Idő 
Értékelés 
Értékelés Oly sokan kérdezték, mért írok mindigr>olyan szomorú verseket?r>Talán azért, mert nehéz az élet,r>s úgy a lelkemen viselem.r>r>A megfáradt arcok mosolyhiányátr>melyek úgy tűnnek fel nekem,r>mint könnytől csillogó megtört szemekbenr>messze révedő tekintetek.r>r>Kínos mosolyok ülnek az arcon,r>s kényszer kacajok csengenek,r>bárhogy titkolják, mindig megérzem,r>mennyi fájdalmat rejtenek.r>r>Olyankor szeretném nekik adnir>szívem melegét teljesen,r>hogy felolvassza a jégvirágotr>a dermedtté fagyott lelkeken.r>r>Szeretnék nekik erőt adni,r>bár az enyém sem végtelen,r>hogy letéphessék hatalmas láncuk,r>mely börtönbe zárja lelküket.r>r>Hisz aki boldog, magasan szárnyal, r>s ereje szinte végtelen,r>mint a csillagok sokaságar>ott fent, a tejútrendszeren.r>r>Amikor boldog arcokat látok,r>én is teljesen más leszek!r>Istenem! Nézz le, s derűt sugározzr>ott ahol mosoly nincs jelen.r>r>Hiszen ott van a legnagyobb szükség!r>Ott töröld le a könnyeket!r>Had lássam, ahogy mosolyognakr>azok a megtört emberek.
Lesz e még jó ily őszbefordult nyárban,r>vagy csak néha- néha feltörő meleg,r>mely úgy tűnik el az akác suttogásban,r>mint a szél, melytől a lomb is megremeg.r>r>Lesz e még nap, mely úgy simítja bőröm,r>mint a szellő, mely vállamon pihen,r>míg messzire tűnik egy megmozdulásban,r>s tovasuhan a dús lombok felett.r>r>Lesz e még nyár, mely meleg sugarávalr>úgy simítja majd sápadt bőrömet,r>mint egy anya, mely karjába zárvar>gyermekét simítja, amíg megpihen.r>r>Lesz e még nyár, mely fénylő napsütésselr>felmelegíti fagyos lelkemet,r>s új reményt hoz, hogy el tudjam hinni,r>talán egyszer még nekem is lehetr>r>új otthonom, mely közelebb visz majdr>azokhoz, kiket nagyon szeretek,r>zaklatott lelkembe nyugalmat áraszt,r>s elűzi majd a sötét felleget.r>r>Hisz már csak az az egyetlen vágyam,r>hogy őrizhessem a lépteiket,r>s átölelhessem karom kitárvar>azokat, kiket úgy szeretek.
Olyan jó, néha amikor végrer>fáradtan hazamegyek,r>az a csönd, ami engem vár otthon,r>amikor megérkezem.r>r>A pihenni térő napkorong fénye,r>amely az ablakon átr>beköszönöm nékem és búcsúzóulr>fényével hinti szobám.r>r>Meleg sugarát rám vetítir>s mikor az arcomhoz ér,r>búcsúcsókot nyom homlokomra,r>azután pihenni tér.r>r>Pihennék én is szemem lehunyva,r>az ágy már megvetve vár,r>de nem tudok: hiszen hiányzik hangod,r>s nélküled üres az ágy.r>r>Tudod: mióta eljöttél hozzámr>másképpen fest a világ!r>Bármilyen nehéz is, karodba bújvar>megnyugszom. S nem félek már.r>r>Most messze vagy. S nélküled olyanr>hideg a megvetett ágy.r>Siess hát haza! Annyira várlak.r>Nélküled üres a ház.
Mennyire másak a májusi esték,r>amikor gyúlnak a csillagok,r>megannyi apró fényes kis pontban,r>s a Göncöl szekér is úgy ragyog.r>r>Mennyire más, mikor csillagok fényer>kísér végig az utadon,r>mint mikor borongós, sötét az este,r>s nincs csillag, amely rád ragyog.r>r>Csak az utcai lámpa világít,r>de a levegő oly hideg,r>hűvös szelével fújja az arcod,r>amelytől fázol, s megremegsz.r>r>Olyankor jó a karodba bújni,r>hogy felmelegítsd a testemet,r>s érezni minden lélegzetednél,r>mennyire vágysz rá, hogy szeress.r>r>Olyankor mindig más vagyok én is.r>Annyira jó, mikor átölelsz!r>Tudod, olyankor bús vagyok én is,r>s nem vágyom másra, csak szeress.
Mondd Uram! Mért nem adsz a tövis mellé rózsát?r>Nem bírom már, ha az ujjaimat szúrják.r>Mért puszta zöldet adsz, ha terem virág is,r>s pompázó színekben ontja illatát is?r>r>Tudod: a tövis már százszor szúrta ujjam,r>s minden vércsepp olyan, mintha könnyem hullna.r>Minden vércsepp, mely az ujjaimon csordul,r>ezernyi könnyet rejt, mely lelkembe fordul.r>r>Szeretném érezni a rózsa illatát is,r>akkor is, ha szúr és akkor is, ha fáj is.r>Most akarok én is színekben pompázni,r>hiszen odalentről nem fogom már látni.r>r>Most terítsd elém az illatos szirmokat,r>hisz a koporsómra már hiába szórnak.r>Szeretnék örülni minden kis virágnak,r>egészen addig, míg koporsóba zárnak.r>r>És ha eljön egyszer az utolsó óra,r>rózsák közt térjek majd végső nyugalomra.r>Szórjátok síromba! Had múljon el vélemr>ott, hol megtalálom lelki üdvösségem.
