Idő 
Értékelés 
Értékelés Szeretlek szeretlek szeretlek,
egész nap kutatlak kereslek.
Vágyom a csókod ízére,
szeretetteljes édes ölelésedre.
Szeretem ha simogatod az arcom,
te vagy minden álmom.
Szívem szerelme csakis a tiéd,
érted dobog a te szerelmedért.
Vad szenvedéllyel vágyom tested melegére,
lelkem húrjai érted zenélnek.
Vad éjszakák, forró vágyak,
elemészti testem a szerelmed irántad.
Akarlak téged mint az óceán hűs vizét,
szomjazom, hűsítsd testem szenvedélyét.
Akarlak mint forróságban a hűs szellőt,
akarlak mint a szomjazó föld az esőt.
Lelkem, szívem csakis érted dobban,
kezed kezemben fogd szorosan.
El ne engedd soha a kezemet,
szeress tiszta szívedből engemet.
A szerelmem a vágyaim az álmom te vagy,
csókod mint a lépes méz édes és vad.
Akarlak téged mint a friss levegőt,
akarlak téged mint a hűs szellőt.
Elemészti a forróság a testem, a lelkem,
hűsítsd a szenvedélyt izzó tested melegével.
Forró csókokkal borítsd az egész testem,
hadd lobogjon a tűz éleszd fel bennem.
egész nap kutatlak kereslek.
Vágyom a csókod ízére,
szeretetteljes édes ölelésedre.
Szeretem ha simogatod az arcom,
te vagy minden álmom.
Szívem szerelme csakis a tiéd,
érted dobog a te szerelmedért.
Vad szenvedéllyel vágyom tested melegére,
lelkem húrjai érted zenélnek.
Vad éjszakák, forró vágyak,
elemészti testem a szerelmed irántad.
Akarlak téged mint az óceán hűs vizét,
szomjazom, hűsítsd testem szenvedélyét.
Akarlak mint forróságban a hűs szellőt,
akarlak mint a szomjazó föld az esőt.
Lelkem, szívem csakis érted dobban,
kezed kezemben fogd szorosan.
El ne engedd soha a kezemet,
szeress tiszta szívedből engemet.
A szerelmem a vágyaim az álmom te vagy,
csókod mint a lépes méz édes és vad.
Akarlak téged mint a friss levegőt,
akarlak téged mint a hűs szellőt.
Elemészti a forróság a testem, a lelkem,
hűsítsd a szenvedélyt izzó tested melegével.
Forró csókokkal borítsd az egész testem,
hadd lobogjon a tűz éleszd fel bennem.
Hétköznapi pszichológiában a magányról…
(Bokorrímes)
Tus kihúzóból lecsebbent öreg paca?
Arany töltőtollból egy kicseppent paca?
Hamisan kóválygó fisz, a zenekarba?
Vagyok-e én a magány képlete?
Vagyok-e én lét képtelensége?
Vagyok-e én vad sikoly a csendbe?
Vagyok-e én csak egy nyomorult, esdve?
Vagyon-e én alkalmatlan eleve?
Vagyok-e én egy sánta púpos teve?
Vajh, mint író, rosszul szerkesztett mondat?
Vajh, mint író, rosszul kigondolt mondat?
Vajh, mint író, rosszul írt, bántó mondat?
Tükörbe sokszor nézegetem magamat,
Mit sem látok, de, felismerem magamat,
Senkiségemért folytatom vad harcomat…
Azt bizton tudom, hogy a bezárult magány embere vagyok,
S mint egy kiöregedett remete a semmibe kullogok!
*
(Septolet)
Nincs múlandó boldogság,
Van másik-naposság,
Létezik, örökléti szomorúság!
Boldogtalanság,
Ismeretlen boldogság,
Magányosság,
Magányban megszállottság…
Vecsés, 2024. október 7. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként a magányról…
(Bokorrímes)
Tus kihúzóból lecsebbent öreg paca?
Arany töltőtollból egy kicseppent paca?
Hamisan kóválygó fisz, a zenekarba?
Vagyok-e én a magány képlete?
Vagyok-e én lét képtelensége?
Vagyok-e én vad sikoly a csendbe?
Vagyok-e én csak egy nyomorult, esdve?
Vagyon-e én alkalmatlan eleve?
Vagyok-e én egy sánta púpos teve?
Vajh, mint író, rosszul szerkesztett mondat?
Vajh, mint író, rosszul kigondolt mondat?
Vajh, mint író, rosszul írt, bántó mondat?
Tükörbe sokszor nézegetem magamat,
Mit sem látok, de, felismerem magamat,
Senkiségemért folytatom vad harcomat…
Azt bizton tudom, hogy a bezárult magány embere vagyok,
S mint egy kiöregedett remete a semmibe kullogok!
*
(Septolet)
Nincs múlandó boldogság,
Van másik-naposság,
Létezik, örökléti szomorúság!
Boldogtalanság,
Ismeretlen boldogság,
Magányosság,
Magányban megszállottság…
Vecsés, 2024. október 7. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként a magányról…
Hétköznapi pszichológia egy mese-diktátorról…
(Mottó: kire mit rótt a sors, azt kell élnie!)
Messzi födőn vona egy meseország, „Umbuldalak” no, meg van egy
Köcsögfákat faragó diktátora, kinek legnagyobb erény gúnyolódása,
Meg a saját és már réges-rég elterjesztett gyűlölete, eme ama...
Hite áthatja országát s meseországát nem tanítja ki, mint egy...
Sajtóban olvastam, amit hozzánk becsempésztek
a 'lelkem' lelkét, eszét... má átfűszereztek,
De lesz ez még rosszabb is.
Megírta a sajtó, hogy e nemes úr szépreményűen önző, nihilizmusa
„Umbuldalak” dicsőségére terjed, a lelkét meg belől rozsda marja.
Az újságot egy váróteremben találtam és lőn valaki ott megfelejtette,
Én meg igy megtudtam, egy más irányból származtatott el... onnét ide.
Megírták, hogy a dikti' szépen beszél, de oly' fals! Nesze: „Umbuldalak”!
A diktátor legfontosabb teendője volt, van és lesz
A népével meg csimnáltatni… spájzát fölmosni, ha kellsz'.
Még a saját alabárdosait, saját sündisznő vadászait
Is gyűlölve üldözni, kezdené még... zsebüket kiűrit!
Jujuj, de jó, hogy nem a mi főnökünk, remélem ily rongy sose lesz nekünk
Hogy ha mán igy alakul, akkor ebből varrj gatyára gombot, van még nekünk...
Felemlítették az újságok, hogy őkelme ottan nem szereti a télapót,
Meg nem szereti az éjszakai háztetőt, a kandúros... kan macska harcot.
Me' állítólag ön imádó, de sorokból kiderült, „Umbuldalak” haza
Má' csak az övé, me' amit birtokba vett, az mié' mindenki... haza!
Nos, a nagy hegy tövében az élőkre, ezt osztotta a sors
A kocsmákba mán' dívik a mások leköpése, az államrende bors,
Azoknak, akik még telejesen részegek, vagy már józanodnak,
Majd össze ugranak és az ingyen piáér', majd jól összeakaszkodnak...
„Umbuldalak” -i sajtóban ilyenek nincsenek ám, mert lepofzná' "férfianyám",
Vecsés, 2026. május 15.- Kustra Ferenc József
(Mottó: kire mit rótt a sors, azt kell élnie!)
Messzi födőn vona egy meseország, „Umbuldalak” no, meg van egy
Köcsögfákat faragó diktátora, kinek legnagyobb erény gúnyolódása,
Meg a saját és már réges-rég elterjesztett gyűlölete, eme ama...
Hite áthatja országát s meseországát nem tanítja ki, mint egy...
Sajtóban olvastam, amit hozzánk becsempésztek
a 'lelkem' lelkét, eszét... má átfűszereztek,
De lesz ez még rosszabb is.
Megírta a sajtó, hogy e nemes úr szépreményűen önző, nihilizmusa
„Umbuldalak” dicsőségére terjed, a lelkét meg belől rozsda marja.
Az újságot egy váróteremben találtam és lőn valaki ott megfelejtette,
Én meg igy megtudtam, egy más irányból származtatott el... onnét ide.
Megírták, hogy a dikti' szépen beszél, de oly' fals! Nesze: „Umbuldalak”!
A diktátor legfontosabb teendője volt, van és lesz
A népével meg csimnáltatni… spájzát fölmosni, ha kellsz'.
Még a saját alabárdosait, saját sündisznő vadászait
Is gyűlölve üldözni, kezdené még... zsebüket kiűrit!
Jujuj, de jó, hogy nem a mi főnökünk, remélem ily rongy sose lesz nekünk
Hogy ha mán igy alakul, akkor ebből varrj gatyára gombot, van még nekünk...
Felemlítették az újságok, hogy őkelme ottan nem szereti a télapót,
Meg nem szereti az éjszakai háztetőt, a kandúros... kan macska harcot.
Me' állítólag ön imádó, de sorokból kiderült, „Umbuldalak” haza
Má' csak az övé, me' amit birtokba vett, az mié' mindenki... haza!
Nos, a nagy hegy tövében az élőkre, ezt osztotta a sors
A kocsmákba mán' dívik a mások leköpése, az államrende bors,
Azoknak, akik még telejesen részegek, vagy már józanodnak,
Majd össze ugranak és az ingyen piáér', majd jól összeakaszkodnak...
„Umbuldalak” -i sajtóban ilyenek nincsenek ám, mert lepofzná' "férfianyám",
Vecsés, 2026. május 15.- Kustra Ferenc József
Ezerkilencszáznegyven-kettőben, ott nagy háború dúlt…
Negyvenhárom januártól, még jobban megvadult… dúlt-fúlt…
Katonáink eljöttek, így nem láthatták a tavasz úrt!
A lövések csattogtak, fütyültek, haragosan morogtak,
Hideg meg némán, csendben dühöngött… voltak sokan fagyottak!
Ott a hó, akkor, nem rossz álom volt, pelyhek folyton hullottak.
A fegyverek csöve befagyott, nem lehetett kilőni golyót,
A hó meg jegesre fagyott, nem lehetett gyúrni friss hógolyót…
Ide senki nem akart önként jönni, de mindenki kapott behívót,
Otthon hagyták gyereket, feleséget, földet, állatokat, családot.
Emlegették a tavaszt, azzal, hogy akkorra otthon kéne lenni,
De a Hadisten úgy döntött, hogy ezt sokaknak már, nem teljesíti.
Akinek meg haza utat teljesítette, az volt, több hónap vagy év,
A többség meg betegen ért haza, ezért engedtél el, ez volt az érv.
Hóban a köd amorf árnyai, a hidegben még csak torzultak,
Sokaknak nem volt már több tavasz, ők csillagösvényen ballagtak.
Ki túlélte, annak a testét sebek, sebesülések borították,
Sántán és lelki betegen látták újra, a családot és a hazát…
A szép Don-kanyarban az óta már volt oly' sok tavasz,
De ott többet ne lőjenek, ilyet jó, ha nem hallasz!
Vecsés, 2016. július 14. – Kustra Ferenc József
Negyvenhárom januártól, még jobban megvadult… dúlt-fúlt…
Katonáink eljöttek, így nem láthatták a tavasz úrt!
A lövések csattogtak, fütyültek, haragosan morogtak,
Hideg meg némán, csendben dühöngött… voltak sokan fagyottak!
Ott a hó, akkor, nem rossz álom volt, pelyhek folyton hullottak.
A fegyverek csöve befagyott, nem lehetett kilőni golyót,
A hó meg jegesre fagyott, nem lehetett gyúrni friss hógolyót…
Ide senki nem akart önként jönni, de mindenki kapott behívót,
Otthon hagyták gyereket, feleséget, földet, állatokat, családot.
Emlegették a tavaszt, azzal, hogy akkorra otthon kéne lenni,
De a Hadisten úgy döntött, hogy ezt sokaknak már, nem teljesíti.
Akinek meg haza utat teljesítette, az volt, több hónap vagy év,
A többség meg betegen ért haza, ezért engedtél el, ez volt az érv.
Hóban a köd amorf árnyai, a hidegben még csak torzultak,
Sokaknak nem volt már több tavasz, ők csillagösvényen ballagtak.
Ki túlélte, annak a testét sebek, sebesülések borították,
Sántán és lelki betegen látták újra, a családot és a hazát…
A szép Don-kanyarban az óta már volt oly' sok tavasz,
De ott többet ne lőjenek, ilyet jó, ha nem hallasz!
Vecsés, 2016. július 14. – Kustra Ferenc József
Fújj a szél, pengeti a kopasz-ág húrokat,
Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat.
Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett,
Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet.
Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó,
Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó!
Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát,
Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát…
Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte,
Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke.
Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot,
Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot.
Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja,
Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja…
Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet,
Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket…
Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része,
Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne.
Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni,
Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni!
A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot,
És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot…
A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet…
Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket…
Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni,
Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni…
Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene,
De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme…
Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat.
Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett,
Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet.
Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó,
Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó!
Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát,
Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát…
Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte,
Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke.
Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot,
Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot.
Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja,
Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja…
Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet,
Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket…
Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része,
Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne.
Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni,
Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni!
A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot,
És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot…
A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet…
Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket…
Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni,
Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni…
Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene,
De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme…
Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
