Megpróbáltatásokat rótt rám az ég <br>Folyamatos, szigorú vezeklést még… <br> <br>Vannak, voltak, kik nagykanállal ették életet, <br>Nekem csak az ínség jutott, így éltem életet. <br>Hideg víz, száraz kenyér, korgó gyomor létezett. <br> <br>Tollszáramat megmarkoltam, vashegy karcolva kúszik papíron, <br>Elfelejtettem betintázni a hegyet, csak karcol megrovón. <br>De észbe kapok, belemártom, írok én olyan nagyon vágyón. <br> <br>Táncol a tollam a papíron, min ami csiszolt márvány… <br>Táncol a lélekben sivár gondolat, ami tán’ pajzán. <br>Az élet füstje kéretlenül is beteríti a szobát, <br>Csíp, kaparja torkom, de, a szememből kitörlöm könny hamvát. <br> <br>Kongás van a fejemben, mint egy ősi templomharang hangja, <br>Ez diktálja a tempót, a tollam hegye is ezt akarja. <br> <br>Tisztul a gondolat <br>Rovom a sorokat. <br>Tollhegy is rajzolgat! <br> <br>Vecsés, 2015. december 20. – Kustra Ferenc József- poéta-önéletrajzi írás. <br>

Meditálás ismertetése… <br> <br>Ki öregen már <br>Várja halál… suhintást, <br>Helytelenkedik! <br>* <br>Öregember nem <br>Vénember, még húzza tán’. <br>Van, ki szereti? <br>* <br>Öreg lélek zord, <br>Már senki nem hallgatja! <br>Csak lehurrogják. <br>* <br>Öregnek, már nincs <br>Semmi… lehetősége. <br>Tollvonást kapott… <br>* <br>Legtöbb öregre, <br>Már unokák se néznek. <br>Szeretet elvész. <br>* <br>A legtöbb öreg, <br>Naná! Helytelenkedik. <br>Fogyott életút… <br> <br>Vecsés, 2019. január 4. – Kustra Ferenc – íródott; Senrjú csokorban, önéletrajzi írásként. <br>

A védett természet része… <br> <br>Hóvirág bimbó <br>Pattan, erdő avarján. <br>A növény, védett! <br>* <br>Pici hóvirág, <br>Glédában, az erdőben. <br>Szép virágszőnyeg. <br>* <br>Hóvirág nyílott <br>A hátsó kertek szélén. <br>Már szép idő lesz... <br> * <br>Langymeleg, völgyet <br>Eluralja. Ébredés. <br>Hóvirág csokrok. <br>* <br>Hajnal, reményben <br>Előtör a sötétből. <br>Hóvirágcsokor. <br>* <br>Kidugja fejét <br>Avarból a hóvirág. <br>Csendes szemlélő. <br>* <br>Bimbót bontanak <br>A kerti virágok is. <br>Réten, hóvirág. <br>* <br>Nézd csak, olvad már… <br>Kíváncsi hóvirágok. <br>Végre új élet… <br>* <br>Kinyílt hóvirág, <br>Nem szedhető le! Védett! <br>Új idő szele. <br> <br>Vecsés, 2017. február 28. – Kustra Ferenc József - Készült, eredeti Baso féle haiku (senrjú) stílusban… ha már tavasz kezdődik! <br>

Még hideg a hajnal, még sötétek a felhőfodrok, <br>Még szárazak a füvek, levéltelenek, fák, bokrok. <br>Még nem látjuk, hogy milyen is a virágok mosolya, <br>A színpompa varázsát még csak az agyunk hordozza. <br> <br>Lesz itt tavasz, ha énekes madarak, egy fülbemászó dallal, <br>Vidámkodnak, szaporodnak, röpdösnek, az ideért tavasszal. <br>Majd akkor az új hajnal pirkadat, beköltözik a szívünkbe, <br>A sok szép, az új meg, nagy-nagy reménnyel költözik a lelkünkbe. <br> <br>A napsugarak, majd a fényükkel kísérnek, kint az udvarba, <br>Ha az arcod odatartod, melengetik azt... úgy simogatva. <br>Akkor már nem lesz hajnali harmat, meleg lesz az idő, <br>Köszöntheted az újító tavaszt, mert máris megjött ő. <br> <br>Az erejével, majd megszédíti a földet, az embereket, <br>A fényre éhezett állatokat, ezzel adja a lényeget. <br>Az új tavasz, majd gyengéden dúdolja neked, élet új dalát, <br>Szívekbe, eszekbe hatolva, és virágoztatja almafát. <br> <br>Vecsés, 2015. február 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Piszár Éva: „Tavaszi pezsdülés” c. verse ihletésével. <br>

Az éjszaka holdas, ragyogóan holdvilágos, <br>Mondhatnám szép, sötéten elmosódó, sőt sármos… <br>Irgalmatlan holdas a táj, fülsiketítő a csend, <br>Nem mozdulnak a fák, a bokrok, gyenge szellő sem leng… <br> <br>A szurok sötét éjszakát nem látom a holdfénytől… <br>Gyönyörű látvány, átélem, merítek e szépségből… <br> <br>Régen nem láttam ilyen meseszerűséget, <br>Ámulva álltam, öleltem a mindenséget… <br>Holdvilágos ködfátyolban úszik a tavasz, <br>Lesz még itt jó idő, már alig néhány arasz… <br> <br>Vecsés, 2013. október 2. - Kustra Ferenc József- íródott a természetről <br>