Idő 
Értékelés 
Értékelés 1943. január 12. –e 9 órakor… TÁMADÁS!
r>
r>Figyelő tekintetek, fárad arcok, guvadt szemek,
r>A túloldalon távcsövekben, minket úgy figyelnek!
r>Lehet, hogy már elvesztünk, halál, valahol köztetek…
r>
r>A jeges hajnalok köd-gomolyában reszket még a reggel,
r>Te meg csak ülsz hókupacon és bambulsz, sehová... merengel.
r>De ha meghallod az első aknarobbanást… fel derengel.
r>*
r>(Senrjú)
r>Lomb nélküli fák,
r>Dermesztőn hideg kórók!
r>Gondolat fagyott.
r>*
r>Kopasz ágakon,
r>Hóréteg is csak gubbaszt.
r>Jéghideg lélek.
r>*
r>Nézem ezt a szépséges hómezőt, nekem ez a táj mit jelent?
r>Semmit! Nincs itt otthon, nincs itt család, nincsen jó meleg szeretet.
r>Még az éj palástja sem takarja előlünk a halálos rettegést,
r>Nagyon nem lehet megszokni az elmúlást, itt a napi több temetést…
r>Időm van, hosszasan gondolkozok, nem titkolom a saját hibákat,
r>Megbocsájtásért, túlélésért, fagyott ajakkal dünnyögők imákat.
r>*
r>Szemek csillognak,
r>Nem örömtől… hidegtől.
r>Front, jégbefagyott.
r>*
r>Ezen a vidéken, rettenetesen hideg zord a tél,
r>Szinte mindig vihar tombol, tép minket a viharos szél,
r>A katona nyári egyenruhában jót nem is remél…
r>*
r>Szánkó, erre jár,
r>Ebéd, jeges szalonna!
r>Kés is kicsorbul.
r>*
r>Sorsok istrángját,
r>Egy közös kéz rángatja.
r>Ellen, beleszól.
r>*
r>A honvéd harminchét mínuszban áll a vártán,
r>A még meg nem fagyott gondolat, hazaszáll tán’…
r>Olyan itt mint, amikor otthon barátokkal huszonegyeztünk.
r>Lapot kellett kérni, de lehet, hogy célon, nagyon is túllőttünk.
r>
r>Mit tegyen a játékpartner, ha már tizennyolca van,
r>Kérjen lapot, vagy várja, hátha már győzelemben van?
r>Tizenkilenc még kínosabb, döntést egyedül kell hozni,
r>Többiek meg csak nézik, sorból ki fog-e már hullani…
r>
r>Itt a hóförgetegben meg a halálos fagyás a tét,
r>Orosz golyó bármikor elveheti ember életét.
r>Huszra húzni, már maga... veszett fejsze nyele,
r>A huszonegy már ott van, de mi lesz a vége?
r>
r>Itt a fronton mese nincsen, túlmérlegelni semmit nemigen lehet,
r>Lehet, mire meditált a katona, akna elvette az életet.
r>De itt is vannak szerencsések, rájuk ezt rótta a sors,
r>Ha húszra is húznak, talán élet lesz a katona-sors!
r>
r>Nem értem te harctér, hogy még mit is szeretnél?
r>Nem értem te harctér, hogy miért ne felednél?
r>Nem értem, harctér, hogy ide, miért is vártál…
r>Nem értem harctér, hogy én reám, hogy találtál…
r>
r>Nem érted, hogy miért nem szeretlek?
r>Nem érted, hogy meg úgyse kedvellek?
r>
r>Ez egy olyasfajta világ, hol harcolnak a katonák,
r>Parancsra cselekvő és mindent meg is tevő katonák,
r>Ahol vannak tényszerű, valós és vezénylő szónoklatok,
r>Elhangzanak és a vége, hús-vér emberekből… cafatok.
r>
r>Ez egy olyasfajta világ, hol hallani haldokló szavát,
r>Ahol sűrűn hallod még életben lévő esdő, pár szavát.
r>Nyakán nézed és még érzed szívének dobogását,
r>De tudod, nincsen segítség őt már várják odaát.
r>
r>Minden reggeli ébredés nagy áldás, sőt esély,
r>Hogy hazajutsz, és esténként, a családnak mesélj.
r>Jöhet persze egy golyó, vannak erős orosz emberek,
r>De bízok abban, hogy Isten velem van, és így nem félek!
r>Sötét hófelhők között zúdul, tör rám a remény,
r>Hogy a következő bomba sem lesz még az enyém…
r>
r>Sors! Ne büntess olyan nagy nyugalommal, gondold át nem vagyok a szolgád,
r>De ha kéred térdelve, mint egy kolduló barát, úgy elmegyek hozzád…
r>Ha engeded, könyörgőn, csókolni fogom talpad nyomát, kezed, orcád.
r>*
r>(HIAQ)
r>Sors! Miért is bántasz?
r>Miért vennéd el életem?
r>Családom, vár engem…
r>*
r>Itt a Don-kanyarban rendszeresen, borzasztón heves hóvihar tombol,
r>Fránya egy időjárás, jeges és mindent, amit elér, földig rombol.
r>Még azt a kis meleget is kisöpri a sisak alól, a hajamból…
r>
r>Éjszakai sötét itt bizony nagy és hosszúra nyúlik,
r>Hajnalnak homályában a szürke ködfátyol is úszik.
r>Mint vihar tombol, messziről jött és ereje… nem múlik.
r>
r>Kegyetlen, a megvadult, jeges hóvihar, gödörbe rántó,
r>Katonákat megsebezi, a lelkének, testének ártó.
r>
r>A katona, fázós álmokat kerget a jeges lövészárokba,
r>Áttetsző ködben nem látni, mögötte vajon, biztos ott a csoda?
r>A nap nem lát le, az éji jéghideg még uralkodik,
r>A lélek kíván tovább élni, kesztyűben kapaszkodik…
r>Dideregve éled a vágy, egy kisebb békességre,
r>De az orosz már lő is az ellenség népességre…
r>A keleti fronton, a hajnalok füstje is kemény,
r>És hogy itt lesz tavasz az még csak egy távoli remény.
r>
r>Egyedül sétálok őrségben, a havasban, jegesben…
r>Felhős égre bánatom, könnyes szemmel, csak úgy felfestem.
r>Riadó! Jön egy szovjet század, csak vaktában lövöldöznek,
r>Ennyien mit akarnak elfoglalni? Mieink, röhögnek!
r>
r>Január tizenkettedike van, a hajnali sötétben,
r>Még alszanak az ágyúk, a hómező-táj alszik békében…
r>De mi lesz itt, reggel később... a reggel első napfényében?
r>
r>Félúton vagyunk itt a fronton, az elejébe…
r>Vagy visszamegy az ember a saját életébe…
r>Vagy előre megyünk tán’ örökre… halálrévbe…
r>
r>Vajon hol leszünk, amikor a tavasz itt is beköszönt,
r>Vagy egyáltalán élünk-e, ha a tél végleg leköszönt...
r>
r>Ágyúlövések hallatszanak ébredős a reggel… sietség,
r>A hang benyomul az agyba le is húzódunk… ez a békesség?
r>Itt bizony, könnyen megreped az életváza máza,
r>És oly’ törékeny az élet, mint egy kínai váza…
r>
r>Nagyon sűrűn lőnek, érzem, hogy érték-vesztett a nincs öröm…
r>Ha hazaindulnánk, gyorsan érték-vesztett lenne az üröm…
r>
r>Vecsés, 2016. november 1. – Kustra Ferenc József - a valósan nagy henger 17 órakor indult be!
r>
Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.
r>
r>Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
r>Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
r>Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.
r>
r>Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
r>De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
r>Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
r>Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!
r>
r>Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
r>Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
r>Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.
r>
r>Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
r>Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
r>Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?
r>
r>Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
r>Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
r>Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!
r>
r>Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
r>Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
r>Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!
r>
r>Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
r>Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
r>Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?
r>
r>Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
r>Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
r>Néha… sokszor, fázósan élem mákat.
r>
r>Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
r>Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
r>Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
r>Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!
r>
r>Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
r>Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
r>Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?
r>
r>Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
r>Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
r>Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
r>Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?
r>
r>Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
r>Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
r>Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
r>Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!
r>
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.
r>
r>Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
r>Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
r>Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
r>Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…
r>
r>Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
r>Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
r>Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.
r>
r>Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
r>Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
r>Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…
r>
r>A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
r>A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
r>A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…
r>
r>A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
r>A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
r>A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.
r>
r>A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
r>A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
r>Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
r>A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
r>Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
r>Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.
r>
r>Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
r>
Hős katonáink csak meneteltek
r>És Don kanyarban halálra leltek.
r>Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
r>Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.
r>
r>Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
r>Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
r>Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
r>A hős katonák a parancsnak eleget tettek.
r>
r>Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
r>Közben a hó betemette őket állig.
r>Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
r>Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.
r>
r>Borzalmak borzalmát állták ki,
r>Mindenki csak parancsra ment ki.
r>Irtották katonát és munkaszolgálatost,
r>Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!
r>
r>Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
r>Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
r>Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
r>Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.
r>
r>Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
r>Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
r>Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
r>Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.
r>
r>Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
r>Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
r>Győzött a tél és amerikai fegyver,
r>Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.
r>
r>Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
r>Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
r>A végső enyészet átment az elmúlásba,
r>Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.
r>
r>Akik életben maradtak helytálltak,
r>Eleget tettek a magyar virtusnak.
r>Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
r>A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.
r>
r>Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József
r>
Mama szeretsz e akkor is engem,r>mikor egy kicsit morcos vagyok,r>s dacolok véled, ha nem az van mindig,r>amit hirtelen én akarok?r>r>Mama szeretsz e akkor is engem,r>amikor kicsit rosszabb vagyok,r>s összekenem a szép, új ruhámat,r>vagy sáros tócsában tapicskolok?r>r>r>Mama tudod, én mindig szeretlek,r>akkor is, mikor durcás vagyok,r>csak kicsi szívem nem érti még meg,r>hogy értem van minden, s szeretsz nagyon.r>r>r>Igen kicsim! Én nagyon szeretlek!r>Te vagy a csillag, mely nékem ragyog,r>s nincs más boldogabb ember a földön,r>mint én, mikor végre veled vagyok.r>r>r>Gyöngül a karom. Múlik az élet,r>de míg csak élek, imádkozom,r>kérem az istent, őrizzen téged,r>s ez lesz az utolsó gondolatom.
Leszek még álmaidban éjjelr>a hőn áhított szerető, r>ki nem vádolt. Szótlanul elment, r>de vissza többé sose jő. r>r>r>Leszek vágy, mikor az álomr>kibontja kócos fonalát, r>s álmodban oly mélyen várod,r>ha szívedben lüktet a magány.r>r>Leszek egy emlékkép a múltból,r>mely kísér egy életen át,r>s lehunyva szemed íriszébenr>játszin elilló délibáb.r>r>Mely ott lebeg, míg tétovázolr>álmok és ébrenlét között, r>s vak tükör, mely az arcom rejti, r>de nem látod jól, mert megtörött. r>r>Leszek papírlap naplód mélyén, r>mely megőrzi féltett titkaid, r>vagy mécses, mely pislákol éppen, r>s arcodra sápadt fényt vetít. r>r>Leszek még szíved legmélyébenr>emlékkép, amely felsajog, r>s álmodban százszor visszasírodr>az elhibázott tegnapot.r>r>Leszek csillag az éjszakábanr>mely holdvilág fénynél beköszön, r>de elérni nem tudod mégsem, r>S majd könnyeiddel küszködöl.r>r>Hiába múlnak el az évek, r>álmodban mindig ott leszek, r>mert ily forrón, szelíden, féltőn, r>soha senki sem szeretett.
