Idő 
Értékelés 
Értékelés Drága Asszonyom, Antónia!
r>Régóta tudom: özvegy-árva…
r>Mélázgatok magán,
r>Csúszok a vágy-talpfán.
r>Meg kén’ szereznem Antónia.
r>
r>Kérek egy randevút Asszonyság!
r>Ott ébredhetne, kis csókosság.
r>Koccintnánk’ kávéval,
r>Frisses lélekhúrral…
r>Egyeztetnénk, hogy mi valóság...
r>
r>Drágám! Vágyottam! Antónia!
r>Legyen az oldalbordám még ma!
r>Ó, ha együtt élnénk,
r>Egymást éltethetnénk…
r>Szívboldogságom, Antónia!
r>
r>Vecsés, 2021. március 4. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
r>
Fura jégábrák,
r>Láthatóan virágok.
r>Locsolni nem kell.
r>*
r>Ablak befagyott,
r>Jégvirág elágazik.
r>Hideg egyveleg.
r>*
r>Jégvirág jégből,
r>Ablaktábla üvegből.
r>Hógolyó repül.
r>*
r>Jégvirág csokor
r>Díszíti ablakokat.
r>Meleg kandalló.
r>*
r>Jégből virágszál,
r>Repedt ablaküvegen.
r>Üveg melegszik.
r>*
r>Jégből virágok,
r>Időszakos élmények.
r>Nem szárad, folyik.
r>
r>Vecsés, 2015. december 18. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.
r>
Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.
r>
r>Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
r>Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
r>*
r>Csak
r>Messzi
r>Távolból
r>Vagy Te velem!
r>De, szívem Tied!
r>*
r>Itt
r>Van még
r>Illatod,
r>Rám ölelted!
r>Vágylak, de nagyon!
r>*
r>Juj, de szeretnélek szeretni,
r>Könnyes szemeidet csókolni!
r>Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
r>Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
r>
r>Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
r>Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
r>
r>Itt az élet, roppantul kemény,
r>Itt nem ismerik, mi az erény!
r>Itt nincsen más, csak pokol-fény…
r>
r>Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
r>De telik a képzeletbeli vér-edényed…
r>Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
r>
r>Hiányom van a szépséges mosolyodban,
r>Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
r>Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
r>
r>Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
r>Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
r>Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
r>
r>Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
r>Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
r>A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
r>Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
r>
r>Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
r>Imához, folyton csak leesni térdre?
r>Keresnék én valami mosolyt,
r>De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
r>
r>Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
r>Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
r>
r>Félek a megfagyástól,
r>Félek egy robbanástól,
r>Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
r>Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
r>*
r>Emlékszem, még rád,
r>Illatod, még orromban.
r>Lőporfüst szaga.
r>*
r>Mosolyod, veszett
r>Emlék, Felidézni, hogy?
r>Sebesült arcok.
r>*
r>Hóember van itt!
r>Katonák építették.
r>Halál, erre járt…
r>*
r>Már,
r>Nagyon
r>Vágyok én
r>Hozzád, haza.
r>Úgy ölelnélek.
r>*
r>Mosolyod újra
r>Tanulnám rögvest, legott!
r>Ölelő karok.
r>*
r>Közös fényképünk
r>Már, gyűrött, töredezett!
r>Nekem, drága kincs!
r>*
r>Üvöltenék én
r>Feléd, de Te nem hallod…
r>Névtelen vagyok?
r>*
r>Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
r>Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
r>
r>Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
r>A szomszéd bunkerben tarolt
r>És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
r>Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
r>
r>Jézusom, riadó van
r>A közelben halál van.
r>Orosz támadás van!
r>
r>Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
r>Majd folytatom folytonos szeretettel…
r>
r>Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
r>[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]
r>
Erre senki nem
r>Készült! Ez újszerű tél…
r>Fagyasztó kamra!
r>*
r>Orgonabokrok
r>Illata, úgy rám terül…
r>Épp, ezt álmodtam…
r>Kérges fa lombja alatt,
r>Illatos árnyék maradt.
r>*
r>Fuvallat, lágyan
r>Suhan kopasz fák alatt.
r>Jégkéreg, zörög.
r>*
r>Felkúszott a Hold,
r>Föntről figyeli tájat.
r>Minden jégbordás.
r>*
r>Lő
r>Orosz,
r>Épp’ felém…
r>Hidegben is
r>Célba találhat.
r>*
r>Jégcsap lóg ágról,
r>Táncolva öleli szél.
r>Magas hang… dallam.
r>*
r>Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
r>Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
r>De a nagy hóban… neki van hatalma!
r>
r>Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
r>Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
r>Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
r>Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
r>
r>Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
r>Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
r>Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
r>Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
r>Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
r>A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
r>*
r>Bumm!
r>Ágyú
r>Lövése
r>Szemből hallik!
r>Még ideérhet!
r>*
r>Negyven fok alatt hideg test
r>Ad lakást, tűri a lelket.
r>*
r>Táj, beöltözött
r>Az ólomszínű ködbe.
r>Fagyhalál… vágtat.
r>*
r>Felkúszott a Hold,
r>Föntről figyeli tájat.
r>Minden jégbordás.
r>*
r>Alattomos fagy,
r>Cikázik este után.
r>Reggelre jégcsap.
r>*
r>Hideg, csillogó
r>Hó, belefagyott tájba.
r>Sikamlós minden.
r>*
r>Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
r>Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
r>Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
r>Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
r>*
r>Bumm!
r>Akna
r>Becsapott.
r>De, messzire
r>Elkalandozott.
r>*
r>Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
r>Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
r>Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
r>Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
r>De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
r>Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
r>
r>Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
r>Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
r>Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
r>*
r>Jég,
r>Hideg,
r>Hóesés!
r>Metsző, jeges
r>Húsfagyasztó szél!
r>*
r>Tiszteknek meleg
r>Bunkerük van. Bírható!
r>Kevesen fagynak!
r>*
r>A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
r>A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
r>
r>A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
r>A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
r>Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
r>
r>Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
r>Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
r>
r>Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
r>
Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…
r>
r>(HIAfo)
r>Szürkék a hófelhők!
r>Mínusz negyvenegy a
r>Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
r>*
r>(haiku)
r>Mínusz negyvenöt
r>Fokon, gondolat leáll!
r>Szélvihar kereng.
r>*
r>A natúr-gonosz
r>A harminchét fok hideg.
r>Bunker is havas.
r>*
r>Mínusz harmincegy
r>Fokban, nincs már ivóvíz.
r>Jégcsapot nyalni.
r>*
r>(HIAfo)
r>Gránátnyi hópelyhek…
r>Itt nagy mínuszban is,
r>Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
r>*
r>Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
r>Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
r>Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
r>Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
r>
r>A háború, maga a cselszövésnek királya,
r>Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
r>Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
r>
r>Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
r>A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
r>De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
r>Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
r>
r>Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
r>Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
r>A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
r>Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
r>*
r>Ha huszár volnék
r>Megszöktetném a lovamat!
r>Tanágyú lövés…
r>*
r>Mind mennénk haza…
r>Dezertőrt itt lelövik…
r>Hideg félelem…
r>*
r>Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
r>Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
r>Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
r>Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
r>
r>Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
r>Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
r>Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
r>Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
r>*
r>Természet néma,
r>Jeges tél, némán dalol.
r>Hangos robbanás.
r>*
r>Hóember van itt!
r>Katonák építették.
r>Halál, erre járt…
r>*
r>(apeva)
r>Már,
r>Nagyon
r>Vágyok én
r>Hozzád, haza.
r>Úgy ölelnélek.
r>*
r>Mosolyod újra
r>Tanulnám rögvest, legott!
r>Ölelő karok.
r>*
r>Közös fényképünk
r>Már, gyűrött, töredezett!
r>Nekem, drága kincs!
r>*
r>Üvöltenék én
r>Feléd, de Te nem hallod…
r>Névtelen vagyok?
r>*
r>Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
r>Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
r>
r>Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
r>A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
r>És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
r>Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
r>
r>(Önrímes)
r>Jézusom, riadó van
r>A közelben halál van.
r>Orosz támadás is van!
r>
r>Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
r>Majd folytatom folytonos szeretettel…
r>
r>Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
r>
