Idő 
Értékelés 
Értékelés Olvad a hó, felmelegszik a jég.
r>Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
r>Milyen szomorú lenne meghalni,
r>Amikor mind úgy vágyódunk élni.
r>*
r>
r>Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
r>Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
r>És díszített, vakítóan fényes Holddal
r>És mint planetáriumban, csillagokkal.
r>*
r>
r>Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
r>Fürtöket mintha márványból faragták volna.
r>Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
r>Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
r>*
r>
r>Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
r>Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
r>Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.
r>
r>Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
r>Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
r>Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
r>*
r>
r>Ha a trombita hangja nem recseg,
r>Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
r>Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
r>*
r>
r>Együnk mindenféle főzeléket,
r>Hajón gyorsan tömjük be a léket,
r>Így tegyük egészségessé létet.
r>*
r>
r>Amikor testet ölt az álom,
r>Akkor lesz valóság, a vágyom,
r>Mit elgondoltam és nem bánom.
r>*
r>
r>Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
r>És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.
r>
r>Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc
r>
Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
r>Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
r>Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
r>Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.
r>
r>A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
r>Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
r>Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
r>És van, kin még a bőr a csonton mintáz.
r>
r>Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
r>Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
r>Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
r>A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.
r>
r>Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
r>Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
r>Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
r>De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…
r>
r>Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc
r>
A hazáért, senrjúban…
r>
r>Földi eszköz jó?
r>Mindenkit megtébolyít!
r>Áldozat vagyunk...
r>*
r>
r>Tékozolt évek,
r>Fuldokoltatnak Téged!
r>Ó, bátorság, jöjj!
r>*
r>
r>Sok sebből vérzünk,
r>De haza, ne hagyd velünk...
r>Földi lét sürget!
r>
r>Vecsés, 2014. március 29. – Kustra Ferenc - Piszár Éva: XXI századért c. verse ihletésével.
r>
Mond, hogy lesz tovább, Karmelina?
r>Így kedves, te vagy végzet ura.
r>Vágyok rád, hiányzol…
r>Megöltél kapásból!
r>Vigyem hírt az öreg Spártába?
r>
r>Mond, hogy lesz tovább, Karmelina,
r>Lelkemet, lelked nem kívánja?
r>Jól látom, kidobtál,
r>Bohócot csináltál…
r>Vigyem hírt az öreg Spártába?
r>
r>Mond, hogy lesz tovább, Karmelina?
r>Tán’ cudar világ közbe álla'?
r>Szeretlek, imádlak!
r>Éltből'… már kizárlak.
r>Vigyem hírt az öreg Spártába?
r>
r>Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc – Készült: szerelmes-romantikus LIMERIK csokorban. Íródott anaforásban és versszakvégi önrímben.
r>
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1839
A világ, az élet pocsolya, dohos szagot áraszt,
r>Ha beleesel, mint veszett, maró lúg, jól szétmállaszt…
r>Világ felett, fülledten izzadó levegő, hebegve lebeg,
r>Ebben a környezetben mi kis életünk, szenderegve hebeg…
r>
r>Fent a felhők felett, tán’ minden olyan más,
r>Ottan fent, erre tán’ nincsen is hasonmás…
r>Erre inspirál hőn, a vágyunk tüze,
r>De nincs már erre is csak vágyunk füstje…
r>
r>Pedig vannak, ki a pocsolyát szemből, hírből sem ismerik,
r>És nekik jó, mert életet, mint érett dinnyét, csak lékelik…
r>Ragacsos, édes leve is csak folyik le a nyakukon,
r>A jóléttől a nadrágot, jó kihízzák a hasukon…
r>*
r>
r>Pocsolyavilág,
r>Az élet kalitkája.
r>Erős, dohos szag.
r>*
r>
r>Befülledt-világ,
r>Környezetében élünk.
r>Hebegve lebeg.
r>*
r>
r>A felhők fölött,
r>Jó lenne, ottan, oly’ más!
r>Vágytűz loboghat.
r>*
r>
r>Pocsolyán kívül
r>Is van világ! Lékelik!
r>Leve oly’ édes…
r>*
r>
r>Az édes dinnye,
r>Édes lét, de nem nekünk.
r>Jólét, hízás, nincs…
r>
r>Vecsés, 2015. május 2. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban…
r>
