Idő 
Értékelés 
Értékelés Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.
r>
r>Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
r>Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
r>Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.
r>
r>Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
r>De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
r>Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
r>Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!
r>
r>Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
r>Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
r>Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.
r>
r>Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
r>Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
r>Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?
r>
r>Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
r>Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
r>Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!
r>
r>Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
r>Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
r>Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!
r>
r>Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
r>Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
r>Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?
r>
r>Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
r>Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
r>Néha… sokszor, fázósan élem mákat.
r>
r>Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
r>Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
r>Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
r>Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!
r>
r>Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
r>Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
r>Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?
r>
r>Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
r>Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
r>Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
r>Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?
r>
r>Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
r>Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
r>Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
r>Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!
r>
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.
r>
r>Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
r>Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
r>Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
r>Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…
r>
r>Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
r>Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
r>Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.
r>
r>Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
r>Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
r>Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…
r>
r>A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
r>A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
r>A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…
r>
r>A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
r>A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
r>A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.
r>
r>A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
r>A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
r>Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
r>A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
r>Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
r>Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.
r>
r>Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
r>
Hős katonáink csak meneteltek
r>És Don kanyarban halálra leltek.
r>Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
r>Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.
r>
r>Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
r>Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
r>Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
r>A hős katonák a parancsnak eleget tettek.
r>
r>Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
r>Közben a hó betemette őket állig.
r>Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
r>Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.
r>
r>Borzalmak borzalmát állták ki,
r>Mindenki csak parancsra ment ki.
r>Irtották katonát és munkaszolgálatost,
r>Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!
r>
r>Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
r>Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
r>Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
r>Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.
r>
r>Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
r>Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
r>Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
r>Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.
r>
r>Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
r>Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
r>Győzött a tél és amerikai fegyver,
r>Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.
r>
r>Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
r>Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
r>A végső enyészet átment az elmúlásba,
r>Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.
r>
r>Akik életben maradtak helytálltak,
r>Eleget tettek a magyar virtusnak.
r>Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
r>A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.
r>
r>Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József
r>
Mama szeretsz e akkor is engem,r>mikor egy kicsit morcos vagyok,r>s dacolok véled, ha nem az van mindig,r>amit hirtelen én akarok?r>r>Mama szeretsz e akkor is engem,r>amikor kicsit rosszabb vagyok,r>s összekenem a szép, új ruhámat,r>vagy sáros tócsában tapicskolok?r>r>r>Mama tudod, én mindig szeretlek,r>akkor is, mikor durcás vagyok,r>csak kicsi szívem nem érti még meg,r>hogy értem van minden, s szeretsz nagyon.r>r>r>Igen kicsim! Én nagyon szeretlek!r>Te vagy a csillag, mely nékem ragyog,r>s nincs más boldogabb ember a földön,r>mint én, mikor végre veled vagyok.r>r>r>Gyöngül a karom. Múlik az élet,r>de míg csak élek, imádkozom,r>kérem az istent, őrizzen téged,r>s ez lesz az utolsó gondolatom.
Leszek még álmaidban éjjelr>a hőn áhított szerető, r>ki nem vádolt. Szótlanul elment, r>de vissza többé sose jő. r>r>r>Leszek vágy, mikor az álomr>kibontja kócos fonalát, r>s álmodban oly mélyen várod,r>ha szívedben lüktet a magány.r>r>Leszek egy emlékkép a múltból,r>mely kísér egy életen át,r>s lehunyva szemed íriszébenr>játszin elilló délibáb.r>r>Mely ott lebeg, míg tétovázolr>álmok és ébrenlét között, r>s vak tükör, mely az arcom rejti, r>de nem látod jól, mert megtörött. r>r>Leszek papírlap naplód mélyén, r>mely megőrzi féltett titkaid, r>vagy mécses, mely pislákol éppen, r>s arcodra sápadt fényt vetít. r>r>Leszek még szíved legmélyébenr>emlékkép, amely felsajog, r>s álmodban százszor visszasírodr>az elhibázott tegnapot.r>r>Leszek csillag az éjszakábanr>mely holdvilág fénynél beköszön, r>de elérni nem tudod mégsem, r>S majd könnyeiddel küszködöl.r>r>Hiába múlnak el az évek, r>álmodban mindig ott leszek, r>mert ily forrón, szelíden, féltőn, r>soha senki sem szeretett.
Egy kicsit többr>Egy kicsit több jóság kellene ebben a rút világban,r>több szeretés, és ölelés könnyektől nedves éjszakákban.r>Kicsit gyöngédebb érintés abban a furcsa félhomályban,r>hol nem érzi már a két kezünk azt az ölelő erős vállat.r>Egy kis megértés kellene, mikor ott ülünk méla gyászban,r>s őszinte részvét, mely tükrözi, fontos lehetsz még másnak.r>Segítség annak, ki gyönge, kezet nyújtani bátran,r>S embernek lenni életünk bajoktól rengő viharában.r>Kicsit több erő! S remény! Hogy hinni tudjunk még másban,r>Akkor is, mikor szívünkben keserű csalódás van.r>Sok-sok erő és akarat! Hogy ne győzzön le a bánat,r>s leküzdjünk minden akadályt, s higgyük: még szebb idők várnak.
