Idő 
Értékelés 
Értékelés Minden, amiben hittünk, r>Oda-van, oda-van, oda-van r>És szerencsés r>És boldog, ki csak önmagáért r>Boldogtalan. r>r>Mert minden oda-van, r>Minden, amiben hittünk, r>Zászlók, kiket ormokra vittünk, r>Ma minden oda-van r>S boldog, aki boldogtalan. r>r>Boldog, aki boldogtalan, r>Mert minden oda-van, r>Oda-van, oda-van, oda-van.r>
Mint holt leánynak őrült szeretője, r>Ki este, hogyha gyúlnak csillagok r>És fényük búsan, szomorún lobog, r>Mint gyertyák, melyek, hol a szemfedője r>r>A holt leánynak sápadtan fehérlik, r>Búskomoran, hallgatva állanak; r>Mint jegenyék, ha már leszáll a Nap, r>Sötét csucsukra hintve égi fényit, r>r>Haldoklóként, ki utolsót lehel még, r>Melyben szép lelke rejtve szétoson - r>Ki este surran álmos utsoron, r>Hóna alatt biborló, hímes kelmék r>r>S belopózván félénk, nyikorgó ajtón, r>Halkan könyez csöndes, fehér szobán; r>Holtan hallgat csöndes, fehér leány r>S künn ifju vágyak sírnak fel sohajtón. r>r>Búját a borzalom, miként nagy, éji r>Bagoly a szárcsát, úgy rebbenti meg. r>De megcsókolja forrón hóhideg r>Ajkát a holtnak, aztán elmetéli r>r>Nyakát, fehér nyakát s vörös selyembe r>Burkolva szép fejét, szökik haza r>S habár a hús a csontokon laza r>S már foszladoz, csak őrzi, őrzi egyre. r>r>Ugy őrzi lelkem is te képedet, r>A távoltól megóva, itt, szivemben. r>De az nem oszlik: Bánatműteremben, r>Ahol a szobrász sírva ténfereg, r>r>Tört szobrokat szórván az éjbe szét - r>Ott hallgat emléked halotti maszkja r>S előtte, ami szóra nem fakasztja, r>A szerelem pirosló mécse ég.
A szép leány a búcsuzáskor r>Egy rózsát tűzött fel nekem. r>Piros volt lágyan feslő szirma, r>Jelképed, égő szerelem! r>Könnyű csókot lehelt reája r>S mint álomkép már messze szálla r>S én fájó szívvel, könnyes szemmel r>Sokáig néztem még utána. r>r>Elhervadt már a rózsabimbó, r>Amit a szép leány adott. r>Hervadtan őrzöm, hisz' a multból r>A sors csupán ennyit hagyott... r>Pedig a lányka könnyü csókját r>Könnyeim már régen lemosták, r>De most tudom, hogy ez a csók volt r>Sejtelmes, végső »Isten hozzád!« r>r>A szép leány a rózsabimbót r>Most más legénynek tépi le, r>Most más legényért dobog, lángol r>Szerelmes, forró, kis szive; r>Más csókolja kicsiny - kacsóját, r>De megőrzöm a hervadt rózsát: r>Én kaptam annak a kis lánynak r>Legelső, tiszta, szűzi csókját!
Törjön százegyszer százszor-tört varázs: r>Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, r>Ha hitted, hogy még mindig tartalak r>S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. r>Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd r>Feledésemnek gazdag úr-palástját. r>Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, r>Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, r>Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért, r>Alázásodért, nem tudom, miért, r>Szóval már téged, csak téged sajnállak. r>r>Milyen régen és titkosan így volt már: r>Sorsod szépítni hányszor adatott r>Ámító kegyből, szépek szépiért r>Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár. r>Sohase kaptam, el hát sohse vettem: r>Átadtam néked szépen ál-hitét r>Csókoknak, kik mással csattantanak r>S szerelmeket, kiket mással szerettem: r>És köszönök ma annyi ölelést, r>Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát, r>Amennyit férfi megköszönni tud, r>Mikor egy unott, régi csókon lép át. r>r>És milyen régen nem kutattalak r>Fövényes multban, zavaros jelenben r>S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján r>Milyen régen elbúcsúztattalak. r>Milyen régen csupán azt keresem, r>Hogy szép énemből valamid maradjon, r>Én csodás, verses rádfogásaimból r>S biztasd magad árván, szerelmesen, r>Hogy te is voltál, nemcsak az, aki r>Nem bírt magának mindent vallani r>S ráaggatott diszeiből egy nőre. r>r>Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen, r>Akartam látni szép hullásodat r>S nem elhagyott némber kis bosszuját, r>Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben. r>Nem kevés, szegény magad csúfolását, r>Hisz rajtad van krőzusságom nyoma r>S hozzámtartozni lehetett hited, r>Kinek mulását nem szabad, hogy lássák, r>Kinek én úgy adtam az ölelést, r>Hogy neki is öröme teljék benne, r>Ki előttem kis kérdőjel vala r>S csak a jöttömmel lett beteljesedve. r>r>Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág r>Rég-pihenő imakönyvből kihullva, r>Vagy futkározva rongyig-cipeled r>Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát r>S, mely végre méltó nőjéért rebeg, r>Magamimádó önmagam imáját? r>Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg, r>Csillag-sorsomba ne véljen fonódni r>S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak: r>Általam vagy, mert meg én láttalak r>S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Elfonnyadt szerelem illata kisér r>Örök hallgatás legyinti a tó fekete tükrét r>Hideg szelek sodrában állok ijedt szemekkel r>Virágos ágra hullott beteg csillag a lélek. r>r>1930 r>
