Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös)
r>A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára,
r>Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára…
r>A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára.
r>
r>Hol vagy, ismeretlen Barbara?
r>Csókod kéne nekem még máma.
r>Testközelben lennénk,
r>Egymás szemét néznénk.
r>Egymást néznénk, hozzám bújnál… ma.
r>
r>Bukkanj föl! Ismeretlen Barbi.
r>Legyen élményünk, friss és mai…
r>Kezed csókolgatnám,
r>Változatban nyomnám.
r>Jöjj! Emléke lenne nap... mai!
r>
r>Ne bujkálj, megy az idő Barbó!
r>Akarhatnád élmény, nincs is hó!
r>Jól hozzám bújhatnál,
r>Hallgatnánk… csend dumál.
r>Hol vagy? Mellettem vagy hiányzó!
r>
r>A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára,
r>Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára…
r>A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára.
r>
r>Vecsés, 2021. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott: 3 soros-zárttükrösben és romantikus LIMERIK csokorban.
r>
Visszás faramuciságok!
r>
r>Világ annyira el van romolva, hogy embertömegek, a „jót”, nem is értik…
r>A rosszért rajonganak, művelik, és még kérik! Azt, hogy ezt elvesztik: félik!
r>(Lásd. 2020 Nyugat-Európa!)
r>
r>Egy dühös fickó lép be a kocsmába, kezében egy pisztollyal
r>- Úgy hallottam, ha igaz: a feleségem megcsalt valakivel!
r>Hadd lássam, van-e elég bátorság benne, hogy kiálljon velem!
r>Erre egy hang a háttérből:
r>- Haver, kis tárból nem tudsz annyi töltényt kilőni a fegyverből...
r>
r>A legnehezebb dolog a világon tudni, hogy kell valamit -tényleg- jól csinálni
r>És szó nélkül végig nézni, ahogy valaki, kizárólag képes, rosszul csinálni.
r>
r>Irodalmat olvasni olyan, egy modern újhullámos szeszély' szösszenetben,
r>Mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betű levesben.
r>
r>Levelező tagozat, egyetemen. A professzor rendőrviccet mesél, sikerrel
r>Feláll egy hallgató: - Kérem, ez már mégis sok! Én rendőr vagyok! - Mondja élccel.
r>Nem baj, fiam, akkor, hogy meg is értse; magának máris elmondom még egyszer.
r>
r>Tartozol egy szakajtónyi kávéval, büntetésből, mert rám hoztad a frászt…
r>No, de! Figyeltél, hogy szakajtót mondtam, mert lepofozom arcodról a mázt;
r>
r>Az embereket igen könnyű meg-, és elhülyíteni,
r>De lehetetlen erről szenvedőt… mint tényről, meggyőzni.
r>
r>Gyárigazgató voltál, de most elköltözik a hivatalod,
r>Épp visznek a sírod felé, kiürített lett a ravatalod.
r>
r>Noé hajót megépítette, de napsütés volt hosszan az idő,
r>Kérdezte az Istent, hol van az ígért özönvíz? Jöjjön már elő!
r>Isten válasz: Noé! Nem lesz itt semmilyen özönvíz, oly’ szépen süt a nap,
r>Emberiség majd kipusztítja önön magát, már erről prédikál egy pap…
r>
r>A sarki, lakótelepi ház előtt nagyon elhányta magát a szemeteskuka!
r>Persze arra járt egy éhes kutya, fölborította, mert ő biz' nem is olyan buta!
r>
r>Szemed állítólag a lelked tükre,
r>Rólad árulkodik már, mindörökre.
r>
r>Életregényemmel tele a hócipőm, meg színes-kristályos szemcsés hóval,
r>Pedig sokat küzdöttem, mint púpos teve sivatagban, a görkorcsolyával...
r>
r>Vecsés, 2020. október 27. – Kustra Ferenc József - Az oximoron egy olyan nyelvi fordulat, ami (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál, leggyakrabban egy kétszavas főnév-melléknév pár: mondjuk, "néma kiáltás", "nyílt titok".
r>
A poétáról…
r>
r>Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt,
r>Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat.
r>Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül,
r>Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül.
r>*
r>
r>Öreg diófa.
r>Élete véges neki.
r>Bútorasztalos.
r>*
r>
r>Hosszan tovább él.
r>Majd még embert szolgálja.
r>Deszka erezet.
r>*
r>
r>Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant,
r>Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant.
r>A papírra leesik egy nagy diófalevél,
r>Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél.
r>*
r>
r>A színe csodás,
r>Sötétes, meleg barna.
r>Poéta asztal.
r>*
r>
r>Fehér márványból
r>Kalamáris. Fehér toll.
r>Tinta sötétes…
r>*
r>
r>Ilyen asztalnál,
r>Termékeny tollforgatás…
r>Olvasó… öröm.
r>*
r>
r>Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe,
r>De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete.
r>Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit,
r>Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit.
r>
r>Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás.
r>
Már a múltban mondták: hajózni muszáj…
r>
r>Emlékezni muszáj és hajózni is kell,
r>De, tele vagyok mindenféle emlékkel.
r>Öregen már észlelem, hogy életemen csak a foszladozó férc vagyok,
r>Turkálni a múltban, belelátni jövőbe? Így nem tudom, mit akarok…
r>
r>(3 soros-zárttükrös anaforában)
r>Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság,
r>Életemet körbeölelte egy földöntúli gyarlóság…
r>Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság.
r>
r>Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
r>Tavasszal van újraéledés, ősszel mind lehullanak…
r>Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
r>
r>(Septolet)
r>Múltam romváros…
r>Nem sármos…
r>Nem bájos…
r>
r>Múltam emlékhalmaz,
r>De sokat kifogalmaz,
r>Újjáfogalmaz,
r>Engem meg bántalmaz.
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Fogynak, mind eltűnnek sorjában a megfakult képek,
r>Pedig voltak őseim között nagymenő vitézek,
r>És bizony, már nincsenek is meg a régi fényképek!
r>
r>(Anaforás)
r>Éltemet áthatja már a mély, pince-dohos szag,
r>Én ezen nem változtathatok akaratilag.
r>Éltem kiveszőben, sorsirány a temetőben,
r>Én már elmúlóban, nincs mit tenni szemfedőben…
r>
r>(Senrjú, fél haiku láncban)
r>Régi emlékek
r>Búslakodnak, mind velem.
r>Lomos kacatok.
r>*
r>Régi emlékek,
r>Biz’ elhalványulóban…
r>Körbe; romfalak.
r>*
r>Régi emlékek,
r>Időt múlt veszteségek.
r>Minden csak múlik!
r>*
r>
r>Naponta eszembe vannak a régi szeretteim,
r>Naponta lepucolom fakult lélekélményeim…
r>A lépcsők is ódonok, pont olyként töredezettek,
r>Ráadásul testem is, lelkem is megöregedtek.
r>
r>(3 soros- zárttükrös, anaforás, belsőrímes)
r>Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben,
r>Hol vagy már régi életem, újként már sohasem… át nem élhettem…
r>Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben.
r>*
r>
r>(Senrjon)
r>Múlik az időm, gyorsan,
r>Betakar… a porlepte homok.
r>Múlt-kirándulás.
r>*
r>
r>De, már a múlt köde takaró!
r>Bénán fanyalgok!
r>*
r>Életbál el-végesül,
r>Én meg készülök odaátra.
r>Egyedül megyek!
r>*
r>
r>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
r>Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak,
r>Emlékeim akkor már… nem lesznek nekem több alkalmak…
r>Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak.
r>
r>(Apeva csokor anaforában)
r>A
r>Múltam
r>Régi már.
r>Köd-fátyolos,
r>Saját emlékek.
r>
r>A
r>Végbe…
r>Elviszem.
r>Idejétmúlt,
r>Saját emlékek.
r>
r>A
r>Múltam
r>Másoknak
r>Érdektelen.
r>Saját emlékek.
r>
r>Vecsés, 2020. május 11. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
r>
Már elmúlt, nem a törvény alázatos szolgája vagyok,
r>De a versírásban nagyon is jeleskedni akarok.
r>Igyekszek jókat írni, legyenek tele lélekmarkok.
r>
r>Már elmúlt az, az élet,
r>Közelg’ a végítélet,
r>Ki valakivé… az lett.
r>
r>Immár az életem szürkületében, magam szolgája vagyok,
r>A múltbeli adósságok megadásával, jól lemaradok…
r>Hetvenhárom múltam, érzem, immáron örök adós maradok.
r>
r>Vecsés, 2021. augusztus 13. – Kustra Ferenc József
r>
