Idő 
Értékelés 
Értékelés Akkor is tél volt, amikor jöttél,r>s épp olyan csikorgó hideg,r>és én ott álltam nagykabátban,r>várva, hogy hozzám siess.r>r>Nem is éreztem azt, hogy fázom,r>hiszen te fogtad a kezem.r>Olyan meleg volt. Felhevített,r>s éreztem, vérem pezseg.r>r>Elindultunk, és kéz a kézbenr>sietve mentünk haza,r>ahol feltörő kályhafénybenr>várt ránk a meleg szoba.r>r>Az a tűz mely a kályhában égettr>bennünk is nyomott hagyott,r>s ahogy ott álltunk kéz a kézben,r>lelkünk is lángot kapott.r>r>Magara csapó tűznyalábok r>mardostak, és az a lángr>felégetett mindent, mi bántott,r>s hirtelen semmi se fájt.r>r>Sötét volt. És bár mind a kettenr>tudtuk, hogy álom, csupánr>ami megtörtént, mégis szép volt,r>de ma már álom csupán.
Arra születtem. Tudom, és érzem,r>bármily furcsán is hangzik el,r>megtört szívekbe megnyugvást adni,r>s reményt, amikor hinni kell.r>r>Esténként, mikor a szempilládonr>csillogó gyöngyként könny pereg,r>ott kéne lenni, hogy szívedbe lássak,r>vigasz cseppjeit hintve el.r>r>Mint homokszem, mely az ujjaim közülr>lassan, peregve omlik el,r>úgy mulasztanám szenvedésed,r>ha tudnám, de sajnos nem lehet.r>r>Szegény vagyok, és hatalmam sincsen,r>csak szívem, mely megtört, s oly sebes,r>mint a tiéd. És hidd el, érzem,r>milyen nehezen bírod el.r>r>r>Mégis: Szeretnék erőt adnir>lelkemből, hiszen hinni kell,r>átvészeled! Csak állj fel a földről!r>Ne sírj. Fogd meg a két kezem.
Ne bánj sohasem rosszul azzal,r>aki gyönge, és védtelen,r>nem tudhatod, hogy mily törékenyr>a lelke, és azt, hogy mily sebes.r>r>r>Ne illesd soha durva szóval!r>Gondolj arra, hogy meglehet,r>Talán lehetsz még te is gyönge,r>lelkedben kifosztott, nincstelen.r>r>Szólítsd szelíden! Gondolj arra,r>gyönge lelkének mit jelentr>néhány nyugtató kedves szó, melyr>átsuhan rajta hirtelen.r>r>Neked is fájna minden szó,r>mely durva hangokkal megsebez,r>lelkedbe éles tőrként szúrvar>hasít, s átjárja mindened.r>r>Mint lágyan simító őszi szellő,r>mely selymesen érinti bőrödet,r>olyan jól esik minden szó, melyr>neked szól. Halkan, kedvesen.r>r>S talán, ha egyszer te is vágynálr>pár kedves szóra, meglehet,r>épp attól fogod visszakapni,r>ki most gyönge, és védtelen.
Az álmokról, miben akkor hittünk,r>még ma is oly gyakran álmodom,r>de messze tűnnek az ébredéssel,r>minden pirkadó hajnalon.r>r>Mint a fák tövén lepergő gyanta,r>mely beteg kérgein ott ragadt,r>emlékeztetve: milyen jó volt,r>gyümölcse, amíg megmaradt.r>r>Ma már nem terem. Mégis táplálr>ifjú hajtást, mely úgy teremr>ízes gyümölcsöt, s felkínálja,r>ahogy ő egykor, kedvesen.r>r>Álmaink talán valóra válnak,r>csak harcolni kell, míg úgy jön elr>ébredésünk, hogy felcsigázzar>erőnk, túllépve mindenen.r>r>Ne csak álmodj! Harcolj is érte!r>Ne hagyd, hogy álomkép legyen!r>Ki erősen küzd, annak valóra válhat,r>nem szabhat gátat semmi sem!r>r>Ahogy a fa a gyönge hajtásátr>saját törzsével védi meg,r>éppen úgy válhat valóra álmod,r>csak küzdeni, vívni, hinni kell!
Annyiszor voltam elhagyatva,r>mint egy ház, amely oly romos,r>s dohos falai hiába sírnak,r>nem hallja senki, hogy zokog.r>r>Repedt falai égre néznek,r>s lyukas tetején átcsorogr>az eső, amely csak egyre mossar>könnyeit, amely úgy csorog.r>r>Mintha kérlelné: valaki végrer>nyissa már ki az ajtaját,r>s lyukas tetejét megjavítvar>lelje meg benne otthonát.r>r>Hadd várja ő is meleg szobávalr>azt, ki fáradtan hazatér,r>s ablakszemeit szélesre tárvar>áraszthasson rá égi fényt.r>r>Annyiszor voltam én is úgy, ésr>mindig vártam, hogy hazatérj,r>nélküled üres volt az otthon,r>s nem várt rám meghitt menedék.r>r>Annyiszor voltam elhagyatva,r>de már nem számít semmi sem!r>Nem várlak vissza soha többé,r>nem érdekel már senki sem.r>r>Csak az álom, mit úgy szeretnék:r>az jöjjön egyszer végre el,r>s lehunyt szememre csókot advar>súgja: eztán csak jobb jöhet.
