Idő 
Értékelés 
Értékelés Elmerülök rideg élet-óceánba.
r>Nézem, könnyben úszok én a valóságba…
r>Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem,
r>De lehet, hogy késő… immár elvesztem?
r>
r>Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek,
r>Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek,
r>Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova.
r>Én is mennék, de úgy kellene egy csoda…
r>
r>Futok én a sors elébe,
r>Ezt teszem már sok-sok éve,
r>De a fránya kikosaraz,
r>Így múlik a sok-sok tavasz.
r>
r>Elveszettség ellen van-e már orvosság?
r>Feltalált lett-e már a sok-sok okosság?
r>Mert az én sorsom, bármit kértem nem adta,
r>Amit és szívből akartam, megtagadta!
r>
r>Én sokfelé jártam, reggel korán keltem,
r>„Aranyat” kerestem, szegénységet leltem.
r>Öregszem, már nem megyek én a sors elébe,
r>Tudom, előbb-utóbb eljön... élet vége.
r>
r>Vecsés, 2014. november 25. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
De csak pár napos lehettem…
r>
r>Lehetnék zápor áztatta illatos fű a mezei lépteid alatt…
r>Lehetnék heveskedő langy szellő, mi hátulról kócolja a hajadat…
r>Lehetnék mélyen a lélekbehatoló szód, ami igy hagyja el szádat…
r>
r>Pár napos volt csak a kapcsolatunk és Te már el is hagytál…
r>Pár nap után, ígértél rozsdás kardot, amit otthon hagytál…
r>Pár nap után nem vagy és már csak múlt van… nekem ennyit hagytál…
r>
r>Vecsés, 2024. október 29. -Kustra Ferenc József – Íródott: romantikus emlékezés csokorban, önéletrajzi írásként.
r>
Amíg csak élek, te légy az élet,r>amelyben mindig értelmet lelek,r>nálad leljem a csöndes menedéket,r>amelyet olyan régóta keresek.r>r>A te vállad legyen majd támaszom nékem,r>amikor úgy érzem, fogytán van erőm,r>hisz gyönge vállamat annyi teher sújtja,r>s karodba bújva nyerek friss erőt.r>r>Amíg csak élünk, én legyek nékedr>az esténként rád ülő csöndes nyugalom,r>hogy a válladról átvegyem egy részétr>súlyos terhednek, melyet hordozol.r>r>Tudod: szeretlek. S te is szeretsz engem.r>S szemedben láttam meg azt a ragyogást,r>mely felcsillan nekem bármily sötét is van,r>s elcsitítja a csöndes zokogást.r>r>Milyen jó lenne együtt bandukolni,r>amíg a hajunk hófehérre vált,r>s szeretni egymást olyan türelemmel,r>hogy elbírjunk viselni százezer csapást.r>r>Együtt ébredni, hogy én lássam előszörr>reggel az arcod első mosolyát,r>s úgy szeretni, hogy minden egyes percbenr>egymásért éljünk, míg időnk lejár.r>r>S ha majd ránk borul a végső éji álom,r>amely örökre karjaiba zár,r>azt bánjuk csak, mit egymás nélkül éltünk,r>hisz csak veled szép ez a rút világ.
Mért mondják azt, hogy nem szép a kaktusz?r>Talán mert szúr a tövise?r>Ha letépnék róla, hogy védekezne,r>mikor gyönge és védtelen?r>r>Épp olyan szelíd, ahogyan én is.r>Nem tud ártani senkinek,r>csak szeret megbújni némán, csendben,r>ahogyan én is azt teszem.r>r>Talán mert ő is oly érzékeny,r>s lelke van, ahogy bárkinek,r>s töviseivel űzi messzer>ki ártó szándékkal közeleg.r>r>De mikor kinyílik csodaszép lesz,r>akár a bűvös kikelet,r>kivirul, s szinte úgy pompázik,r>elvakítva a szemedet.r>r>Oly ritkán nyílik, ahogyan én is,r>s csak annak nyílik, kit megszeret,r>de annak olyan örömet hozr>minden harmatos reggelen.r>r>Kinek tövise mélyebben szúr,r>az sokkal mélyebben szeret!r>Olyan féltve, és olyan forrón,r>ahogy nem szeret senki sem.
Visszavágyom majd csendes kis falumba,r>hol az esti szélben suttognak a fák,r>s lombjai között sűrű fehérségbenr>akácvirág ontja bűvös illatát.r>r>Visszavágyom majd nyári éjszakákon,r>mikor kinyílnak majd a violák,r>hisz az illatuk az orromban érzem,r>s úgy bódítja fejem ez az illatár.r>r>Nincs másik olyan hely ezen a földön,r>ahol úgy érzem, hogy nem kell semmi más,r>csak egy csöppnyi föld, mit magaménak érzek,r>s hol felbolydult lelkem oltalmat talál.r>r>Ismerek szinte minden egyes házat,r>s oly fényben úszik a júniusi nyár,r>mely beragyog mindent arany sugarával,r>mikor beköszön ablakomon át.r>r>Oly nehéz lesz majd messze menni innen,r>visszahúz minden apró kis virág,r>a madarak hangja, a tücskök cirpelése,r>amely betölti csöppnyi kis szobám.r>r>Mégis megyek. De kicsordul a könnyem,r>hiszen itt marad az a kicsi ház,r>melynek minden zuga emlékeket őriz,r>megbújva szívem roskatag falán.r>r>Csak egy darabot vihetnék magammal,r>hogy ujjamon érezzem porlós állagát,r>talán megnyugodnék, s nem jönnék már vissza,r>hiszen már minden más lesz ezután.
