Idő 
Értékelés 
Értékelés Nyitott ajtón át bámul ki a váróterem,r>Vagány vágányon át lüktet be az érzelem.r>Antikolt hatású bőröndbe csomagolt a nyár,r>Útra készen áll, megállt a fáradó mozdonynál.r>r>Én bolond meg eléd jöttem, kereslek, r>Imádlak a peronon.r>Felszállok, füst vagyok a kubai szivaron.r>Jegyem sincs, csak elégséges osztályzatom…r>Másod osztályon helyet szorítanak a vonaton.r>r>Műbőrbe süppedő jövő a gondolat,r>Sötét van, le sem mosták az ablakomat.r>Karvalymású kalauz kezeli kezem,r>Sokszor jártam itt, jól ismerem.
Képen vágott, arcon köpöttr>mérget szóró gyilkos jelen.r>Megmerítkeztem a múltban,r>kérve Istent, hogy más legyen.r>r>Emlékszem egy szebb korra,r>mi tán örökre elveszett,r>igen, volt egy boldogabb kor,r>mit jelen múltja elfedett.r>r>Nagyon ködös még a jövőr>telve bújó félelmekkel,r>hajlott fejjel áll egy virág,r>hittel festett levelekkel.
Ne szólj most durván. Szeress lágyan, türelmesen,r>ne nézz rám vádló tekintettel, én sem teszem.r>Ölelj magadhoz, mint a vén fűz, mely fölém hajol, r>s halkan suhogva, suttogó hangon rebegve szól.r>r>Ne bánts meg. Szeress gyöngéd szavakkal, oly szelíden,r>hogy minden érintés, minden sóhaj finom legyen.r>Hisz úgy szeretlek, akár a tiszta, áttetsző forrásvizet,r>melynek hűs cseppje ajkamon lágyan végig pereg.r>r>Látod? Most nem kell semmi csak szelíd szavak,r>mely lelkem mélyében mélyen reményt fakaszt.r>Tudod, most úgy fáj a lelkem, de érted sajog,r>szeress, s én mindörökké tiéd vagyok.
Csak pár akkord, mely metronóm ütembenr>megszólal a régi orgonán,r>egy adagio, mely tiszta hangon csendül,r>s a nagy teremben csengve messze száll.r>r>r>Barokk díszek pompázó varázsa,r>s a padok közül felcsendült korál,r>elábrándít, s az echót hallgatvar>fantáziám oly messzire száll.r>r>Mennyi szempár talált itt egymásra?r>Hányszor szövődött itt szép románc?r>E vén falak közt mennyi sóhaj rejlik,r>melynek emléke régen messze jár.r>r>Mennyi űz, mely a lelkekből áradt,r>Mennyi féktelen, nagy szerelem?r>Már messze tűnt az idők fátyolában,r>de a falak közt most is ott dereng.
Mily kevés volt, mit tetőled kaptam,r>s mégis boldoggá tettél vele,r>mily kevés! És én oly sokat adtam,r>lelkem még most is sajog bele.r>Nékem hoztad a bíborszínű rózsát,r>szétszórva ágyamon bársony szirmait,r>égő szenvedélyed lázasan csitítva,r>cseppenként hullajtva lelkem szirmait.r>Azután elmentél, s elvitted magaddalr>felbolydult szívemnek minden melegét,r>s itt hagytál engem, lelkemből kifosztva,r>meggyötört szívvel, hol nem süt rám a fény.r>Ne keress többé! Nincs már mit adnom,r>hisz elvitted szívem minden melegét,r>s bár meggyötört szívvel, de újra fogok élni,r>hisz nem csak belőled sugárzik a fény.
