Idő 
Értékelés 
Értékelés A poéta estéje…
r>
r>Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
r>Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
r>Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
r>És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.
r>
r>Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
r>Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
r>Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
r>Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.
r>
r>Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
r>Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
r>A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
r>A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.
r>
r>Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
r>Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
r>A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
r>Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.
r>
r>Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
r>De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
r>Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
r>Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.
r>
r>Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc
r>
Te… álnok élet!
r>Hetvenegy évet megéltem már!
r>Volt szép is, de üres volt… határ.
r>Remény, még lelkemben buzog… és a balvégzet?
r>Te élet! Tudod, hogy embernek nincs így élet?
r>
r>Te… galád élet!
r>Adtál sok változatosságot,
r>Kezelhetetlen marhaságot…
r>Reményem sok volt, de létem mégis mivé lett?
r>Ördög volt, ki mindig valamiért fékezett?
r>
r>Te… pazar élet!
r>Te, merre jártál, hol császkáltál,
r>Velem, sehol nem találkoztál!
r>Reményem, mindig tűz közelbe emelkedett,
r>Ám, sose tudtam én lenni, az emelkedett...
r>
r>Vecsés, 2019. október 16. – Kustra Ferenc – íródott; anaforás, „grádics” versformában, amit én fejlesztettem ki. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: ABBAA.
r>
A folyó, rém furcsán csillogott,
r>Sápadt derengésben pirkadott.
r>Komor volt az ég akár télen,
r>Szél fodrozta a folyót, mélyen.
r>
r>Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
r>Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
r>Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
r>A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.
r>
r>Lassan húztak víztükör felett,
r>Minden hideglelősen reszketett.
r>Így néz ki a téli és vad táj,
r>Mit reggel sűrűn fed a homály.
r>
r>Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc
r>
Szeretet színeir>r>Csak nézem mi ragyog az égen, több szín, mit lelkemmel nézek. r>Minket megvilágít e színek játéka,r>Csak úgy mosolyog fentről az éjnek Angyala.r>r>Mögöttünk van már nagyrésze zord télnek,r>Már az új Tavasz fénye halványan vet neki véget.r>Betölti az eget a szivárvány összes színével,r>Elköszön Tőle, s Nekünk szebb jövőt ígérve, lép előre.r>r>Te csodás ég, lelkemnek szépség!r>Hatalmas vagy felettünk, alattad el nem veszünk!r>Hol borús, hol derűs, mint ahogy a kedvünk,r>De ha kisüt a nap, szemedben a ragyogás ott marad.r>r>Éjjel csillagokat szór Rád, r>S meghinti Lelked, r>mi színekkel oly ragyogó Szeretet Vár, biztonságot ad bús alkonyon,r>Előbukkan ahol fázik a szeretet, r>S melengeti, színessé festi szereteted, a fekete szíveket.r>r>Légy Te valakinek Égszín játéka,r>S világítsd be, légy a Hold Angyala!r>Szereteteddel öleld át, s ahogy ezek a színek,r>Jusson eszébe Rólad a szeretet pompázó reménye, mikor ha fázik, lelke sötét lett,r>Töltsd ki Neki színekkel, s örökké boldog lesz.
Tenger partra kiballagok,r>r>a víz partján elmélázok,r>r>víztükörben őt keresem,r>r>távol levő hű kedvesem.r>r>Vándor felhőn üzen nekem,r>r>felvidítva az én lelkem,r>r>hegyek között gomolyogva,r>r>szállnak hozzám kedves szavak.r>r>Életünkről gondolkodom,r>r>kettőnkről, és boldogságról,r>r>majd ha újra fogja kezem,r>r>nem engedem el kedvesem.r>r>Álmodozva tervezgetek,r>r>így várom az én kedvesem,r>r>ketten állunk, kéz a kézben,r>r>holtig tartó szeretetben.
