Idő 
Értékelés 
Értékelés A tegnap, örömet hozott,
r>De idő, mára visszakozott…
r>A jövő, még nem szándékozott…
r>
r>A tegnapban, még meleg lángban éltem,
r>Mára ez már parázs lett, én úgy vélem…
r>Jövőre, a zsarátnokom is kihűl nékem.
r>
r>A múlt idő lábjegyzetében minden szépet olvasok,
r>Mára már kiderült, hogy nem igaz, a hunyó én vagyok…
r>Jövőre, egy szakasznyi „adj király katonát” sem kapok…
r>
r>Elporladt a sok közös örömünk,
r>Az idő magával vitte, tán’ hitte, ez örömünk…
r>A marha idő… ő is elporladt! Öröm ez nekünk?
r>
r>Vecsés, 2016. augusztus 23. - Kustra Ferenc József – íródott, mint visszaemlékezés…
r>
A tengeri vihar fölvette torz arcát,
r>És lehet, hogy a gyűlölet hatotta át,
r>Mert fékeveszetten tombolta ki magát.
r>
r>A vihar annyira heves volt, hogy nem jutott szóhoz,
r>Vert, fújt, csapkodott, esett… hasonló depresszióhoz.
r>Akik hajón voltak imádkoztak, mindenhatóhoz.
r>
r>Ármány volt a többnapos ember ellenes vihar,
r>Megfejteni senki nem tudja, hogy ez mit takar…
r>Ima sem segített, mert nem maradt abba hamar.
r>
r>Kint voltak a mentőhajók és eltűnt hajót kerestek,
r>De csak vihar hullámra leltek, amik fékeveszettek...
r>Vajon, a hajó és kétszáz utasa, hová lehettek?
r>
r>Az eltorzult vihar, mint egy vadult rettenet…
r>A Waratah hajó gyors volt, de nem győzhetett.
r>Több cirkálót is kiküldtek, mint keresőket…
r>
r>Ezerkilencszázkilenc, július huszonnyolcadikán,
r>A Clan MacIntyre hajó is kereső hajó lett most-mán.
r>A Jóreménység fokát, még soha nem látott vihar borította be,
r>Jó volt a hajó, nagy gépekkel, próbáltak előre menni semmibe.
r>A szél rendkívüli és rettenetes erővel fújt,
r>Valósággal felszaggatta a vizet, sőt belebújt.
r>A gőzös, bár teljes gőzzel dolgozott előre,
r>De a szél hátra fújta őket, hullámtetőre.
r>
r>Augusztus tizedikén a hajót még mindig többen keresték,
r>Időjárás még megvolt, „Waratah időjárásnak” elnevezték!
r>Rövid széllökések okozta brutális taszigálás a lényege
r>És bíbor-fekete égen száguldó felhőzet is még jellemezte.
r>A vihar nem kímélte az óceánt, és saját magát,
r>Tizenkét méteres hullámokkal kísérte a csatát!
r>Kutató, vontatóhajókat időjárás visszakergette a kikötőbe,
r>Folyamatos pörölycsapások és szélnyomás... rongálódott hajók szerkezete.
r>
r>Hajót így, sohasem találták meg,
r>Hogy hová lett, sohasem tudták meg.
r>
r>Vecsés, 2016. július 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Megtörtént eset ihletésével.
r>
Tűnődöm. E téli hidegségbenr>felsikolt a téli esti csend,r>üvölt a szél, elsöpörve mindent,r>s átsüvít a vékony üvegen.r>r>Oly hevesen fúj be a teraszrar>felkavarva minden hópehelyt,r>sűrű, fehér torlaszokat hagyvar>haragjában, mintha intene.r>r>Messze van a lángsugarú nyár még,r>s ki tudja, hogy lesz e kikelet,r>vagy itt marad sűrű havat ontvar>a tél, amely egyre hidegebb.r>r>Tűnődöm. E puszta, hideg télbenr>Te is fázol? S éppen úgy remegsz,r>mint én? S vajon hallod e, ha szólok,r>vagy hangomat elnyeli a csend.r>r>Ki tudja most, hányan várnak arra,r>jöjjön végre napfény, és meleg,r>hiszen mások mindig fényben úsznak,r>nekünk jut csak süvítő hideg.r>r>Istenem! Most arra kérlek téged,r>rájuk is küldj egy kis hideget,r>S a verejtékért, amit értük ontunk,r>nekünk is hozz végre meleget!
Tudom: furcsa, mit írok,r>sok ember nem érti meg,r>pedig én mindegyik szóbar> lelkemet írom bele.r>r>Azt a különös érzést,r>mardosó fellázadást,r>amely most belülről tombol,r>mint egy elsöprő hurrikán.r>r>Tudod: a lelkembe égettr>minden egyes kis gondolat,r>s amiben akkor is hittünk,r>amikor semmink sem maradt.r>r>A szó, mit egymásnak mondtunk,r>örökre bennem maradt,r>mint egy szapora érverés,r>mely dübögve bennem halad.r>r>Érzem. És ugyan úgy tombolr>bennem, bár elnyeli a csend,r>de te meg kell, hogy halljad,r>csak ne itt! A szívedben keresd!r>r>Ugyan úgy, ahogyan akkor,r>azon a téli éjjelen,r>amikor azt hittük vége,r>s féltünk, hogy minden elveszett.
Még álmodom a hosszú éjszakákról,r>mikor őrizted ébren álmomat,r>tested beszélt. És minden mozdulásodr>vörösre festette égő arcomat.r>r>Bár sötét volt, s az arcod alig láttam,r>mégis tudtam, hogy folyton rám tapadr>szemednek minden apró villanása,r>s úgy vágysz rám, mint talán soha.r>r>Alig láttunk. Hisz csak a tűz pislákolt,r>arcodra rajzolva színes álmokat,r>úgy öleltél, oly forró szenvedéllyel,r>s remegve vártad minden csókomat.r>r>Most nem vagy itt. De tudom. S most is érzem:r>ugyan úgy vágysz rám, és várod talán,r>azt az egyetlen, mélyen szunnyadó szót,r>amely hozzád fűz, s teérted kiált.
