Idő 
Értékelés 
Értékelés Nézed magadat a tükörben, azonban lassan törik szét...
r>Tele vagy a múlttal, az emlékekkel, az lelket feszít szét.
r>Nézem, tükör hova lett és a múlt? Minek adni őszintét?
r>
r>Tükör már összetört,
r>Nem is baj, úgyis hazudna.
r>Elveszett ifjúság.
r>*
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Vannak belénk égett emlékek, azt ápoljuk,
r>Nézhetünk csúnyán, de homlokot nem ráncoljuk…
r>Vannak belénk égett emlékek, azt ápoljuk.
r>
r>Múlt emléke kísér,
r>Elveszni őket ne hagyjad.
r>Egyetlen menedék.
r>*
r>
r>Visszagondolsz és már nem éled újra, mi még életben tartott,
r>A tudatalattid, sokat eldugdos már, élet eddig tartott?
r>Már csak süketen sóhajtozol… A kaszás lelket szétrobbantott...
r>
r>A múlt nem élhető,
r>Ám ha emlék nincs, élet sincs.
r>Fohász sem segít...Vég?
r>
r>
r>Vecsés, 2010. február 10. – Szabadka, 2018. február 10. -Kustra Ferenc- A verset én írtam, alá a HIAQ csokrot szerző- és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A csokor címe: „Egyetlen menedék”
r>
Tanulmányféleség…
r>
r>("Shiliuziling" 1,7,3,5 Rímképlet = aaxa - x = végtelen)
r>A
r>Pletyka… betegség maga!
r>Ez egy bűn.
r>A járvány maga!
r>*
r>Hit?
r>Pletyka… bizony elvakít!
r>Mérgező.
r>Be is sötétít!
r>*
r>A
r>Szennyesítés… szempontja!
r>Tévesztő.
r>Vad piszkossága…!
r>*
r>Légy
r>Csend, ami elhalkítja!
r>Félelem.
r>Logika harca!
r>*
r>Tedd
r>Talonba fecsegésed,
r>Tévedés.
r>Bízni kell! Léted?
r>*
r>Ha,
r>Pletyka… mindent pusztíta,
r>Mérgező!
r>Békét kurtítja!
r>
r>***
r>
r>(„vu-csüe” 4x5 Rímképlet: xaxa )
r>Hagyd a pusmogást,
r>Ne hallgass csúf szót,
r>Igazra figyelj!
r>Az neked tesz jót.
r>*
r>Az aljas pletyka
r>Csak kár okozó,
r>Elhallgass! Ne légy
r>Haszon hajszoló.
r>*
r>Ha hagyod magad!
r>Szolgája leszel,
r>Gyilkos betegség
r>Messze kerüld el.
r>*
r>Igazságban élj,
r>Akkor nincs veszély.
r>Éljen szívedben
r>Az, „igaz’’ erély.
r>*
r>Szeretetben bízz,
r>Légyél jótevő.
r>Lét rögös útján
r>Segít... Teremtő.
r>*
r>A fohászodban,
r>Adj mindig hálát.
r>Vár majd rád az Úr...
r>Szereti nyáját.
r>
r>Vecsés, 2018. február 22. –Szabadka, 2018. február 26. – Kustra Ferenc – az első részt én írtam, a második részt, Jurisin Szőke Margit.
r>Dan Ibolya Csillag: „A pletyka” c. versének átirata, kínai versformában, a szerző engedélyével.
r>
Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…
r>
r>Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
r>Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
r>Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
r>A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
r>Az
r>Évek
r>Mellettem
r>Elrohannak.
r>Csak nyomot hagynak.
r>
r>Még
r>Kaptam
r>Kis időt,
r>De, múlt évek
r>Terhét viselem.
r>
r>Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
r>Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
r>
r>Most
r>Koszlott
r>Életem
r>Botladozik
r>Létsikátorán.
r>
r>Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
r>Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
r>Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
r>
r>Míg
r>Ember
r>Él, remél.
r>Lelke vágya,
r>Szállni szabadon.
r>
r>Még
r>Mindig,
r>Él bennem
r>Remény. Ezért
r>Balga volnék tán’?
r>
r>Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
r>Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
r>Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
r>Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
r>
r>Fáj!
r>Lelkem
r>Sikolya
r>Nem hallik ki,
r>Létsikátorból.
r>
r>Bár
r>Félek,
r>De megyek
r>S esdekelek.
r>Fohász nem segít.
r>
r>Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
r>De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
r>Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
r>A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
r>
r>Még
r>Várok
r>Valakit,
r>És valamit
r>Könnyes szemekkel.
r>
r>Lét
r>Szele
r>Térdre lök,
r>Felállok, de
r>Fényt mégsem látok.
r>
r>Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
r>De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
r>Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
r>A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
r>
r>Nem
r>Kellek
r>Senkinek,
r>Már mindenem
r>Szerteosztottam.
r>
r>Lét
r>Bennem
r>Lúdbőrzik,
r>Útra készül...
r>Csak urna marad.
r>
r>Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
r>Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
r>A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
r>Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
r>
r>Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
r>
Öregségemről… ez most vízióm?
r>
r>Hmm… lehet, hogy őrült vagyok, mert öregen is reménykedek?
r>És még, ezt is titokban teszem, mint a kicsi gyermekek?
r>
r>A
r>Remény
r>Állandó.
r>Vagy te idős,
r>Vagy apró gyermek.
r>
r>Nem
r>Merem
r>Reményem
r>Felfedni. Még
r>Őrültnek hisznek!
r>*
r>Miért nem akarom észrevenni, hogy a halál már itt kaszál,
r>Miért nem hallom, hogy a túlvilágról a visszhangom visszaszáll?
r>
r>Szól,
r>Hangom!
r>Senki sem
r>Hallja. Menni
r>Még nem akarok!
r>*
r>Tényleg őrült vagyok? Ne fáradjatok, én ezt, régen nem tagadom!
r>Minek, ha ilyen öregen, már nincs kezemben semmilyen hatalom?
r>
r>Ha
r>Őrült
r>Is volnék,
r>Így öregen
r>Nincs elég erőm.
r>
r>Már
r>Szenil
r>Lettemre,
r>Így öregen
r>Nincs elég erőm.
r>*
r>Rongy életemben mindig az illúzió-pillangókat kergettem
r>És rongy ember lehettem...soha semmiben nem volt, semmi sikerem.
r>
r>Csak
r>Álmot
r>Kergettem,
r>Létem hitvány.
r>Siker elmaradt.
r>*
r>Boldogság? Röhej! Nekem, szemből fel, csak a mesékben csillant,
r>Pedig ez volt vágyaim forrása, de csak a ködben villant.
r>
r>Mi
r>Az, hogy
r>Boldogság?
r>Az létezik?
r>Hiú ábránd volt.
r>*
r>A bánat, az aztán kitöltötte létem, mint vörösbor a hordót,
r>De főleg disznótrágyával, mint tenyészmalacok az egész akolt.
r>
r>Bú
r>S bánat,
r>Az volt, mint
r>Tengerben víz.
r>Csakhogy nem, elnyelt.
r>*
r>Hinnem, már nincsen is miben, és megöregedve már nem tudok
r>Szeretni? Nincs kit, nincs mit… meghalni vajon, nyugalomban fogok?
r>
r>Hit?
r>Elszállt,
r>Nincs miben.
r>Szeretni? Nincs
r>Kit s mit. Béke lesz?
r>
r>Nincs
r>Miben
r>Hinnem. Nincs
r>Kit szeretnem.
r>Békét kaszás hoz.
r>*
r>Mesélik, hogy a kárörvendő halál, majd kárörvendve nézi az utolsó perceket,
r>És kimondottan élvezve hallgatja majd, az utolsó, mámortalan leheleteket…
r>
r>Vecsés, 2017. március 11. – Szabadka, 2017. november 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe: ,,Van-e még remény?’’
r>
Versben, haikuban és apevában elmélkedett a szerzőpáros…
r>
r>Több zsebórám van, mind ketyeg, órás kezeli,
r>Ha van a tömegben is, akkor az unottan figyeli…
r>Bár látni, kapkodnak, igyekeznek időt megfogni…
r>*
r>Idővonat a
r>Kulcsa mindennek, a perc!
r>Nap is így ébred.
r>*
r>A
r>Megélt
r>Perc kulcsa
r>Az életnek.
r>Így éld életed!
r>*
r>
r>Idő csak megy tovább, múltat ez nem befolyásolja,
r>Tömeg, bármennyire is igyekszik, bárhogy csavargatja.
r>Kinek a múltja már széthullott, össze soha nem rakhatja.
r>*
r>Idő zakatol,
r>Neki nem kell víz és szén!
r>Emléket elhagy.
r>*
r>Az
r>Idő
r>Meg nem áll,
r>Múltat újra
r>Élni nem tudod.
r>*
r>
r>A múltból a jövőbe pillanat az átmenet,
r>Ezt megfogni időben, sehogyan sem lehet!
r>Régit felejteni? Jövőt meg, senki nem ismerheti!
r>
r>Vecsés, 2017. november 2. – Szabadka, 2017. november 22. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, az apevákat szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.
r>
