Idő 
Értékelés 
Értékelés Óda a nőkhözr>r>Ti, a másik fél, kik mellett egész az élet.r>Nélkületek a férfi megkeseredettr>lélek.r>r>Ajkatokon pihen a fény, mint varázslat.r>Szemeitek tükrében nem lapulhat bánat.r>r>Bennetek növekszik a jövő ígérete,r>ti vagytok az élet vége s kezdete.r>r>Mosolyotoktól világi az élet.r>Eképpen minden nőr>a világnak ígéret.r>r>Ti vagytok az élet értelmező kéziszótára...r>...csak veletek egész férfiúknak élete s álma.
Járom utcákat
r>Éjszakai magányban.
r>Szív néma vágya…
r>*
r>Láb alatt az ág
r>Törik, ágyam meg üres.
r>Kis is éltetne?
r>*
r>Hirtelen villám
r>Fényesíti a tájat…
r>Fájdító a csatt’.
r>*
r>Vad magányomba
r>Is belevág… vadul csatt’!
r>Én vagyok, nincs ő!
r>*
r>Pár csepp leesik.
r>Magány tovább kételyeg…
r>Magány nem hűtlen.
r>*
r>Múlt emlékei
r>Kisérnek, meg magány is.
r>Csak megyünk tovább…
r>
r>Vecsés, 2022. szeptember 13. - Kustra Ferenc József – íródott: senrjú stílusban
r>
A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok,
r>Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
r>A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
r>Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!
r>
r>Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
r>Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
r>Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
r>Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
r>*
r>A kifakult múlt,
r>Tüllfüggöny mögött zokog.
r>Álom elmúlt, nincs!
r>*
r>Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
r>Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
r>Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
r>De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
r>A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
r>De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…
r>
r>Az új napunk ha, megvirrad,
r>Kitárul, mint egy vádirat.
r>Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
r>Sepri legalább út porát, mert ez az utad?
r>
r>Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
r>A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
r>Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
r>A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.
r>
r>Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
r>Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
r>Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
r>Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?
r>
r>Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
r>A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
r>A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
r>Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
r>*
r>Jelentős homály
r>Felfedése… tisztázás.
r>Fáklyalengetés.
r>*
r>Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
r>Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
r>Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.
r>
r>A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
r>A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…
r>
r>Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
r>Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
r>Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.
r>
r>Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
r>Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
r>Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.
r>
r>Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.
r>
mert az a poéta szívlapátja…
r>
r>Gyertyám lobogó fénye igen eltorzította,
r>Kisimított, elfödte, sőt, jobban kirajzolta
r>A méreteket, mélységeket, mint alak-forma…
r>
r>Nem látszik a szám szélén, hogy tükörtojást ettem,
r>Az sem, hogy az előbb jó forró gyógyfürdőt vettem…
r>De látszik, hogy a pennámat kezembe szereztem.
r>
r>Árnyékomban nem látszik sem szeretet, sem gyűlölet,
r>De látszik, mint fényjáték… oly’ változatos az élet.
r>Az sem látszik, hogy létem ilyen 'szakadt rongy', miként lett!
r>
r>Falon, árnyékom le-föl, jobbra-balra ugrál, kisebb és nagyobb is vagyok,
r>Mert izgek-mozgok… erre megaktiválnak a legnagyszerűbb gondolatok.
r>Szerencsére ezekben nincsen hiány, kezemben a pennával, alkotok.
r>
r>Vecsés, 2022. október 30. – Kustra Ferenc József
r>
Annyi minden felkavarr>A belváros nyugtalanr>Forgatagában, éjjeli bárokr>Fényei, a villamos nyikorgása...r>r>Mulatnak! Éjjeli szerenádokr>Hangjai hatnak rám, csendes lelkembenr>Kavarognak még a hajdani Budapestr>Régi macskaköves utcái.r>r>A Móricz Zsigmondi megálló,r>Ponyvaregény, a könyvszekrények,r>Gyertyák leégett csonkjai.r>Az a pince még talán azóta is engem vár!r>r>Az ottfelejtett álmok, éjszakai látomásokr>Hangjai visszhangoznak a múltonr>Keresztül, és én a jelenben kapom el...r>Sorokká formálom, ez egy régi álmom.r>r>Mindig megihlet ez a város,r>Lélekben Budapest utcáin járok...r>Az éjszaka fényei ilyenkor a legszebbek,r>Most is hív, látom már, felvette fényes ruháit.r>r>Énekek, dalok szólnak, szerenádokr>A szívekbe lopnak a jelenből ar>Múltba áthaladó régi, szép emléket.r>S én csak nézek, már értem a fényeket.r>r>Amik megigéznek, a most gyönyörűr>Pillanataiba átnyúl a jövő, s talán ar>Képeken látjuk majd múltunkat és ar>Jelenünk ép felvillanó fényeit.r>r>Elkapjuk, s rútul vad élményeketr>Temetünk el, mik ott voltak,r>De igazán senkit meg nem hatottak.r>Azok a régi emlékekbe temetve ottmaradtak.
