Idő 
Értékelés 
Értékelés Az egész életem egy mocskos, nagy ál-arcos-bál!
r>Nem akartam soha a színjátékot, vártam, hogy megáll…
r>Az egész életem egy mocskos, nagy ál-arcos-bál!
r>
r>Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót,
r>Az én életemben az ördög, csak úgy berúgta az ajtót,
r>Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót.
r>
r>Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam,
r>A torkom ki volt mindig száradva, karcos hangokat adtam…
r>Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam.
r>
r>Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi,
r>Letérni a szabott útról nem lehet, árok majd meggyőzi,
r>Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi.
r>
r>Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet,
r>Mondták, hogy az álarc határozza meg létemet…
r>Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet.
r>
r>Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő,
r>Öregségben sem bízhatok, az életem maga a cselszövő,
r>Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő.
r>
r>Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében,
r>Csak állok a meredélyen, a meredő életsikolyom tövében...
r>Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében.
r>
r>Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada…
r>Nem tudom leküzdeni, fáj, hogy átölel majd az utolsó éjszaka,
r>Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada…
r>
r>Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat,
r>Izzadt hátamon cipelem a hátizsákomat…
r>Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat.
r>
r>Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul,
r>Az arcán látom, a virrasztó révülettől, már végleg kiábrándul…
r>Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul.
r>
r>Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté!
r>Ő csak kísért vagy vezetett mióta megszülettem… remetévé…
r>Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté!
r>
r>Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok,
r>Udvaromon, már zajt nem ver föl ló pata, alszok, örülök, hogy nem halódok…
r>Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok.
r>
r>Vecsés, 2018. január 11. – Kustra Ferenc József - Készült: 3 soros-zárttükrös versszakokban.
r>Olvasni: az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána a 2. és 3. sort egyben. Így lesz meg a gondolatiság.
r>Önéletrajzi írás.
r>
Hideg-mágus csak
r>Suhint, ablakon csokor.
r>Szép a rajzolat.
r>*
r>Odanézz! Nem látunk ki az ablakon,
r>Nem látunk át a szép jégvirág csokron!
r>Most éjszaka, kint nagyon fagyhatott,
r>Jégvirág, ablakunkra hullhatott!
r>*
r>Ezüst jégvirág
r>Nyílt a külső ablakon.
r>Mint szemellenző…
r>*
r>Ez, az a gyönyörű csokor, amit le nem téphetsz,
r>Ez, az a szép virág, amit vázádba nem tehetsz.
r>Ez, az a szépséges virág, mi, ha jól befűtünk,
r>Örökre eltűnik, és nem marad, csak emlékünk!
r>*
r>Hótakaró jég,
r>Tükörfény a kék égnek.
r>Kinyílt jégvirág
r>*
r>Ezt a szépséget, míg ablakon van, csodálhatod,
r>Ezt a szépséget, le nem veheted, nem foghatod…
r>Ha, ma éjjel újra fagy, milyen lesz... megtudhatod!
r>*
r>Ablakon, kinyílt
r>Jégvirág, de már olvad.
r>Szépség múlandó.
r>
r>Vecsés, 2016. november 29. – Kustra Ferenc József- versben és eredeti Baso féle haikuban…
r>
(3 soros-zárttükrös duó)
r>Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem,
r>Reggeli ébredés, közben kávé kortyolás… velem van szerelem…
r>Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem!
r>
r>Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő
r>Mai nap menője, a napom beindulását hevennyel segítő…
r>Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő…
r>*
r>
r>(senrjon duó)
r>Ez az… ő nekem nem rassz!
r>Fekete ő… nem más földrészi…
r>De az ’emberem’.
r>
r>Vigyázok a torkomra,
r>Nehogy leégesse a szőröm…
r>Nagy a barátság.
r>*
r>
r>(Tíz szavas)
r>Két édesítővel iszom, cukorral nem lehet!
r>Cukorbeteg vagyok… ez cefet!
r>*
r>
r>(Apeva)
r>A
r>Többit
r>Is iszom
r>Mind, napközben…
r>Négyet összesen.
r>*
r>
r>(leoninus)
r>Iszok bizony még mellé vagy hét deci mentatát, napközben háromba osztva mellé.
r>Reggel már lefőzöm szálas fekete teát, azt a brazil rumba mesés ritmusát…
r>Hajnali kora reggel múlásával, már nem csoszogok, de nem is igen szambázok.
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Napközben, ha megyek, iszok egy adagot, igy megmaradok...
r>Igy a napi erősítőmről, biz’ le, kicsit sem maradok.
r>Diabetológusom tudja és kis mértékben sem ellenzi,
r>Betartom ezt is mint mást, szerintem elismerőn jó igy neki…
r>
r>2024. február 1. -Kustra Ferenc József- írtam: a kávé-szerelemről, önéletrajzi írásként!
r>
Ahol tengettem az életem…
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Nekem soha nem volt benne víz
r>Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz!
r>Nekem soha nem volt benne víz.
r>
r>(leoninus)
r>Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
r>Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
r>Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem…
r>Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba…
r>
r>Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
r>Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól…
r>Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek.
r>Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.
r>
r>Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat…
r>Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
r>A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség…
r>
r>Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában.
r>
Hétköznapi pszichológia… lét variációkkal.
r>
r>Az életszakadékom szélén rostokolok,
r>Remélem nem szédelgek, csak életre várok…
r>Az életszakadékom szélén rostokolok,
r>
r>Jól láttam az aludni menő napot,
r>Lelkemnek kérek egy kis életsarkot…
r>Jól láttam az aludni menő napot.
r>
r>A szakadékból érzem, hogy följött a taktus,
r>Érzem, hogy olyan az egész, mint a jó pulzus…
r>A szakadékból érzem, hogy följött a taktus.
r>
r>Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén,
r>Bízok, hogy nem esek le, mert még fájna még a végén…
r>Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén.
r>
r>Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem…
r>Egy védett csak, az őrangyalom! Köszi’ neki, ő volt velem…
r>Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem.
r>
r>A taktusról mondják, rendbe rakja életet, de ki tud erről eleget?
r>A taktus a remegő, szédülő lelkemet fegyelmezi, biz’ eleget.
r>Javasolták, hogy nem éljek bajban, de éljek boldogságos szeretetben.
r>Igen, ebben nagy igazság is van, de erre az itiner vajon hol van?
r>
r>Az engemet körülvevő világ, nagyméretű fridzsider,
r>A sok-sok hideg ömlik rám, jótanács már biz' nem siheder…
r>Ilyen öregen vajon már mit kezdek bármily' bölcs tanáccsal
r>Talán még kiélvezem az öregségemet a taktussal…
r>
r>Pillantás,
r>Lélek sikítás!
r>Jó taktus.
r>
r>Napfény, már
r>Alvó sorban van…
r>Jó taktus.
r>
r>Rám, est dőlt,
r>Jó tanácsot kösz…
r>Új taktust?
r>
r>Vecsés. 2024. november 11. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként a létproblémákról.
r>
