Idő 
Értékelés 
Értékelés Ó, Te szerelem,
r>Ha elhagysz, kardba dőlök.
r>Kinéz… milyen sors?
r>*
r>Ó, Te szerelem,
r>Be kéne’ teljesüljél…
r>Két nyíllal szokták!
r>*
r>Ó, Te szerelem,
r>Bízok benned, kap nő is?
r>Ő életérték!
r>*
r>Ó, Te szerelem,
r>Jövőm vázlata, ha vón’…
r>Segítnék’ tenni.
r>*
r>Ó, Te szerelem,
r>Nem hiszed el: vérbuzgás!
r>Nő előkerül?
r>*
r>Ó, Te szerelem,
r>Eressz már el még egy nyílt…
r>Hátha ez hoz nőt…
r>
r>Vecsés, 2020. november 18. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás senrjú csokorban, önéletrajzi írásként.
r>
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
r>Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
r>Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
r>Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
r>
r>(anaforás)
r>Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
r>Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
r>Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
r>Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…
r>
r>(Senrjú)
r>Magányban ülök
r>És erre, jó ez a pad.
r>Szúnyog… megcsípett!
r>*
r>Akarod vagy sem,
r>Még, rólad álmodozok.
r>Újabb szúnyog is…
r>*
r>Érzem és de jól!
r>Veled lennék, oly’ boldog.
r>Rothadt szúnyogok!
r>*
r>
r>(Septolet)
r>Szúnyogok!
r>Csípnek a gazok!
r>Mi, lehetnénk boldogok,
r>Egymást csókolók…
r>
r>Padunk…
r>Külön lakunk.
r>Így maradunk?
r>*
r>
r>(tükör bapeva)
r>Egy ág,
r>Hatalmas
r>Fakoronán.
r>Csak lógok, csüngve!
r>Lombsátrak fölöttem,
r>Nekem nem segít… mi sem!
r>Lelkem, összegömbölyödve,
r>Bezárkózik a belsejébe...
r>Nem bírlak feledni, nem tehetem.
r>Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
r>
r>Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
r>Nem bírlak feledni, nem tehetem!
r>Bezárkózik a belsejébe
r>Lelkem, összegömbölyödve,
r>Nekem nem segít… mi sem!
r>Lombsátrak fölöttem,
r>Csak lógok, csüngve
r>Fakoronán.
r>Hatalmas,
r>Egy ág.
r>*
r>
r>(Tükör apeva)
r>Vágy,
r>Éhség,
r>Csalóka.
r>Rögeszmém lett,
r>Örök hiányod…
r>
r>Örök hiányod
r>Rögeszmém lett…
r>Csalóka
r>Éhség,
r>Vágy.
r>
r>Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
r>
Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok…
r>
r>(Senrjú)
r>Te vagy az álmom...
r>Erdősusogás éltet.
r>Némaságom van.
r>*
r>Ősvényen séta,
r>Közben reád gondolok.
r>Már csak baktatok.
r>*
r>Gondolataim
r>Belül, igen zajosak!
r>Kívül a csendem…
r>**
r>
r>(Senrjon)
r>Szerencsétlen vagyok én,
r>Mára tudom, nem egyedül én!
r>Csak úgy kirúgtál!
r>*
r>Kivágtál, mint a macskát
r>Mikor tejes vödörbe esett.
r>Már nem kellettem…
r>*
r>Erdőben egyszerűség
r>Háza: környezet, fák árnyai.
r>Sehol egy kispad.
r>*
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
r>Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
r>Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
r>
r>Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
r>De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
r>Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Lelkem a Te lelkedbe vágyik
r>Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
r>Némaságom máris elmállik!
r>*
r>
r>(Anaforás)
r>Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
r>Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
r>Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
r>Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
r>Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
r>
r>Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
r>Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
r>Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
r>Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
r>
r>A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
r>Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
r>*
r>
r>(Anaforás, bokorrímes)
r>Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
r>Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
r>Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
r>
r>Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
r>Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
r>Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
r>Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
r>
r>Megfejtésem bizony nem akad,
r>Gondolatmenetem elakad.
r>Megfejtésem csak nem várható,
r>Megfejtéskor lelkem csápoló...
r>*
r>
r>(Senrjú)
r>Fáj a szívem fáj!
r>Szeretlek, nemcsak immár…
r>A mindenem vagy!
r>*
r>(Senrjon)
r>Csók és jó vad ölelés,
r>De Te inkább hulló haraszt vagy!
r>A mindenem vagy!
r>*
r>
r>Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
r>Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Szeretlek, imádlak,
r>Kedvellek, úgy vágylak,
r>Kerülj elő, várlak!
r>
r>Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
r>
A tél hidege nem rossz, attól nem fázom,
r>Jeges félelem a semmitől az átkom.
r>Átok ül rajtam, hadakozom, de lefog
r>És állandóan kínoz, mint a szuvas fog.
r>
r>Letarolt, totális győzelmet aratott,
r>Benevezett… üres köröket futtatott.
r>Nem akarom, hogy ez legyen, és ezt tegye,
r>De élet igazolta, ez elrendelve.
r>
r>Budapest, 2000. április 10. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
r>
Ezeregy mese,
r>De mind, lélekámítás.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>De! Én Seherezádét felismertem.
r>Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
r>Hah! Saját életem csak kábít.
r>De! Vajon, milyen okból ámít?
r>
r>Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
r>Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
r>Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
r>És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Célja, lélektaposás.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
r>Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
r>Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
r>Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
r>*
r>Ezeregy mese
r>Kitalálása, nem ügy.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
r>Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
r>Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
r>Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
r>*
r>Ezeregy mese
r>Cél: gondolatterelés.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
r>Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
r>Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
r>Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
r>
r>Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
r>A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
r>Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
r>Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
r>
r>Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
r>Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
r>Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
r>Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Megfogant életemben.
r>Jó volt hallgatni…?!
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Félrevitte életem…
r>Én ezt hallgattam!
r>*
r>Ezeregy mese,
r>Kicsorbította éltem…
r>Ily’ mese jutott…
r>
r>Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.
r>
