Idő 
Értékelés 
Értékelés Fáradtan ballagok völgyemen át,
r>Vállamon hordom világom baját.
r>Senki nem tart vissza, ha elveszek…
r>Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek?
r>
r>Ha megszököm visszatart-e
r>Te, Bárki?
r>Hiányozni fogok-e, mond
r>Akárki.
r>
r>Pénz nem szeret,
r>Boldogság nincs,
r>Életem, nekem olyan, mint
r>Kalóznak, elátkozott kincs.
r>
r>Völgyben járok
r>Szép időre várok,
r>Lelkem szárnyal,
r>A fagyi visszanyal.
r>
r>Hullik rám az eső,
r>Ez könny a szememből,
r>Így nem látom a szép időt
r>Csak a mást, az elmúlt időt.
r>
r>Nem vagy Te sehol, főleg nem velem
r>Pedig nekem adna... lételemem.
r>De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet,
r>Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet.
r>Vittelek volna magammal,
r>De nem jöttél, tévelyegtél.
r>Sorsunk két vonatra rakott
r>Sorsunk két irányba hatott.
r>
r>Könnytől nem látom, én…
r>Nem te sírsz, hanem én
r>Ez így nem fenomén.
r>
r>Ne sajnáld ha elmúlik
r>A nekem mocskos élet,
r>Majd a vége után, porhüvelyünk
r>Elporlik. Ettől ember nem félhet.
r>
r>Minden dalnak eljő... vége van,
r>Ez úgyis csak sirató nóta.
r>Nekem csak annyi volt a kvóta!
r>
r>Vonatom a pusztában egyedüli,
r>Csak megvadult hóförgeteg kíséri,
r>Végállomást előbb-utóbb eléri.
r>
r>Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld,
r>Engem nem vár senki sem, ez sajnáld.
r>Majd a végállomáson…
r>Majd én tán' uralkodón...
r>A sorsszerű magányon.
r>
r>Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz,
r>De nem támogat engem a dizőz.
r>
r>Vonaton hátul, csak ücsörgök,
r>Nincs kedvem, magamon röhögök...
r>Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni,
r>Biz’ a madaraknak adatott… szállni.
r>
r>Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat,
r>Tán’ siratom az életemet… mély kutamat...
r>Jó és rossz biz' keveredik,
r>Jó élet, nem sikeredik.
r>
r>Életem pedig annyira jól indult
r>Megszülettem, így a jó is megindult.
r>De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt...
r>Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt…
r>
r>Két vonat is van.
r>A másik régen
r>Csak távolodik,
r>Én meg nézem és
r>Szemem párásodik.
r>Még nézek és látom
r>Ablak dérre rajzolnak kis kezek,
r>Várom, de azok sem integetnek.
r>Vonatom halad, csak
r>Monoton zakatol,
r>Kalauznő itt sincs
r>Ki nekem udvarol.
r>
r>Hóvihar vesz körül
r>Gonosz biztos örül…
r>Ablakom befagyott,
r>Ki azon, nem látok,
r>
r>Nincsen kiflim és kakaóm,
r>Pedig finom... belemártom.
r>
r>Ha én kiszállhatnék
r>Kincset találhatnék,
r>De az élet hullámvasút
r>És enyém mindig völgyvasút.
r>
r>Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam,
r>Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam.
r>Körben mindenhol partizánok voltak,
r>És rongálták a sínt, hogy ne haladjak.
r>
r>Mozdonyomat megállítja valami... A bak!
r>Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak!
r>Nem lesz itt függöny
r>Mint a színházban,
r>De előadásnak vége lesz
r>Az örök, végső elmúlásban.
r>
r>Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre
r>Így járok én majd sok mindennek a végére.
r>Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok,
r>Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok?
r>
r>Sivatag kiszárad…
r>Erdő is elszárad…
r>Faág is letörik…
r>Élet összetörik…
r>
r>Előbb utóbb megérkezek
r>A végső végállomásra…
r>Addig meg csak –de minek-
r>Emlékezek a múltra...
r>Mi nem olyan jó…
r>De már mi másra?
r>
r>Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József
r>
Múltam… semmi örömöm Tilda,
r>Szeretnélek ölelni, még ma.
r>Lenne csend hallgatag,
r>Nem lennék balgatag.
r>Örvényhullámokban játszunk ma?
r>
r>Kertben állva ihatnánk kávét,
r>Megpuszilnám, kávés szád-szélét
r>Sok madárcsicsergés,
r>Bánat olyan kevés.
r>Szeretnélek, mint kaszás… kévét!
r>
r>Ma láttalak, futottál buszhoz,
r>Emlékem kötődik arcodhoz.
r>Porba hullik vágyam,
r>Beborít az árnyam?
r>Holnap látlak, ha futsz a buszhoz?
r>
r>Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc- - Romantikus LIMERIK csokor
r>
Nagyon öreg már az udvari agg körtefa,
r>Nekidőlt, tartja a romos istálló fala.
r>A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem,
r>És konstatálom, jó és rossz is történt velem,
r>
r>Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába,
r>Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába,
r>De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva...
r>
r>Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe,
r>Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe.
r>Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e?
r>
r>Ez a múlt is, vajon az ördög műve?
r>Unalmában ő hozta ezt is létre?
r>Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám?
r>Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám?
r>
r>A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom,
r>Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom.
r>Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom.
r>
r>Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek,
r>A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek.
r>
r>Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem,
r>A skót-vörös hajzata nem a kedvencem.
r>Orra piszének látszik, mint kisleánynak,
r>De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak.
r>Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé,
r>Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé...
r>
r>A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán,
r>Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján!
r>Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek,
r>Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének.
r>
r>A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek,
r>Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek.
r>Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe,
r>Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le?
r>
r>Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket,
r>Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket.
r>
r>Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt?
r>Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt...
r>A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem,
r>Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem.
r>
r>Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik,
r>De előbb még a lehullott levelekkel játszik.
r>Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek,
r>Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek!
r>
r>Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat,
r>Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat?
r>Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat!
r>
r>Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója,
r>Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója.
r>A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra?
r>Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra?
r>
r>Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe,
r>Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe!
r>Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol,
r>De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol.
r>
r>Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének,
r>Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek.
r>Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e,
r>Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye,
r>
r>Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc Józs
r>
A pennám nélkül
r>Félember vagyok végleg.
r>De nem akarom!
r>*
r>
r>Tovább akarom
r>Használni, metszett lúdtollt.
r>Én ezt akarom!
r>*
r>
r>Tollam jót akar…
r>Mit megmond! Írásba ad!
r>Fő az igazság.
r>*
r>
r>Amit gondolok,
r>Híven, hűen rögzíti.
r>Jó barátként szánt.
r>*
r>
r>Szinte már magam
r>Vagyok a metszett pennám.
r>Pacákat nem ejt.
r>*
r>
r>Pennám szántásként
r>Mutatja bő sorokat.
r>Papír-szántógép!
r>
r>Vecsés, 2020. június 2. – Kustra Ferenc – íródott; senrjú csokorban
r>
(3 soros-zárttükrös duó)
r>Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra,
r>A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra…
r>Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra.
r>
r>Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar,
r>Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar…
r>Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar.
r>*
r>(senrjon duó)
r>Szép a hajnali napfény.
r>Szárnypróbálgatása, magasba.
r>Remek ébresztő!
r>
r>Látom eme szépséget
r>De, ébredt elmém még most henyél.
r>Remek ébresztő!
r>*
r>(Bokorrímes trió)
r>A tél a maga valójában még nem-igen érkezik.
r>Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik…
r>Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő,
r>Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő!
r>
r>Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont,
r>Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont!
r>Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat,
r>Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat!
r>
r>Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota,
r>Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota!
r>Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora,
r>Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga?
r>*
r>(Septolet!)
r>Mi lesz téllel?
r>Várjak félelemmel,
r>Kesergéssel,
r>Hüppögéssel?
r>
r>Lesznek téli hajnalok?
r>Hó, mit meglátok?
r>Elválok?!
r>*
r>(3 soros-zárttükrös)
r>A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza,
r>Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra…
r>A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza.
r>*
r>(10 szavas duó)
r>Szerintem a poéta is ember
r>De, hangosan tiltakozni nem mer.
r>
r>Tetszik az új lúdtollam…
r>Én akkor megírtam a télre… vágyam!
r>
r>Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik…
r>
