Idő 
Értékelés 
Értékelés Versemmel hogyha megelégszel r>- Kínáltam úgyis már elégszer - r>Fogadd el: véres, könnyes ékszer. r>r>Ó zordon Szépség, trónusodhoz jöttem, r>Bús koldusod, ki elfáradt szegény. r>Vér-rózsák nyíltak lábom vak helyén, r>De trónusodhoz mégis elvetődtem. r>r>Ó zordon Szépség, mosolyogsz fölöttem r>S hallgatva ülsz a dús Élet hegyén. r>Egy ájult lelket hoztam. Az enyém r>És fölajánlom Néked összetörten. r>r>Örökkön verte mákonyos varázsod, r>Most oly hideg, mint néma mosolygásod. r>S várna reá száz büszke viadal. r>r>Ó hívd életre ápoló szavakkal, r>Illesd meg homlokát meleg ajakkal! r>Ó Szépség, nézz rá: olyan fiatal. r>
Olvastad úgyebár a bibliába' r>Az olajos-korsó történetét? r>Az van megírva róla, hogy hiába r>Ömlött, mert ujra mindig megtelék. r>r>Ez olajos-korsó az élet kéje; r>Azért kacagom a bolondokat, r>Kik alig mártják nyelvöket beléje r>Eszélytelen gazdálkodás miatt. r>r>A bölcs hosszú kortyokban hajtogatja r>E korsó édes nedvét untalan; r>Mért gazdálkodnék? amidőn jól tudja, r>Hogy minden percben ismét tele van. r>
Én is örömre születtem r>Arkádia berkében, r>Rózsapárnán szenderegtem r>Cypris ambrás ölében. r>Az aranyszázad istene r>Pásztorai közé kene. r>r>Ah, de mint az aranyvilág, r>A rózsakor elrepül! r>Olympusra más isten hág, r>S Dodona berke dördül. r>Elvirít a szép kikelet, r>S véle a hesperi liget. r>r>Az enyém is elvirult már! r>Pályám vége közelít; r>Hol a gigászi Örök vár, r>S chaoszában elmerít, r>Mint egy cseppet az óceán, r>Mint egy sóhajtást az orkán. r>r>Légyen álom, légyen bíró, r>Bátran megyek elébe, r>Mint egy elfáradt utazó r>A vadon enyhelyébe. r>Mert ha bíró: nem furdal vád, r>Mert ha álom: nyugalmat ád. r>r>Ember voltam, csak gyarlóság r>Létem fényes bélyege, r>Ha virtusom nem hiúság, r>Forró vérem melege, r>Ha szívem nemesebben vert: r>Önmagában méltó bért nyert. r>r>Sírjak-e, hogy életemet r>Jól használni nem tudtam, r>S legkiesebb ösvényimet r>Álmodozva folytattam? r>Ha ezt újra elkezdhetném: r>Ismét a múltat követném. r>r>Az ifjúság örömeit r>Lelkesedve öleltem, r>De szívem szebb ösztöneit r>Soha bé nem tölthettem. r>Ithakám partját elértem: r>S ah, hazámra nem ismértem! r>r>Úgy éltem, hogy életemet r>Visszaélni ne bánnám, r>Úgy éltem, hogy életemet r>Végezni ne fájlalnám; r>Megcsókolgattam rózsáit, r>Megizzadtam vaspályáit. r>r>Láttam a mosolygó tavaszt, r>Láttam az égető nyárt, r>Láttam minden időszakaszt r>S minden földi láthatárt: r>Ha örök időket élnék, r>Ezeknél többet nem érnék. r>r>Tűnő éltem rövidségét r>Én tehát nem siratom, r>S a jövendő kétes képét r>Előre nem borzadom, r>Minden kornak van istene, r>Nem zúgolódom ellene, r>S kebelemben marasztom. r>r>[1811] r>
Mosolyom, e pajzán király-lyányt, r>Vén, bús kapukkal, íme, elcsukom, r>Arany-haját, nagy gyermek-szemét r>Utálom, irigylem és unom. r>r>Haját tépje, szemét kisírja, r>Hadd öregedjék együtt meg velem, r>Szokjék sötéthöz s maradjon el r>Tőle is a kandi szerelem. r>r>Emlékezzék, mikor csókoknak r>Volt balzsamos, ezer, napos napuk r>S csók-csengőre nyíltak szívesen r>S ifjasan a zárt tömlöc-kapuk. r>r>Fonnyadjon el gőgös pártája, r>Mely a csók-díj selyménél szennyesebb r>S gyógyítsa meg vágyát az Idő, r>E bizsergő, enyhe, drága seb. r>r>S majd hogyha a kapuk kinyílnak, r>Felejtette légyen azt, ami volt: r>Megölelem a fonnyadt, ősz lyányt, r>Az aggszüzült, tört halál-sikolyt.r>
Nyugszik esti szürkület fátylában r>A halk táj, s a berki dal kivesz, r>Még csak itt az agg falak körében r>Egy tücsök borongva zengedez. r>Csend lebeg le fellegetlen égről, r>Lassan mén a csorda mezejéről, r>És a fáradt földmives halad r>Megnyugodni ősfedél alatt. r>r>Itt az erdőkoszorús tetőkön, r>Az enyészet töredékiben, r>Hol reám a múltból borzalom száll, r>Bánat! e dalt néked szentelem. r>Búval gondolom, hogy mik valának r>Hajdanán e porló maradványok: r>Egy tornyos vár állt felségesen r>A hegyeknek szirttetőiben. r>r>Ott, hol oszlopok setét kövére r>Bút susogva hajlik a repkény, r>És a puszta ablak üregén át r>Csillog szomorún az esti fény, r>Az atyának ott talán könyűje r>Áldva perge bátor gyermekére, r>Melynek hírsovárgó kebele r>Vágyva néze harcnak ellene. r>r>Béke veled! szólt az őszűlt bajnok, r>Átövezve hősi karddal őt, r>Soha többé, vagy térj győzve vissza; r>Érdemeld meg őseid nevét! r>És a nemes ifjunak szemébe r>Rémitő láng szálla; arca ége r>Rózsáknak virító berkeként, r>Melyre bíbor hajnal hinte fényt. r>r>És arszlánszivű Richardként harcba r>Akkoron röpűlt a dalia, r>S mint erdőnek a viharban kellett r>Ellenének meghajolnia! r>S mint virágos partu ér szelíden r>Szállt meg sziklavára teremében, r>Az örömkönyűt siró atyát r>És ölelve szép menyasszonyát. r>r>Ah gyakorta a szorongó kedves r>Erkélyéről néz a völgy felé, r>Vért, pajzs csillog estnek aranyában, r>A paripa nyargal, hive jő: r>Hallgatólag jobbját néki nyujtja, r>S áll majd halványan, majd elpirúlva; r>De mi szende szemeiből szól, r>Olyat Petrarc' s Sappho sem dalol. r>r>Hol bagolyfészkek fölött terűlnek r>Durván összebonyolúlt füvek, r>Ott a billikom vidáman csenge, r>Míg a csillagok kiégtenek; r>Terhesen vítt harcok diadalma, r>És a szent csaták szörnyű kalandja r>Míg emlékezetben újra kelt, r>Kedvvel tölté a zord hőskebelt. r>r>Ó mi változás! most borzadályos r>Éj takarja a dicső helyet, r>S esti szél nyög búsan, hol erősek r>Vígadának áldomás felett; r>Ott magányos kórók lengedeznek, r>Hol lándzsát és pajzsot kért a gyermek, r>Ha riadván a harctrombita r>Csataménre pattant az atya. r>r>Elhamvadtak a hatalmas csontok r>Immár a borongó föld alatt; r>Félig sűlyedt kő alig mutatja, r>Hol találták végnyugalmokat. r>Mennyi lett játéka a szeleknek, r>Sírjaikkal emlékeik is vesztek; r>A vitéz kor fénytettei felett r>Feledés űz barna felleget. r>r>Igy enyész a élet dicsősége, r>S hatalomnak álomképzete! r>Igy merűl a gyors idő röptével r>Éjbe minden, amit föld szüle! r>Hamvveder, szánt az emlékezetnek, r>Halhatatlanság-igérő ének, r>Győztes főt koszorúzó babér, r>S tett, amelyet érc, márvány dicsér: r>r>Minden, ami bájol, s vággyal tölti r>Itt a porban a nemes kebelt, r>Eltűnt, mint az őszi nap sugára, r>Hogyha vész a láthatárra kelt. r>Kik vígan ölelkezének este, r>A korány arcokra már bút feste; r>A barátság is, s a szerelem r>Kéje vész a földről jegytelen. r>r>Édes szerelem! rózsás ösvényed r>Pusztaság tövisivel határ, r>S te, barátság aetheri világa, r>Egy rögtön vihar homályba zár. r>Kábaság a hír, fenség, hatalmak! r>A koporsók egyiránt takarnak r>Éjbe büszke földuralkodót r>S reszketeg fejű zarándokot. r>
