Idő 
Értékelés 
Értékelés Az életem útja…
r>
r>(3 soros-zárttükrős)
r>Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
r>Ez erre-arra látszik, megyek utána! Hol a labirintus kijárata?
r>Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
r>
r>Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
r>Így aztán még a nagy szerencsém, hogy cérnámat nem szakították…
r>Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
r>
r>Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
r>Én meg mindezeken nehezem átverekedtem magamat… az ám!
r>Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
r>
r>Volt, hogy sokszor odaértem, ahol a cérnámat benőtte a lián,
r>Rögvest bajban voltam, hogy teszem itt túl magam élet, eme grádicsán.
r>
r>(Halmaz rímes)
r>Már régen rájöttem, a cérna vége vagy a pokolba, vagy föl a mennybe vezet,
r>Más lehetőségem nincs, emberfia nem egy labirintus kijáratot kerget!
r>Csámborogtam csak előre, elkujtorogtam volna, de nem lehetett,
r>Sírtam, ahol nem láttam a koszolódott cérnát… ördög emlegetett?
r>
r>(Visszatérő rímes)
r>Utolért, eljött az idő és az van, lassan biza' öregszem,
r>Ha volna, régi idő, indiánoknál lennék az; Öregszem!
r>Tűrőképességem néha elhagy, alkony már emléket nem idéz,
r>Néha felejtek, az agyam kihagy, lét a fejemben alkonyt idéz.
r>Néha könnyen felejtek, ész lehagy, emlékek törlődnek, nincs, mit idéz.
r>
r>(Sedoka)
r>Sejt már pusztuló,
r>Vérnyomás is dolgozik,
r>Diabetes tolakszik!
r>
r>Test, már nem üde,
r>Betegségek uralják.
r>Az öregség… bajjal jár!
r>
r>(Visszatérő rímes)
r>Nekem, már bizony úgy fájnak a csontok, az évek,
r>Szép emlékeim hallgatnak, ó, ti tévedések…
r>Emlékek, nagyon befolyásoltak, ó, tévedések
r>Mardosó gondolatok hatottak, viszont még élek!
r>Ember teste már vég-aszott, nézésében benne a lemondás,
r>Szép és a jó elmaradott, nincs már élet újra átfaragás.
r>Már a nap meleg sugara kell, mint a sok zöld gyíknak,
r>Ebédel, azért időben kell… van leves, gyere! Így hívnak.
r>
r>(Septolet)
r>Elmúlt
r>Hetven év…
r>Már múlt!
r>
r>Közelg’ percem,
r>Harangszóra figyelek…
r>Ott legyek!
r>Volt hosszú életem!
r>
r>Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.
r>
Mér’ mentél, Albionba… Piri?
r>Lehet még reményem egy kicsi?
r>Nem vagy Te… telepes?
r>Ottléted végleges?
r>Mér’ mentél, Albionba… Piri?
r>
r>Gyötrő élethevülésem van!
r>Mit kéne’ tennem, nagy kínomban?
r>Nem vagy ott végleges?
r>Hozzám meg kétséges?
r>Gyere, éljünk imádatomban…
r>
r>Szeretettel várlak, jer, Piri,
r>Oly’ nagyon vágylak már ölelni!
r>Gyere legyünk egyek,
r>Menjenek fellegek.
r>Hiányzol imádottam, Piri!
r>
r>Vecsés, 2021. március 12. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus vágy-frászról, LIMERIK csokorban.
r>
(Kereszt anaforás)
r>Szerelmünkkel nem gubództunk mi egy éji-ködös álomvilágba,
r>Nekem nem volt jogom… most meg élhetek kicsinyes panaszkodásba.
r>Szerelmünk tele volt a sorskönyvembe részletesen beírt tüskés gubókkal,
r>Nekem meg ebbe nem volt beleszólásom, bár híven hadakoztam gubókkal.
r>
r>Tiszta szívemből, tiszta szerelemmel örültem neked,
r>Gondoltam sorsom javul, ha szerelemben élek veled.
r>Én vagyok a próbabábú, sorsával senki sem... nem küzdhet meg,
r>Mit abban egy öreg szerzetes beírt, nem változtatható meg.
r>
r>(Anaforás bokorrímes)
r>Szerelmem gondolatimat mindig a Te síkodra vezérelte,
r>Szerelmem uralta az agyam-lelkem, Te vágyam, örök végzete.
r>Szerelmemben folytonosan csak vágytam rád, de nagyon és eleve.
r>
r>Tudom is azt is, hogy te születtél életem párjának,
r>De nekem nem jár ez, sorsomba beleírt páriának.
r>Sajnálom, hogy ebbe az élhetetlen életbe, Te is belekeveredtél.
r>Én ugyan igyekeztem, de sajnos végső szerelmem így bizony nem lehettél!
r>
r>Szoktam volt már sokszor mondani; „kire mit rótt a sorsa,
r>Azt kell élnie” egészen a lét végéig… halódva!
r>Szoktam volt mondani; „embernek a gaz sorsa az ura!”
r>
r>(Bokorrímes)
r>Gondban vagyok nem vagy, szerelem elment, sőt megszűnt,
r>A fölmerült jobb világ csak úgy lelépett, letűnt…
r>Vagy az is lehet, hogy a szerelmem nem szembe tűnt?
r>
r>Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott; a szerelemről, alloiostrofikus versformában.
r>
Félig van a tele,
r>Vagy fele a tele?
r>
r>Pohár lehet-e félig, úgy, hogy közben ez tele?
r>Vagy lehet-e a fele és ezzel közben tele?
r>Netán úgy néz ki a tele fele,
r>Hogy félig sincsen az, nemhogy tele?
r>
r>Jó érzés-e beleinni, ha nincsen tele,
r>Mert a feléhez olyan közel a feneke?
r>Ha itóka kezd fogyni, kevesebbedik a fele,
r>Így még jobban ellehetetlenedik, hogy az tele.
r>
r>Mi a megoldás, hogy több legyen a fele,
r>Ha egyszer már nekünk nem töltötték tele?
r>Lehet, udvarias, ezért nem töltötte tele,
r>De, hogyan igyunk jót, ha még sincs meg, ami fele?
r>
r>Miért jó az, ha a poharunk nincsen tele
r>És ha lecentizzük, akkor is csak a fele?
r>Koccinthatunk-e, ha ivóedényünk nincs tele,
r>Biztos-e, hogy így közben nem löttyen ki a fele?
r>
r>Legyen akár-bár
r>Fél bögre kakaó, mi kihűlt már,
r>A fele, akkor sincsen tele, ha varjú mondja, kár.
r>
r>Ha félig van, nekem talán már nem is kell!
r>De a felsejét, innen ki csaklizta el?
r>
r>Embernek, milyen az élete, ha tudja, csak a fele…
r>Ember, teljes életet érdemelné, mi az egésze…
r>De sok embernek nincsen meg… tán az alig kis fele se.
r>
r>Mindenkinek járhatna, fele fölötti tele,
r>De az élet mocskos, csak nagy ritkán tölti tele.
r>Ja! Hajléktalannak hová lett az alsó fele?
r>
r>Bajos, ha az életbögre nincsen tele,
r>Ráadásul a füle is régen tört le...
r>Ez az út vezet menetelve… semmibe.
r>
r>Ember élete ki van teljesedve?
r>Vagy bánat-poénból van lefelezve?
r>Nos, ez így, akkor mi? Meddig van tele?
r>
r>A részeg már a nyolcadik felesnél mondja: „ezt is tele”!
r>Nem érdekli, ha piától lassan kiég a bele fele…
r>Ez, mit tesz nem élete remeke… Életpohara tele?
r>
r>Az élet fele, bíz' nem a tele,
r>De a végét mikor töltik bele?
r>Nem is tudjuk… ezt tudni kellene?
r>
r>Zűrzavaros bizonytalanságot hozhat a félig tele életbögre.
r>A nagyon hiányzó másik fél lehetne az élet vezérlő eleme…
r>Kiteljesedett, jó élet lenne jó mindenkinek… bizony ez kellene.
r>
r>Vecsés, 2015. november 14. – Kustra Ferenc József
r>
Koldus jön erre, csoszogva, az avart szétrúgja,
r>Mi meg úgy marad, abban ottmarad a lábnyoma.
r>Mindezt bentről ablakon át látom az utolsó napsugarakban,
r>Koldus közben biztosan él esti maradék reménysugarakban…
r>Az árnyéka közben el is mosódik,
r>Biztos, hogy mai reménye halódik…
r>
r>Vecsés, 2015. november 6. - Kustra Ferenc József
r>
