Idő 
Értékelés 
Értékelés …az élet tengerén…
r>
r>Élem az életem az élet tengerén…
r>A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…
r>
r>Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
r>Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?
r>
r>Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
r>És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…
r>
r>Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
r>Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
r>A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
r>Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
r>Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
r>Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?
r>
r>Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
r>Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
r>Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
r>Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…
r>
r>Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
r>És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
r>Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
r>És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…
r>
r>Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
r>És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!
r>
r>Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
r>Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
r>Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
r>Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.
r>
r>Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
r>Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
r>Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
r>Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…
r>
r>Vetettem én sok magot fedélközbe,
r>De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
r>Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
r>De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…
r>
r>Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
r>Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
r>A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
r>Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.
r>
r>Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
r>Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
r>Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
r>Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!
r>
r>A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
r>Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…
r>
r>Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
r>És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…
r>
r>Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
r>Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
r>Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
r>Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?
r>
r>Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
r>Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
r>Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
r>És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…
r>
r>Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
r>Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
r>Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
r>Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?
r>
r>Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
r>
Csendes jelenben,
r>Jövőre gondolhatok.
r>Múlt, mit enged meg?
r>*
r>Ha élet mezejének a szélére érek,
r>Akkor csinálhatom a számadást, mit érek.
r>Ha a végső eredményem csak egy nagy nulla lesz,
r>Lesz, ki elátkoz és szól: Isten hírével mehetsz?
r>*
r>Múlt ajtajának
r>Kilincse miért rozsdás?
r>Erővel nyitni?
r>
r>Vecsés, 2013. január 7. - Kustra Ferenc József
r>
Idő van! Ébredj!
r>Az idő, halad, pereg…
r>Feleszmélés kell.
r>*
r>Jó
r>Magyar
r>Hazafi!
r>Mondj le erről:
r>Végtelen közöny!
r> *
r>Lét, mesebeli?
r>Akkor minek a remény?
r>Ó! Mily’ a világ…
r>*
r>Álomvilágban
r>Élni: az önbecsapás!
r>A nagy rossz közelg…
r>*
r>Te még várod jót?
r>Napocskát… felhő takar!
r>Ébredj már ember!
r>*
r>Most
r>Tegyél
r>Hazafi!
r>Mosd meg arcod,
r>Ébredj és figyelj!
r>*
r>Vérben úszikál
r>Világ, mohóságában.
r>Csak, pénz boldogít!
r>*
r>A fejünk felett
r>A tető… csillagos ég!
r>Lét… földön folyik!
r>*
r>Egy
r>Vagy több
r>Nap, tán’ év…
r>Ott kell lenni
r>Tettek mezején!
r>*
r>Deres hajnalon
r>Is életben maradni!
r>Ébredj! Világ él!
r>
r>Vecsés, 2016. július 24. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és apevában. [Az apeva öt soros „vers”. Az első sor egy, a 2. két, a 3. három, a 4. négy, az 5., öt szótagot tartalmaz. Nem rímes. Tilos a szavak tördelése.]
r>
Csillagokat szórt felettem az éj,r>s szívembe égett a torz magány,r>bíborban izzott a holdkaréj,r>egy álomba-sírt könnyes éjszakán.r>r>Feledni vágytam minden álmot,r>ködbe merítve az éjszakát,r>hulló könnycseppel téged várni,r>mint Lator várta eljövő angyalát.r>r>Terólad álmodtam végtelen éjen,r>csendesen lépkedtem lábad nyomán,r>közben a vágyam mindent felégetett,r>ahogy csillagok hulltak az éjen át!
Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő,
r>Dzsinnek alakja jaj, csak úgy, de nagyon megnő…
r>Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő.
r>
r>A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje,
r>Madarak is élednek -sok a dolguk ma- ideje…
r>A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje.
r>
r>Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját,
r>És aközben mind meg találtuk erdőnek harmatát…
r>Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját.
r>
r>Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,
r>A nyíló bokrok ruhánknak adják át a nedvet, más nincsen…
r>Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,
r>
r>Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak,
r>Muti, hogy élnek, újra itt vannak, zengik a kezdődő mának…
r>Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak.
r>
r>Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat,
r>Látjuk a Hold is megy haza… mi is választjuk ezen utat.
r>Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat.
r>
r>Vecsés, 2024. október 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
