Idő 
Értékelés 
Értékelés A természet tízmillió évek alatt alkotta
r>Mindazt, ami a Földön a nagy életet alkotja.
r>Az ember meg a főemlős, nem törődik semmivel,
r>Csak pusztítja környezetét és magát jószerivel.
r>
r>Egy élőlény, tíz-húsz millió év alatt alakult,
r>Ember miatt meg száz év alatt sok el,- és kipusztult.
r>Ha, így halad ember, még száz év és megöli többit,
r>Háromszáz év: megöli magát, létrehozza; semmit.
r>
r>Vecsés, 1999. március 15. - Kustra Ferenc József
r>
Bűn az élet, mondják nekünk papok,
r>Én is tán’ hasonlókat papolok?
r>Nem, dehogy… nehogy ilyennek tűnjön,
r>Reális vagyok, ez minden bűnöm.
r>
r>Sötét áradás töri át gátat,
r>Köveket, sőt életet is mállaszt.
r>Nemcsak a folyó, élet is ilyen,
r>Nagy gát kell, hogy ember boldog legyen.
r>
r>A jó keresztény tízparancsolat,
r>Minden jóra, szépre utasítgat.
r>Igaz tényleg, be kéne tartani,
r>De akkor élet gátját elsöpri.
r>
r>Azt mégsem lehet, hogy jó az ember,
r>Közben rossza előjönni nem mer.
r>A többiek ugyanis keményen,
r>Eltapossák, lehet véglegesen.
r>
r>Az ember szép és jó, ez idea,
r>De helyes, hogy ez az élet vágya.
r>Micsoda balgaság és dőreség,
r>Várjuk… nem változik emberiség.
r>
r>Budapest, 1998. január 8. – Kustra Ferenc József
r>
Égetem a gyertyámat egészen végig
r>Remélem, lángja kitart leges-leg végig…
r>Igyekszik ellenállni, minden fuvallatnak,
r>Igyekszik fénye maradni a jó sorsomnak.
r>
r>Kérdezik, az életben mi fáj?
r>Kérdem, életben mi, ami báj?
r>Rendelt sorsom által eltángáltatok,
r>De lélekhúromon dallamot játszok…
r>
r>Vecsés, 2013. június 12. – Kustra Ferenc József
r>
Sunyin, orvul lopakodik az este,
r>Sétálót, mindent beterít sejtelme…
r>Menekvés előle nincs… olyan beste.
r>
r>Én próbálom és vigyázom a sötétet,
r>Temetem a nappali keserűséget.
r>
r>Ahogy a fény-sötétet nézem, oly’ ferde…
r>Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
r>A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
r>Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.
r>
r>Merengve, tán’ lopva pillantok az égre fel,
r>Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
r>Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad…
r>Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad…
r>
r>Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
r>Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
r>„Sötét” lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
r>Hogy leszek majd láthatatlan… visszavonhatatlanul?
r>
r>Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
r>Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
r>Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
r>Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.
r>
r>Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
r>Beborítja az irathalmomat az asztalon,
r>Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
r>Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.
r>
r>Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
r>A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
r>Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
r>Eme hő vágyam is csak… csak fekete lyukká porlad…
r>
r>Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
r>Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
r>A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
r>Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.
r>
r>Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
r>Jó lesz reggel, majd az ébredő világ… zsong-bong.
r>Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
r>Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.
r>
r>Vecsés, 2013. március 03. – Kustra Ferenc József
r>
Divatcikk lett egy időbenr>Kacér mosolyr>A hölgy szemébenr>Aki láttar>Irigy tekintettel szaporáztar>Lépteit r>Hogy birtokolhassa kegyeitr>r>Lila posztóban üldögélver>Ráérősenr>Erdőszéli fa tövébenr>Kecses kezében gólyahírrelr>Ragyogóbb mintr>Bármely ékszerr>Könnyed eleganciávalr>Pózolvar>Vágyvar>Hogy a vászon vissza adjar>Töredékét a virágzó tavasznakr>Szinte hallanir>Ahogy a pacsitrák dalolnakr>Míg a színekr>Összeolvadnak r>A fénybenr>A világ varázstükrébenr>Egy cseppnyi inpressziór>r>Színei java replikálvar>Mert se Pálr>Se más nem állhattar>Hogy a dáma vidámságar>Szeliden csüngjön egymagába
