Idő 
Értékelés 
Értékelés Fájdalmamat… a tengerbe szórom,
r>Könnyedségemet aztán… kék égbe kiáltom
r>És erőt merítek… sivatag homokjából,
r>Meg… puszták bokor sokaságából.
r>
r>Vecsés, 2013. január 30. – Kustra Ferenc József
r>
Aki becstelen
r>Elnyerheti „jutalmát”.
r>Lehet, megvetik...
r>*
r>Ki gazlelkű
r>És várja jutalmát
r>Tán’ megbecsülik?
r>*
r>Ember, de milyen?
r>Gaz, lator, lehet ilyen!
r>Neki van joga…
r>*
r>Üvegkristály vagy?
r>Vagy Te kristályüveg vagy?
r>Nem tudod mi vagy?
r>*
r>Üres fej, falad!
r>Lelked előre halad?
r>Ész nincs, nem segít…
r>*
r>Van-e józanész?
r>Ez ellen Te mit tehetsz?
r>Ha így születtél…
r> *
r>Élet peremén
r>Is élnek, jó emberek;
r>Lehet… a jobbak.
r>*
r>Értékek nélkül,
r>Érdekek dominálnak!
r>Beállsz a sorba?
r>*
r>Főnök is porban,
r>Lenn, igavonó sorban.
r>Ő is megtudta…
r>
r>Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.
r>
Megöregedtem, időm biztos nem áll meg, gyorsacskán kihalunk… vének,
r>Hamvainkat szétszórják a semmibe… mit okos telefonon néznek.
r>Utánunk jönnek új nemzedékek, heves, bizony tudatlan világpolgárok,
r>Ők életet élni erővel sem tudják, ésszel se nagyon, annyira mások…
r>
r>Írásban: Mi még porból lettünk és porrá is leszünk,
r>Ezt bizony tudomásul kell venni, van ennyi eszünk.
r>Hamvainkat, ha lehet, viharos szélben szórják a semmibe,
r>Porom nehogy egybeálljon, ha szél megáll, várjanak ízibe…
r>
r>Ha elmegyek, lakásom is itt hagyom, az egy lakatlan akol,
r>Disznókat már rég megettük, nekem meg itt, pár egész csak, papol.
r>Ide még ágy sem jutott, párna meg takaró, sőt fűtés sem,
r>Volt szalma derékaljam, de súlyommal zúztam, van törekem…
r>
r>Megvan még a régi betonvályú, de moslékot már nem abban kapom,
r>Csak belökik rozoga ajtón, én meg kopott lábosból nyalogatom.
r>Ha van benne valami darabos, szeretettel dobok egereknek,
r>Kik cincogva köszönik és látom szemükben, vinnének gyerekeknek…
r>
r>Szakadozott ing, gatya, sarok-nélküli zokni, meg e luk, az öregségi jussom,
r>Így élem szeretetteljes életem, de közel-távol senki, akinek átadom.
r>Hosszú életem, szeretet tűzében éltem, de erre sose találtam vevőt,
r>Olyan meg sokat is, ki bántott, még a verseimért is… heves lélekelverőt…
r>
r>Mi a fenét várhatok még én, a várva-várt megváltó halálon kívül,
r>Mi a francot akarhatok én még a porrá kifeküdt töreken kívül?
r>Félnek tőlem az egerek, de a múltkorában, egyet sikerült megsimogatni,
r>Jólesett ez a meleg közelség, a szeretetemből ennyit másra pazarolni…
r>
r>Szeretett anya-ági nagy tanítóm, nagypapám mondta is nekem sokszor,
r>Öregember örüljön, hogy luk van a fenekén, hatvan fölött... sokadszor.
r>Szegénykém, biztos vár már, nem is váratom roppant-nagyon sokáig,
r>Fölmegyek, megkeresem, de nem gondolok vissza, akol-lakásig.
r>Az én nagypapám is az igaz nagy-szeretetű ember volt,
r>Így bízok, ha rálellek, a szeretetlen életem… csak volt…
r>
r>Néha előfordul, csak úgy beszélgetek magammal, hangosan,
r>Közben kinézek deszka résein… ott vannak hallgatózóan.
r>Kémkednek, ellenőriznek, kínomban ezen hő-hőzők,
r>Közben van, hogy bosszantásukra jó hangosan röfögök…
r>
r>Minek is élek még, üres disznó ólba kiverve nem valami nagy siker.
r>Csendben le kéne lépni, eltűnni, el sem köszönve, ez lenne nagy-kis siker!
r>Magány nem zavar, engem fölöttébb szeretetre neveltek,
r>El is indulok tán’, fiatalok, ti meg hambit egyetek…
r>
r>Rájöttem, nekem nem kell feltámadás, nem lenne jó, újra ólban lakni,
r>Mennem kell a nagypapám után, benne tudnák szerető társra találni…
r>
r>Vecsés, 2020. december 21. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
r>
…az élet színpadán…
r>
r>Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
r>Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
r>Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
r>Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.
r>
r>Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
r>Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
r>Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
r>Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
r>Páncélozott szó sem védett soha,
r>Élet vad volt velem és mostoha…
r>
r>Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
r>Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
r>Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
r>Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.
r>
r>A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
r>Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
r>Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
r>Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
r>Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
r>Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?
r>
r>Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
r>Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
r>Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
r>Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.
r>
r>Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
r>Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
r>Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
r>Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…
r>
r>Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
r>Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
r>Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
r>Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!
r>
r>Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
r>Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
r>Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
r>De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.
r>
r>De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
r>Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.
r>
r>Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
r>Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
r>Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
r>Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…
r>
r>Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
r>Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
r>Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
r>Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…
r>
r>Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
r>Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
r>Majd cinkosan kacsintanak a verebek…
r>
r>Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként
r>
…az élet vonatán…
r>
r>Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken,
r>Valaha elindult élettel… tarolni végzetet, végeken.
r>
r>A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér,
r>Beborít ez mindent, egy álcázó ködfelhővel felér…
r>
r>Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon,
r>Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon,
r>Pedig nézem, a köntösöm, alul szakadt, körbe sáros,
r>A zsebei meg lyukasak, gombja már nincs is, nem sármos…
r>Igaz itt a vonaton, nem is kell köntös,
r>Pullmanban a jó nagykabát nem előnyös…
r>
r>Vonatablakomból, másképp látom már a téli, havas kertet,
r>Tavasszal meg, másképp érzem az illatot, mit szél ide kerget.
r>
r>Szemem a sok könnyezéstől, már elég nyálkás,
r>A sorsom, ezen a rozzant vonaton, szálkás.
r>Fogsorom kivehető, csak csattog a pohárban,
r>Botom itt alszik összecsukva, velem az ágyban.
r>De ha jő majd a kaszás… majd Te rám nevetsz!
r>Egy az életem, többet biz’ el nem vehetsz.
r>
r>Ezüstre festeném a holdat, szembe dicsérném én a napot,
r>Beadnám zálogba ezeket, előre váltanám holnapot.
r>Néha, azt látom, hogy az ellen, partizánkodik ágak között,
r>És ez a látvány, hogy küszöbölendő, a lelkembe költözött!
r>
r>Belefúrom magam egy mély, hóviharsöprő lélegzetbe…
r>És ha lenne számadás… Csillag is hullana a kezembe…
r>Itt a gyors-lassú vonaton, pengeszájjal remeg a kevélység,
r>Suhanásnál, vagy a veszteglésnél, csak vegetál a merészség.
r>
r>Mi vagyok én pitypang, mi boldogan táncol a réten, a szélben?
r>Vagy hópehely, viharos hóesésben, közvilágítás fényben?
r>De a bibi ott van, hogy a fülkémben nincs is rét,
r>És itt nekem nincs viharos hóesés, semmicskét…
r>
r>Látom az ablakból, hogy elhamvadtak a virágok,
r>Lassan hamuvá lesz a hosszú élet… megélt korok.
r>Hajamat lassan befedi a dér, ami régmúltról mesél.
r>Lesz biztos, aki vár és majd rám szól: öcsém, nagyon elkéstél…
r>
r>Bennem a lét, orgyilkos járatokat fúr és vájkál,
r>A vonatom is, sín nélkül is… össze-vissza mászkál…
r>Lassú nézésem elszáll, messzire, tova a távolba,
r>De sajnos lehet, hogy ott elsüllyedek a mély mákonyba…
r>Csurom izzadtság a már kiszáradt bőrű kezem,
r>Ha elsírom magam… ezzel karcolom a szemem…
r>
r>Erdő, rét, csábít, érzem az illatokat. De ki kéne szállnom…
r>Nem vakít el semmilyen csillag, hohó, ezt én miért nem látom?
r>Végül én már csak annyit kérek, adasson meg nékem,
r>Nagyon semmi se fájjon… nagyon nem vágyja az énem…
r>
r>Elrobog a vonatom, szembe senki, nincs kivel ütközők…
r>De majd ha a sínpálya elfogy és ott várnak az ütközők...!
r>
r>Vonatom rozoga, szánni való,
r>Kevés, de volt benne valami jó!
r>Ha megyek, ne sírjatok, így lesz jó…
r>
r>Vecsés, 2015. március 28. - Kustra Ferenc József – írtam: önéletrajzi írásként.
r>
