Idő 
Értékelés 
Értékelés Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok…
r>
r>(Senrjú)
r>Te vagy az álmom...
r>Erdősusogás éltet.
r>Némaságom van.
r>*
r>Ősvényen séta,
r>Közben reád gondolok.
r>Már csak baktatok.
r>*
r>Gondolataim
r>Belül, igen zajosak!
r>Kívül a csendem…
r>**
r>
r>(Senrjon)
r>Szerencsétlen vagyok én,
r>Mára tudom, nem egyedül én!
r>Csak úgy kirúgtál!
r>*
r>Kivágtál, mint a macskát
r>Mikor tejes vödörbe esett.
r>Már nem kellettem…
r>*
r>Erdőben egyszerűség
r>Háza: környezet, fák árnyai.
r>Sehol egy kispad.
r>*
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
r>Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
r>Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
r>
r>Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
r>De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
r>Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Lelkem a Te lelkedbe vágyik
r>Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
r>Némaságom máris elmállik!
r>*
r>
r>(Anaforás)
r>Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
r>Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
r>Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
r>Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
r>Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
r>
r>Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
r>Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
r>Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
r>Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
r>
r>A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
r>Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
r>*
r>
r>(Anaforás, bokorrímes)
r>Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
r>Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
r>Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
r>
r>Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
r>Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
r>Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
r>Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
r>
r>Megfejtésem bizony nem akad,
r>Gondolatmenetem elakad.
r>Megfejtésem csak nem várható,
r>Megfejtéskor lelkem csápoló...
r>*
r>
r>(Senrjú)
r>Fáj a szívem fáj!
r>Szeretlek, nemcsak immár…
r>A mindenem vagy!
r>*
r>(Senrjon)
r>Csók és jó vad ölelés,
r>De Te inkább hulló haraszt vagy!
r>A mindenem vagy!
r>*
r>
r>Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
r>Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Szeretlek, imádlak,
r>Kedvellek, úgy vágylak,
r>Kerülj elő, várlak!
r>
r>Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
r>
Ezeregy mese,
r>De mind, lélekámítás.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>De! Én Seherezádét felismertem.
r>Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
r>Hah! Saját életem csak kábít.
r>De! Vajon, milyen okból ámít?
r>
r>Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
r>Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
r>Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
r>És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Célja, lélektaposás.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
r>Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
r>Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
r>Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
r>*
r>Ezeregy mese
r>Kitalálása, nem ügy.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
r>Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
r>Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
r>Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
r>*
r>Ezeregy mese
r>Cél: gondolatterelés.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
r>Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
r>Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
r>Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
r>
r>Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
r>A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
r>Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
r>Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
r>
r>Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
r>Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
r>Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
r>Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Megfogant életemben.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Félrevitte életem…
r>Én ezt hallgattam!
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Kicsorbította éltem…
r>Ily’ mese jutott…
r>
r>Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.
r>
A poéta leírt lét-gondolatai…
r>
r>(Senrjon csokor)
r>Sohse voltunk mi egyek!
r>Kiút reményem nem volt, nincs is!
r>Engem, nem szeret!
r>*
r>Éltem, vak alagútban,
r>Térden ballagok, mint… volt király.
r>Éltem, nem szeret.
r>*
r>Éltem, nem is volt enyém,
r>Volt egy ugyan, de azt rám húzták.
r>Éltem, nem szeret.
r>*
r>Életvágyam… taposták.
r>Jómat belőle, kirugdosták.
r>Éltem, nem szeret.
r>*
r>Kérdéshegyek, mért igy van?
r>Döntést se igen kap a lelkem.
r>Éltem, nem szeret.
r>*
r>Életvonat… defektes
r>Éltemet, végig zötykölődtem.
r>Éltem, nem szeret.
r>
r>Vecsés, 2016. november 8. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, senrjon csokorban.
r>
Görbe utcán, görbék a fények,
r>Görbe fényekben görbén nézek…
r>Hah! Látom jó görbék a lények…
r>
r>Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
r>Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
r>Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
r>Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
r>
r>Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
r>Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
r>Az enyém, már csak a méla csend...
r>Énnekem, ez már nem is esend.
r>
r>Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
r>Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
r>Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
r>Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
r>
r>Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
r>És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
r>Én már békét akarok, csatáztam eleget,
r>Éreztem már sokszor hideget és meleget.
r>Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
r>Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
r>
r>A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
r>Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
r>Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
r>
r>Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
r>De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
r>
r>Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
r>Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
r>Egy kis csendben alvás után,
r>Csendben elillannék, sután.
r>
r>Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
r>De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
r>Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
r>És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
r>
r>Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
Csapdám részemre a piar>mert kocsmárosnak vagyok fia.r>A bort literként vedelem,r>bánatom így kezelem.r>r>Ki van gyomrom és a májam.r>szinte mellemig ér az állam.r>De sajnos én még mindig iszok,r>s fülemben az ördög vihog.
