Ajtóm előtt hever a tél,<br>s fehér-fátylat hint a tájra,<br>selymes dunnáját hordja a szél,<br>belesimul halkan az éjszakába.<br><br>Zúzmarás udvarán suttog a hold,<br>bús könnyeit lábam elé szórja,<br>meghitt fénye csak halkan dalol,<br>csillagok árnyát titkon átkarolja.<br><br>Éji csöndben álmos szemembe<br>fagyosan szúr, süvít a szél,<br>hópelyhet hint üres kezembe,<br>ajtóm előtt hever a tél.

A múló időben <br>Vigaszt is kéne nyújtani, <br>Nem csak posványban tartani. <br> <br>A múló időnek <br>Törölni kéne már rosszat, <br>Nem pedig nyújtani hosszat. <br> <br>A múló időnek <br>Gyógyírként kéne működni <br>És sikert kéne ömlengni. <br> <br>A múló idővel <br>Már meg kellene újulni, <br>A sikert előre tolni. <br> <br>Budapest, 2000. július 9. –Kustra Ferenc József– íródott: anaforásban. <br>

Az ég így estefelé veszít áttetsző <br>Kékségéből, a Nap meg már a lemenő <br>Szinét veszi föl, narancs változatait, <br>Melyek szépek és a sötét ellen rikít. <br> <br>Lehűl a levegő és nőnek az árnyak, <br>Hosszú árnyékuk lesz bokroknak és fáknak. <br>Sötétség birodalma támad, tért elnyel, <br>Leszámol ősi ellenséggel, a fénnyel. <br> <br>Budapest, 2000. július 6. – Kustra Ferenc József <br>

Mindig piti, senki emberektől <br>Függött sorsom. Nekem bizony ettől <br>Nem sikerült soha szabadulnom <br>Így mindig kísértett a rossz sorsom. <br> <br>Alkoholisták voltak, én meg nem. <br>Így aztán választásom nem volt, sem <br>Jó kitörési lehetőségem, <br>Hogy kamatoztassam tehetségem. <br> <br>Ez van, mert az idő nagy kerekét <br>Visszafordítani, vagy szellemét <br>Megváltoztatni most már nem lehet, <br>Így marad minden… bevégeztetett. <br> <br>Budapest, 2000. július 4. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás <br>

Mint haldokló vad, megtört tekintettel <br>Révedek… világra, hűlő lélekkel. <br>Nincs olyan, mi melegséget is adna, <br>Úgy tűnik, mintha életerőm fogyna. <br> <br>Mitől lennék boldog, megelégedett <br>Ha az élet, keresztfára szegezett? <br>Vérem hullik, lassan mind, mind elcsöpög. <br>Nincs, ki alám tegyen edényt, mi köcsög. <br> <br>Feltámadásban bízni, ez dőreség, <br>Hogy ki vagyok szegezve, ez vereség, <br>Pedig tömeg erős, leemelhetne, <br>Ha szószólójának volna érdeke. <br> <br>Fura, hogy rám senki, sehol nem számít <br>És fura, hogy mily’ sok van, aki ámít, <br>Hogy ez mért van, azt tán már nem tudom meg. <br>A keresztfa a vég, csak ezt érem meg. <br> <br>Budapest, 2000. május 28. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás. <br>