Anyám keze erős és kérgesr>volt egykor, s munkától eres,r>s mégis, olyan gyöngéden simítottar>fáradt kezével mindenem.r>r>Esténként, mikor hozzá bújvar>meséket mondott énnekem,r>úgy ölelt! Olyan szeretettel,r>ahogy nem tud más senki sem.r>r>Sosem mondta mennyire fáradt,r>s amikor éppen nevetett,r>szeme kékjében csillagokkéntr>ragyogtak könnyes gyöngyszemek.r>r>Istenem! Milyen boldog is voltam!r>Pedig nem volt más semmi sem,r>csak néhány boldogan eltöltött óra,r>mely ma is feldereng nekem.r>r>Valahol mélyről, messzi múltból,r>s úgy járja át most mindenem,r>hogy beleborzongok, milyen szép volt,r>pedig oly rég volt, Istenem.r>r>Azóta megtört. Oly törékeny.r>S olyan gyönge a két keze,r>Mégis annyira jólesik most is,r>amikor néha átölel.r>r>Tudom, az idő olyan véges,r>s nem lehet mindig itt velem,r>de nekem mégis, oly erőt ád,r>ha fáradt kezével átölel.r>r>Most tűnődöm: vajon épp úgy érezr>az én két drága gyermekem?r>Ahogyan én, hisz nincsen másom,r>csak ők! Hiszen ők a mindenem!
Tombolj vihar! Söpörj el engem!r>Ne engedd azt, hogy itt legyek!r>Vigyél magaddal árkon-bokron,r>had legyek dühöngő szeled.r>r>S olyan erős, mely összezúzzar>minden apró kis kételyem,r>mely visszatart, s nyugodni nem hagy,r>cafatra tépve lelkemet.r>r>Fújj a szemembe porszemet, vagyr>takard le mind a két szemem!r>Ne engedd azt, hogy megláthassam,r>mikor sírnak a fellegek.r>r>Ne lássam, mikor megtört szemükbőlr>patakzó árként könny pereg,r>elsiratva e gonosz világot,r>hol már nincs helye semminek.r>r>Ne engedd azt, hogy itt maradjak,r>Hisz, a lelkem most úgy remeg,r>mint a viharban hajló nyárfa,r>mely minden ízében megremeg.r>r>Tiporj el mindent, mi visszahúz még,r>dörgő haraggal, hogy nekemr>ne legyen többé semmi más itt,r>csak halomra döntött romhegyek.r>r>Vigyél magaddal, s ne engedj el,r>míg nem csillapítod lelkemet,r>hisz most összetört. S darabokbanr>megtépve, zúzva ott hever.r>r>Ne engedd azt, hogy visszatérjek,r>hisz már nem maradt semmi sem,r>miért itt legyek, s nem hiányzom,r>nem vár már vissza senki sem. r>r>Sodorj oda, hol megtépett lelkekr>várnak, ott talán meglehet,r>hogy elfogadnak, és úgy szeretnek,r>ahogyan én is szeretek.
Visszatérsz? Várom Petronella,
r>Tiéd testem-lelkem valója…
r>Visszatérted vágyom,
r>Megőriztél? Mákom…
r>Jőj megint szerelem-hajóba.
r>
r>Visszatérnél? Együtt volna jó!
r>Kettőnknek von’ lélekfalazó.
r>Megint úgy vágynálak,
r>Megsimogatnálak…
r>Ez már ne legyen megtagadó.
r>
r>Visszatérnél? Vágy…Petronella.
r>Lennénk egy pár… élet valója.
r>Igaz pár lehetnénk,
r>Jövőbe mehetnénk…
r>Légy Te, szerelem messiása…
r>
r>Vecsés, 2021. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
r>
Láttam… arcodon fényt, Mirella,
r>Akkor öleltünk utoljára…
r>Boldogan nevettél,
r>Vidáman öleltél.
r>Látszott távolság mosolygása.
r>
r>Ma már tudom, fénytelen égbolt
r>Ott, akkor még nekünk ragyogott.
r>Szép szemed is fénylett,
r>Ég még kicsit kéklett…
r>Félhold nem volt, ölelés szép volt…
r>
r>Csend kiáltásom, sikoltozott!
r>Szép pillanat… sors már taposott.
r>Első ölelés volt,
r>Több ilyen, már nem volt.
r>Megváltó halálfény… ott kotlott.
r>
r>Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus, emlékező LIMERIK csokorban.
r>
Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
r>Láttam, mosolya nem volt csalárd.
r>Örömmel beszéltünk,
r>Idő, elment nékünk.
r>Időnk tűnt gyorsan, mint egy gepárd.
r>
r>Faggattam Kegyedet, egy folytán’,
r>Szívben melegség volt egy folytán’.
r>Mondtam én magamról,
r>Kegyed szólt magáról.
r>Időnk ment rohanvást, egy folytán’.
r>
r>Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
r>Szeme csillogott, nem volt csalárd.
r>Módfelett csak néztük
r>Egymást… érdemeltük.
r>Csak szerelem... nem volt csatabárd.
r>
r>Azt nem tudod megtiltanod nekem, hogy álmodjak… és át sem írhatod.
r>Szívemben élsz továbbra, az álmomban vagy, bár lehet, te az egészen túlvagy.
r>
r>Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban és leoninusban.
r>