcsúztok az iskolától.
*
(Septolet)
Ballag a vén diák,
Életfirkák,
Életindák,
Diákok jópofák.

Ballagás, végleges elvonulás,
Fiatallét siratás,
Búcsú-sírás…
*
(leoninus)
Innen elmenni komoly szándék, már választottál, el is döntve, akarnék…
Talán utoljára fogjuk a másik vállát, énekeljük búcsúnótát...
*
(Bokorrímes)
Ölnyi virág a szeretetet szimbolizálja,
Szintje és a sokféle színe a szimbolika
Értésének, a búcsúkultúrája a mába…
*
Tanárokkal, társakkal
Holnaptól el is váltok végleg!
Új lét… menjetek.

Társasági életet,
Immár új társakkal élhettek!
Új lét… menjetek.
*
(Bokorrímes)
Még egyszer a dalt énekeljétek, ez már a végső búcsú vége!
Hmm… és nem lehet tudni, kinek lesz hosszú, boldog sőt, sikeres léte…

Vecsés, 2023. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában a középiskolai ballagásról.