Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia… lét variációkkal.
r>
r>Az életszakadékom szélén rostokolok,
r>Remélem nem szédelgek, csak életre várok…
r>Az életszakadékom szélén rostokolok,
r>
r>Jól láttam az aludni menő napot,
r>Lelkemnek kérek egy kis életsarkot…
r>Jól láttam az aludni menő napot.
r>
r>A szakadékból érzem, hogy följött a taktus,
r>Érzem, hogy olyan az egész, mint a jó pulzus…
r>A szakadékból érzem, hogy följött a taktus.
r>
r>Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén,
r>Bízok, hogy nem esek le, mert még fájna még a végén…
r>Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén.
r>
r>Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem…
r>Egy védett csak, az őrangyalom! Köszi’ neki, ő volt velem…
r>Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem.
r>
r>A taktusról mondják, rendbe rakja életet, de ki tud erről eleget?
r>A taktus a remegő, szédülő lelkemet fegyelmezi, biz’ eleget.
r>Javasolták, hogy nem éljek bajban, de éljek boldogságos szeretetben.
r>Igen, ebben nagy igazság is van, de erre az itiner vajon hol van?
r>
r>Az engemet körülvevő világ, nagyméretű fridzsider,
r>A sok-sok hideg ömlik rám, jótanács már biz' nem siheder…
r>Ilyen öregen vajon már mit kezdek bármily' bölcs tanáccsal
r>Talán még kiélvezem az öregségemet a taktussal…
r>
r>Pillantás,
r>Lélek sikítás!
r>Jó taktus.
r>
r>Napfény, már
r>Alvó sorban van…
r>Jó taktus.
r>
r>Rám, est dőlt,
r>Jó tanácsot kösz…
r>Új taktust?
r>
r>Vecsés. 2024. november 11. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként a létproblémákról.
r>
Én és a holdvilág, kézen fogva ballagunk az éjben,
r>Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
r>Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?
r>
r>Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
r>Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
r>Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
r>Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.
r>
r>Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
r>Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
r>A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
r>Árokparton, most nem is látom a virágokat…
r>*
r>Hold, mint kísérő,
r>Folyton jön, mindenfelé.
r>Utat világít.
r>*
r>Holdfényben látok,
r>De nyugalom nem kísér!
r>Boldogtalanság…?
r>*
r>Holdfényes vaksötét ölel körül,
r>Magamhoz is veszem én emlékül…
r>Sötétet kell szeretnem… örökül…
r>
r>Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…
r>
Azért vagyok, mert észlelek, érzek és gondolkodok,r>aztán szárnyalok., bukok, álmodozok és törekedek,r>mint a régi romantikusok, akik akkoriban tintával írtak,r>de szavaim azt követelik, hogy tűzzel írjam versemet.r>Az élet kezdettől fogva soha nem volt unalom.r>A koponyám rejtett titkaiban ezt szabadon bevallom.r>r>r>Korunkban a nyílt leleplezés szabály,r>szóval elmondom mint senki bolondja:r>Ismerem a misztikust és a hétköznapit,r>a józan észt és amit az őrület hagyott.r>Így nincs semmi, amit el nem mondhatokr>koponyám rejtett titkai közt ott vannak az adatok.r>r>r>Forró hangos rímekben írom le életem,r>a lázat és a győzelmet, lázadást és lebukást,r>a szárnyalást mely által veszélyben lebegek,r>aztán görnyedten és tétován tovább megyek.r>Tehát a béke és a megkívánt nyugalom idején,r>koponyám rejtett titkai sorolják hogy ki is vagyok én.r>S
Ott, ahol a fény megtörik,r>a szivárvány és a csillagokr>kedvüket szegik, ott hagytadr>el szívemet.r>Azóta árnyak suttogtakr>különös formájú szavakat:r>Hogy a szemedből loptam ki hangokat,r>hogy lángra gyújtsa szívedet...r>Valóban szemedbenr>láttam meg mindent,r>mi ajkam beszédre késztette,r>hogy neked szerelmet valljak,r>hogy szívedet felkészítsem ar>szerelemre.r>És tényleg erre nem számítottam:r>hogy mindez zsákutca lenne...r>Mentünk ketten, még emlékszem erre...r>A "végtelen", múló szerelemre.
Milyen gyakran gondoltam: „Elég volt! Nincs több!”r>ahogy néztem az élet hullámai törését r> határtalan és örök partján, a boldogság csúcsait,r>a kétségbeesés völgyeit és a perzselő bánatotr>amely folyton azt ismételte: „Nincs holnap”.r>r>Hányszor éreztem a testem terhét, Súlyának észlelését, r>az élet burkolat varratainak foszlásait, és a hiábavalóság r>és üresség éjszakáit, amelyek csak szabálytalan r>és kaotikus álmokat okoztak. Mégis, a sors kereke r>könyörtelenül forgolódott szélsőséges adagokban.r>r>De aztán a habozás, a csábítás és a bukás:r>-Várjatok! Még nem végeztem. Még éberen élni akarok!r>A megváltás pillanatai, mint egy fuvola távoli dallama,r>a fiatalságból feltámadt illat, egy érintés, amely elnémít.r>Ezek azok a ritka esetek, amikor a csoda belopja magát a lélekbe,r>r>és határozottan kijelenti, hogy nincsen végleges cél.
