Útnak a szélén,<br>Erdőnek mélyén<br>Néma vakságban árnyék haladt.<br>Suttog a szellő,<br>Tüsszög a felhő,<br>Reccsen az ág, tán léptek alatt.<br><br>Éjnek sötétje<br>Ösztönök fészke,<br>Tágra nyílt szemben izgalom nő.<br>Bátor is félénk,<br>Játszik az érzék,<br>Lüktet a szívben sebes erő.<br><br>Rejtelmes szándék<br>Lapulú árnyék,<br>Arctalan mélység titkokat rejt.<br>Bozótban koccan,<br>Valami moccan,<br>Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.<br><br>Neszt hint avarba<br>Halkan szuszogva,<br>Huppan a földre ázott levél.<br>Természet hangja<br>csendet zavarja,<br>Sötét erdőről regét mesél.

Álmosodik a természet,<br>Lassan ágyát megveti,<br>Itthon maradt madárnépet<br>Érett maggal eteti.<br><br>Lomb lehull a fáradt fákról,<br>Földre ejti álmait,<br>Suttogás jön minden ágról,<br>Szél dúdolja vágyait.<br><br>Víznek tükre sima, fénylő<br>Fodros hullám elmerül.<br>A messzeség ezüstkéklő,<br>Ringatózva szét terül.<br><br>Napsugár is megszelídül<br>Tüzes lelke ködben hál,<br>Minden földi télre készül,<br>Elő kerül sapka, sál.

Perceket szövő <br>Mulandó idő,<br>Évekbe érő ciklusa száll.<br>Varázs az égen,<br>Lüktet a térben,<br>Mozgás a léte, sohasem áll.<br><br>Súlytalan közeg<br>Űrben a tömeg,<br>Távolba siklik minden elem.<br>Csillag-kötésben<br>Fénnyel sző éppen<br>Táguló teret túl mindenen.<br><br>Ritmusa kotta,<br>Ütemét hozza<br>Misztikus pálca, mágus erő. <br>Csillagban lángol,<br>Bolygókkal táncol,<br>Törvényét írja, ő a nyerő.<br><br>Pillanat éle<br>Létnek egésze,<br>Múltból a holnap bújik elő.<br>Látszat hatalma<br>Titkot takarja,<br>Útnak a vége csend-éltető.

(Bokorrímesek) <br>A kék seszínű benzinszag felhő, hosszan, maradón húzódott életvonatom mögött, <br>A gőzősöm egész életemben úgy csühögőtt, mint ki végleg, vicc országba költözött. <br>Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között <br> <br>Hetven múltam, tudom hülye vonaton, csak hülye életet lehet élni. <br>Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni… <br>Mindenkit szeretni marhaság, az regressziót volt szerencsém ismerni. <br> <br>Pusztába rohantunk zakatolva, a porhullámok szembejőve… <br>Eltakarták a pár lézengő kórót, mik voltak a semmi őre. <br>Vonatommal, most is még rohanunk, ott van-e halál… csak előre! <br>* <br>(apeva) <br>Le <br>Kéne <br>Taglózni <br>A mozdonyom <br>Masinisztáját?! <br>* <br>Meg <br>Kéne <br>Nézni, hogy <br>Görcs rángatta? <br>Szóltam, kiszállok! <br>* <br>(10 szavas) <br>Kiszállni a saját életvonatomból? <br>Nem tehetem halál-tokosságból! <br>Maradtam, végtelen életvágyból! <br>* <br>De <br>Bizony. <br>Ki, aki <br>Dumál neki? <br>Mért van ellenem? <br>* <br>Én <br>Nagyon <br>Másképpen <br>Gondoltam tán’? <br>Rosszul alakult… <br>* <br>Az <br>Enyém <br>Vonat, ment. <br>Ki mondta, hogy <br>Mért éppen arra? <br>* <br>Jaj! <br>Oda <br>Kötöztek <br>Fűtéscsőhöz! <br>Élet… elsuhant! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok, <br>Hogy mi, hogy volt… már csak szomorún meditálok… <br>Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok. <br> <br>Vecsés, 2018. május 22. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. <br>

Vendégem lehetnél, Etelka! <br>Élvezettel rád másznék még ma. <br>Szerelem oltárán, <br>Áldoznánk… netalán. <br>Szeretném… élvezném tested… ma. <br> <br>Vendégem lennél és a párnám? <br>Fejemet hasadra hajtanám. <br>Húsidat zabálnám, <br>Cickókat csókolnám. <br>Szeretném élvezeted, bíz’… ám. <br> <br>Vendégem lennél lepedőmön? <br>Heverésznél, ezt gyűrőcködőn. <br>Simítgatnám tested, <br>Simogatnám lelked. <br>Vágyom orgazmusod örökkön. <br> <br>Vecsés, 2019. április 25. –Kustra Ferenc József- Anaforás, erotikus LIMERIK csokor <br>