Idő 
Értékelés 
Értékelés Embernek maradni e bűnös világbanr>néha már annyira nehéz,r>mint megragasztani egy cserép dísztárgyat,r>amely már porlik szerteszét.r>Mintha süket füleknek szólnál!r>Bármilyen hangos a beszéd,r>nem sérti fülét. Meg sem hallja,r>bármilyen szépen beszélsz.r>Embernek lenni érző szívvel,r>amikor nincs már remény,r>s kétségbe esve vigaszra várni,r>ne tudd meg, milyen nehéz.r>Mégis: próbálj meg ember maradni!r>Ne állj be azok közé, r>kikben lassan már több az állatr>ma. Mint az emberi erény.r>Te csak menj tovább emelt fővel,r>s mutasd az utat. Ne félj!r>Mindig lesz, aki úgy követ majd, r>Akár az árnyék a fényt.
Ki tudja miért hullajt a rózsar>harmatos cseppből gyöngyöket?r>Mért van olyan szép színes virága,r>ha szúrós tövise megsebez?r>r>Mért árad olyan bűvös illat r>szirmaiból, és hogy lehetr>hirtelen olyan nagyot szúrni,r>hogy kiserkentse a véremet? r>r>Talán épp olyan, mint az ember.r>Olyan gyönge, és védtelen,r>s szúrós tövise épp azért van,r>hogy bársonyos szirmát védje meg.r>r>Oly furcsa, mint az emberi lélek.r>Mindig az szebb, mely színesebb,r>S élénk szirmában benne rejlikr>ezernyi rejtett félelem.r>r>Amelyik szép, az oly törékeny,r>hogy minden szellőtől megremeg,r>Mégis: először azt tépik le,r>s ha hervad, eldobják messzire.r>r>Akár a lélek. Amelyik szép, azr>minden rossz szótól megremeg,r>s amelyik gonosz, meg se rezzen,r>hisz annak nem fáj semmi sem.
Hideg tél volt, és dideregver>ásítoztak a hajnalok,r>dér lepte szárnyuk meglebbentver>bámultak be az ablakon.r>Hűvös fényüket rám vetítver>végigszántottak arcomon,r>mégsem fáztam. Hisz velem voltál,r>s tested melege áthatott.r>Hozzád bújtam. Te észre sem vetted,r>mégis: annyira meghatott,r>ahogy álmodban ott feküdtélr>boldog mosollyal ajkadon.r>Azt hittük akkor, úgy ébredünk felr>együtt majd minden hajnalon,r>egymás karjában, önfeledten,r>s ránk talál majd a nyugalom.r>Most messze vagy. Nehéz a sorsunk. r>Hideg ágyamban megfagyok.r>Olyan jó lenne hozzád bújni,r>s érezni, ahogy átkarolsz.r>Tudom, hogy vársz, és épp úgy szenvedsz,r>mint én, s egy derűs nappalon,r>mardosó vágyad visszaűz majd.r>Nem bírod soká. Jól tudom.
Nem szerettem így senkit a földön,r>s félek. Félek, hogy elveszel,r>mint az árnyék a vaksötétben,r>mit az éjszaka eltemet.r>r>Magamban látom most is arcod,r>olyan furcsa most énnekem,r>mintha valami láz gyötörne,r>és most annyira féltelek.r>r>Nem mondod el. Én mégis megérzemr>rögtön, ha valami bánt,r>olyankor halványul a fény isr>szemedben, s nem nézel rám.r>r>Gonosz a sors, és ezernyi gondotr>rakott a vállunkra már,r>szúrós tövisét egyre nyomvar>bőrünkbe, s annyira fáj.r>r>Mégis átvenném vállaidról!r>Az enyém megszokta már,r>de nem tudom. S annyira kínoz,r>szinte a húsomba váj.r>r>Imádkozom. Kérem az Istent.r>Ne rakjon több súlyt reánk!r>Oly sok a gonosz! Mért nem rakjar>azokra, kiknek kijár?
Néha oly nehéz erősnek lenni,r>roskatag lábunk megremeg,r>ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,r>megrezegtetve a levelet.r>r>Néha annyira nehéz a súlyunk,r>mégis küzdünk, mert érdemes.r>Hiszen nekünk kell új erőt adnir>azoknak, kik oly kedvesek.r>r>Mellettük lenni, mikor a hajnalr>kibontja első sugarát,r>s csillapítani fájdalmát annak,r>ki már attól fél, nincs tovább.r>r>Biztatni kell, hatalmas hévvel,r>saját erőnkből adva átr>mindaddig, amíg érezzük azt, hogyr>újult erővel küzd tovább.r>r>Meg kell ragadni minden percet,r>s míg van a lelkünkben lázadás,r>le fogjuk győzni bármi áron,r>a feltornyosuló akadályt.r>r>Úgy ébredjünk fel minden reggel,r>hogy higgyük: azért is van tovább!r>S minden apró kis kézfogásbanr>érezzük azt, hogy mily csodás.
