Idő 
Értékelés 
Értékelés Mama. Te most csak ülj le,r>most majd én olvasok neked.r>Te csak pihenj. Hisz látom,r>már olyan gyönge a szemed.r>r>Nézd, milyen betűt találtam!r>Látod, hogy milyen kerek?r>Mint egy nagy pöttyös labda,r>mit tegnap rajzoltam neked. r>r>Mama. Most ne aludj még el!r>Valami szépet mondj nekem!r>Ó! Kicsim! Te vagy a földönr>a legdrágább kincsem nekem.r>r>Gyere. Most bújj ide hozzám,r>had érezzem a kis kezed.r>Amíg így ölelsz, nálamr>boldogabb senki sem lehet.r>r>Olvass csak. Mesélj még nékem,r>amíg átjárja mindenemr>hangod, mint apró kis csengő,r>oly szépen csilingel nekem.r>r>Istenem! De szép is lenne,r>ha mindig itt lennék veled,r>csöpp szíved burokba zárnám,r>hogy ne bántsa senki sosem.r>r>Hisz tudod: ezen a földönr>jobban már senki sem szeret,r>te vagy a legdrágább kincsem,r>mit a sors megadott nekem!
Melletted voltam hosszú éjszakákon,r>míg ébren nem ért a pirkadat,r>arcodat néztem a sápadt holdsugárnál,r>mely megvilágította arcodat.r>r>Úgy őriztelek minden kis bajtól,r>átadva szívem összes melegét,r>melletted voltam, ha féltél, ha fáztál,r>s könny a szememben miattad ég.r>r>Neked akartam a legjobbat adnir>mindenből, mit csak adni tudok,r>de te elmentél, s kitéptél véler>szívemből egy nagy darabot.r>r>Nehéz a szó, és nincs már mit mondjak,r>túl messze jársz, és nem hallanád,r>lelkemnek hulló, gyöngyöző cseppjer>szívemig hatol, s annyira fáj.r>r>Hiába mondanám, nem értenéd meg,r>nekem csak te vagy! S Érted vagyok,r>hiszen szeretlek! S nem bántanálakr>Egyetlen szóval sem, te is tudod.r>r>Hisz a lelked oly törékeny, gyönge,r>mint egy csillogó kristálypohár,r>összetörhetik egy koccanással,r>s mire megérted, késő lesz már.r>r>És most itt vagyok. remegve, félve,r>várom, hogy hozzám visszatalálj,r>s imádkozom, hogy ne törjön összer>törékeny lelked- utad során.
Még egy kutya is jobban tud szeretnir>néha, mint akit szeretünk,r>hisz ő sosem bánt. Mellénk ül nyüszítve,r>amikor látja, hogy szenvedünk.r>r>Meleg szeméből hála sugárzik,r>mit érez minden kis falatért,r>s mindig úgy vár, oly boldog csaholással,r>amikor fáradtan hazatérsz.r>r>Még egy kutya is hálásabb annál,r>mit a menhelyről elhozol,r>mint az, akin már annyit segítettél,r> ha szükséged volt rá, s elhagyott.r>r>Szó nélkül, némán, reád se nézve,r>akár egy furcsa idegen,r>nem is érdekli, mennyire fájhat,r>hogy keresztülgázolt a szíveden.r>r>Még egy kutya is többet ér annál,r>ki a lelkedbe taposott,r>Elfeledve, hogy valaha adtálr>szívedből néki egy darabot.r>r>Csak egy kis állat, de tán az egyetlen,r>ki értékeli a szeretet,r>s mindig, ugyanúgy szeretni fog, mígr>el nem fogy utolsó lehellete.
A fájdalom nagyon furcsa vendég,r>nem várjuk, de mégis érkezik,r>izzó tűzzel égeti a testünk,r>felkavarva, űzve mindenünk.r>r> r>Mintha lennél eleven pokolban,r>lelkedet úgy égeti a láng,r>úgy mar bele mindig, egyre jobban,r>húsodba, mint vérző harapás.r>r> r>Lelkedben él sistergő parázsként,r>s fellobbanva mindig újra ég,r>táplálékot szíva ereidből,r>s késő éjjel álmaidba tér.r>r> r>Elűznéd, de nincsen már erőd sem,r>nincsen harc, csak néma ájulás,r>mely valahol bús közönybe hajlik,r>eltemetve annyi szép csodát.r>r> r>A fájdalom mindig visszatér majd,r>de te győzöl, s erősebb leszel,r>szívedben már nem lesz más, csak árnyék,r>mely a fénnyel messzi útra kel.
Ülök a gangon, az alkonyba meredek,
r>Az élet nagy lejtő, negatív, meredek.
r>Előttem pléh bögre, benne egy deci bor,
r>Kortyolok, de hangulatom bús és komor.
r>
r>A régmúlt időkön gondolkodom bőszen,
r>Erőlködve látom, jóban is volt részem…
r>Az életemben nem volt sok a jó, sajnos,
r>Kinek sok volt, könnyen mondja azt, hogy bájos.
r>
r>Ülök a gangon a sötétbe meredek,
r>Gondolatban múltam nyomába eredek.
r>Előttem pléh bögre, már nincsen benne bor,
r>Fogyóban az élet, lelkem tovább komor.
r>
r>Vecsés, 2004. május 31. – Kustra Ferenc József
r>
