Idő 
Értékelés 
Értékelés Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…
r>
r>(HIAfo)
r>Szürkék a hófelhők!
r>Mínusz negyvenegy a
r>Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
r>*
r>(haiku)
r>Mínusz negyvenöt
r>Fokon, gondolat leáll!
r>Szélvihar kereng.
r>*
r>A natúr-gonosz
r>A harminchét fok hideg.
r>Bunker is havas.
r>*
r>Mínusz harmincegy
r>Fokban, nincs már ivóvíz.
r>Jégcsapot nyalni.
r>*
r>(HIAfo)
r>Gránátnyi hópelyhek…
r>Itt nagy mínuszban is,
r>Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
r>*
r>Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
r>Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
r>Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
r>Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
r>
r>A háború, maga a cselszövésnek királya,
r>Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
r>Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
r>
r>Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
r>A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
r>De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
r>Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
r>
r>Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
r>Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
r>A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
r>Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
r>*
r>Ha huszár volnék
r>Megszöktetném a lovamat!
r>Tanágyú lövés…
r>*
r>Mind mennénk haza…
r>Dezertőrt itt lelövik…
r>Hideg félelem…
r>*
r>Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
r>Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
r>Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
r>Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
r>
r>Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
r>Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
r>Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
r>Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
r>*
r>Természet néma,
r>Jeges tél, némán dalol.
r>Hangos robbanás.
r>*
r>Hóember van itt!
r>Katonák építették.
r>Halál, erre járt…
r>*
r>(apeva)
r>Már,
r>Nagyon
r>Vágyok én
r>Hozzád, haza.
r>Úgy ölelnélek.
r>*
r>Mosolyod újra
r>Tanulnám rögvest, legott!
r>Ölelő karok.
r>*
r>Közös fényképünk
r>Már, gyűrött, töredezett!
r>Nekem, drága kincs!
r>*
r>Üvöltenék én
r>Feléd, de Te nem hallod…
r>Névtelen vagyok?
r>*
r>Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
r>Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
r>
r>Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
r>A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
r>És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
r>Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
r>
r>(Önrímes)
r>Jézusom, riadó van
r>A közelben halál van.
r>Orosz támadás is van!
r>
r>Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
r>Majd folytatom folytonos szeretettel…
r>
r>Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
r>
A vadász előbújt a rejtekéből és kiment a folyóparti rétre.
r>Lába nyomában a víz sorban kiserkedt és összegyűlt a mélyedésbe.
r>A folyó szokás szerint kiöntött és elöntötte a bokros berket,
r>Miközben a folyó vize rohanva-száguldott… a sok hullám csengett.
r>
r>A Hold is csak jobban felfelé araszolt-kúszott az égbolton,
r>Maradék havon a sugarai visszaverődtek vakítón.
r>Aztán egyszerre rájött, itt nincs mit keresnie, elindult.
r>Keményre fagyott rögök közt' nehéz volt menni, belepistult.
r>
r>A rögök közt bicegve tudott haladni a mezsgyéken,
r>Majd odébb meg másik faluba vezető ösvényeken.
r>Magányos alakja, szemet szúrt a szürke mezőségen.
r>
r>Hajnalodott már, így megjelentek a fogatok, amik valahová mentek.
r>Az egyik kocsin csak egy nő ült, de éppen fejét lehajtott... ily' véletlenek.
r>Alija volt a régi szerelme, akit Tadeuszhoz kényszerítettek és most
r>Már terhes is volt, de -férje akarta- a zsákokkal megrakott kocsit neki volt
r>Kötelessége elvinni az ötven kilométerre lévő városba,
r>Hogy az árut, ott a piacon eladja. Ez volt férje fő gondolata.
r>
r>Bronek ráköszönt és így beszédbe elegyedtek, hogy az asszony miért, hová megy,
r>Majd fölajánlotta, hogy mivel nincs dolga, segítőként vele a városba megy.
r>(Közben azt gondolta, hogy a lány, csak ne ellenkezzen
r>Ö szívesen megy, hogy emlékeikből évődhessen.)
r>
r>A lány egy pillanatig gondolkozott, majd a beleegyezését adta,
r>Bronek meg fölült a bakra, átvette a gyeplőt és a lovat hajtotta.
r>Közben, (gyorsan gondolta!) de jól kezdődik a nap, gyorsan átfutott rajta.
r>
r>Később az eső megint csak elkezdett esni, vigasztalanul,
r>Csendes ködfüggönnyel fedte be tájat és a kocsit, utastul…
r>
r>Vecsés, 2019. december 14. – Kustra Ferenc – íródott, Jerzy Grzymkowski: A sötét folyó c. regénye ihletésével.
r>
Sötét erdő szűri a fénytr>mit a büszke hold köpött,r>csend sikolya kiabálr>kiszáradt ágak között.r>r>Megretten itt még a fény isr>elbújik a föld alá,r>itt már a félelem az úrr>nem megy innen sehová.
Siess kedves. A horizonton márr>lassan gyűlnek a fellegek,r>fut az idő, s a mi homokóránk,r>oly gyorsan, szédítőn pereg.r>r>Lassan az éj kibontja szárnyát,r>sötét leplével küldve le,r>és én aggódom. Ki tudja azt, hogyr>meddig maradok még neked.r>r>Rohan a perc és múlik az élet.r>Fáj, és annyira féltelek,r>nekem mindennap akkor szép csak,r>amikor itt vagyok veled.r>r>Siess kedves. Hisz rövid az élet,r>és én annyira szeretekr>mindent, ami csak hozzád fűz ésr>csapong bennem az érzelem.r>r>Versenyt futni a rút idővelr>nem tudsz. S ha nem leszek veled,r>ki őrizi a lépteid majd,r>s lesz e más, aki így szeret?
Néha elég egy felcsendült dallam,r>hogy visszaadja a kedvemet,r>néha benne van egyetlen hangban,r>ami átjárja szívemet.r>r>Néha fáj a szó, s annyira éget,r>ilyenkor dallam kell nekem,r>néha kimondom, s néha leírom,r>ami tépi a lelkemet.r>r>Néha elég csak egyetlen szó, ésr>úgy ragyog tőle mindenem,r>mint a csillag, mely ott ragyog némán,r>s szivárványhídon lépkedek.r>r>Néha elég egy vers, vagy egy szó, ésr>megszépíti az életem,r>és én szárnyalok felhők közt járva,r>mert a dal, s vers az életem.
